Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

355, országos Ülés 1.R94. június lS-én, péntekw. 157 lása. Igazat adott az osztrák Reichsrathnak és valuta-bizottságának tárgyalása, mely nem any­nyira ezen törvényjavaslat ellen, mint inkább maga a valuta-törvényjavaslat ellen volt irá­nyozva. Igazat adott nekem t. barátomnak, az előadó úrnak bevezető előadása, a ki úgy járt a javaslat gyengéi körűi, mint a macska a forró kása körül, kinek egész dialektikai ügyessége és leleményessége nem volt képes elenyésztetni azt az ellentétet, mely egyrészt kiindiílási pont­jának fagyos skepszise, másrészt félhivatalos konklúzióinak lágy melegsége között van. De végre és különösen igazat ad nekem maga ez a törvényjavaslat, t. ház, melyről azt mondtam, hogy meghamisítja a valutarendezés alapgondo­latát, mert hisz ez a valuta rendezéséből nem azt hajtja végre, a mi jó, t. i. az aranyvalutának behozatalát, hanem azt, a mi rossz, t. i. az ezüstkurans behozatalát, úgy, hogy ezután ne­künk nem arany, de ezüst és nikkel-valutánk lesz. Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy rö­viden rekapituláljam aggályaimat és kételyeimet. Ebből látni fogja a t. ház, hogy szükségképen kellett a mostani helyzetbe jutnunk, melyet rö­viden úgy lehet körvonalozni, hogy az minden tekintetben rosszabb, mint a valutarendezés előtt. Ugy, hogy ezen nagy garral és reklámmal hir­detett egész reform tulajdonképeu egy reform nem »in melius, sed in peius«. Mi volt, t. ház, ezen valutarendezésnek in tencziója ? Kettős intencziója volt, t. ház. Egy­részt, hogy az államjegyek beváltassanak, a kényszerforgalom megszüntettessék; másrészt pedig, hogy valutánk érczalapra fektettessék, hogy t. i. exportképes valutánk legyen, melynek megvan a paritása. Mi az az exportképes va­luta? Igen egyszerűen egy olyan pénz, egy érez­ből vert olyan fizetési közeg, mely a külföldön is forgalomképeseéggel bír. Ha nekem, vagy bárkinek tartozása van a külföldön, egyszerűen megküldöm a magunk pénzét s egyéb kiadásom vele nincs, mint a postaszállítás és esetleg a kiveretési költség. Ilyen exportképes valuta volt ezelőtt az ezüst; de ezt demonetizálták s most az arany az, mely ezzel a képességgel bír. A mi papirvalutánk ezzel a képességgel nem bírt, s ennek folytán előállott a diszázsió. Azt nem lehet teljes és feltétlen pozitivitás sal mondani, hogy ennek a diszázsiónak a fede­zetlen bankjegyek s a kényszerforgalom képezi az indokát. Látjuk például, hogy Németországban jelentékeny mennyiségű fedezetlen államjegyek vannak forgalomban. Láttuk 1870-ben a franczia és német háború alatt, hogy a franczia bankjegyek kényszerforgalommal voltak felruházva és még­sem bírtak diszázsióval. Mi volt ennek oka ? Igen egyszerűen az, mert a pénzpiaoz bizalommal fo­gadta azt, mert bízott annak az államnak poli­tikai és gazdasági erejében. Mindezek, t. ház, nem képezik thézisem tulaj donkép eni tárgyát, és csak azért hoztam fel, hogy rámutassak a valuta­kérdésnek, a valutarendezésnek mintegy köz­ponti eszméjére, alapgondolatára. Rámutassak t. i. arra, hogy a valutakérdés a legszorosabb összefüggésben van az illető állam politikai és gazdasági erejével, (Ügy van! Ügy van! a bal­oldalon.) és hogy tehát a valutarendezésnek meg­vannak a maga általános politikai és közgazda­sági előfeltételei, s az egész valutarendezés prob­lémájának sikere épen azon fordul meg, hogy rendelkezik-e ezen politikai és közgazdasági előfeltételekkel. Az én kételyem épen abban összpontosul, hogy sem politikai, sem pénzügy­politikai előfeltételekkel nem rendelkezünk. Én, t. ház, sem azt a politikát, sem azt a kormány­rendszert, a mely Ausztriában van, sem azt, a mely minálunk van, nem tartom oly egészsé­gesnek és erősnek, hogy azzal akármely poli­tikai, vagy közgazdasági problémát meg lehetne oldani. Nem akarok ennek a vizsgálatába bo­csátkozni, mert hiszen ez nagyon messze ve­zetne; utalok e tekintetben pártállásomra, mely épen ezen felfogás kifejezése. De két körül­ményre, politikai rendszeriünknek — hogy úgy mondjam — két fogyatkozására reá akarok mu­tatni, még pedig azért, mert ezek a valuta­rendezéssel a legközvetlenebb összeköttetésben vannak. Az egyik ilyen sarkalatos hibája, fo­gyatkozása egész politikai rendszerünknek a ha­talmi viszketeg és a militarizmus túltengése, a mi a monarchia valuta-mizeriäinak okozója, pénz­ügyeinek rákfenéje. (Igaz! Úgy van! a bal­oldalon.) Az osztrák Reichsrathban Plener pénz­ügyminiszter (Halljuk! Halljuk!) kénytelen volt rámutatni arra, a mit különben mindnyájan tu­dunk, hogy például ez a mostani közös függő adósság és az államjegyek az 1867-iki háború kifolyását képezik. Azóta ugyanabban a hibában leledzünk, a hatalmi viszketegben és a ínilita­rizmusban. Bizonyítja ezt Bosznia okkupácziója, a delegáeziók tárgyalása, de bizonyítja egy igen érdekes mozzanat is. Midőn ugyanis a valuta­rendezési akcziót megkezdették, és at. miniszter úr aranyvásárlásait megkezdette, akkor az egész lajthántúli közvéleményben, mely ez iránt sok­kal több érzékkel és több érdekkel viseltetett, mint mi, el volt terjedve az a bit, hogy az az arany nem valutarendezési ezélokra fog fordít­tatni, hanem lesz belőle hadikincs. És a mi azóta történt, attól tartok, ezt a gyanút inkább erő­sítette, mint gyengítette. Igaz, hogy tegnap Lánczy Leó t. képviselőtársunk, a ki, úgy lát­szik, a t. miniszterelnök úrral abban a viszony­ban van, mint például az angol lord-kanczellár az angol szouverainnel, tudniillik a miniszterelnök úr pénzügyi lelkiismeretének a letéteményese,

Next

/
Thumbnails
Contents