Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-353
J48 358. országos ülés 1894. jnnins 15-én, pénteken. tekét is kezeli, akkor a veszély abban van, a mit Lánczy t. képviselőtársam nem érintett, hogy Ö" levén egyedüli regulatora a kamatlábnak és kizárólagos forrása a hitelnek, mely hitel mellett az állam a maga készletével a közönségnek segítségére nem jöhet: ebben az országban akkor hozhatja a nemzetre a kereskedelmi válságot és döntheti Magyarországot az anyagi krizisbe, a mikor neki tetszik. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha egyszer a statútumokban a banknak azon előjogok biztosítva vannak, a melyek minden ily nagy jegybanknak biztosítva szoktak lenni, s neki még azon eszköz is szükségesnek látszik, hogy az állami pénzkészletek is teljesen az ő befolyása alá kerüljenek s az állam minden erejét ő használja ki: akkor nekünk, t. ház, sok okunk yan arra törekedni, a mi a mi régi elvünk és programmunk, hogy önálló magyar jegybank állíttassék fel, hogy az önálló magyar anyagi életnek, mely különbözik Ausztria államés anyagéletétől, oly organizmusa teremtessék, mely képessé tesz. hogy azon függő viszony is, a melyben ma még Ausztria anyagi életével szemben vagyunk, megszütitettessék (Élénk helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) Az aranyvalutának, t. ház, mi barátai vagyunk és barátai maradunk, bárha a pénzügyminiszter úr szőnyegen lévő törvényjavaslatát nem fogadjuk el. Nem fogadjuk el azért, mert az a valuta rendezést semmivel sem viszi előbbre; a valutarendezés egyik teendőjét teljesíti ugyan, de teljesíti egészen hibásan, teljesíti egészen ferdén, úgy, hogy a jövőre nézve többet árt, mint a mennyit használ. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az arany valutának mi hivei és barátai vagyunk azért, mert ha az aranyérték fogadtatik el és ez az arany érték az egész világon, a köríílöt tünk lévő nagy államok értékmérőjéül lévén elfogadva, akkor mi megszabadulunk Ausztria gyámsága alól, megszabadulunk Ausztria nyomása alól, a mely alatt vagyunk ma, midőn külön osztrák-érték áll fenn, és külön értékviszonylatok vannak. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Ránk nézve a megszabadulásnak Ausztria nyomása alól, a fellélegzésnek egyik útja az, hogy ha az aranyvaluta behozatik, a világforgalom értékmérőjével fogunk bírni, a világforgalomban foglalhatjuk el helyünket és az egész világhoz fordulhatunk hitelért, s ott kereshetjük meg anyagi szükségletünk fedezetét és nem leszünk, úgy mint ma, csupán Ausztriára utalva. (Élénk helyeslés a szélső bakidalon.) A mint én helyeslem és barátaim helyeslik az aranyvalutát, épúgy nem tudjuk elfogadni ezen törvényjavaslatot és kérjük a t. házat, hogy azt, mint czélra nem vezetőt és ferde irányát ne méltóztassék elfogadni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Papp Elek jegyző: Molnár" Józsiás! Molnár Józsiás: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A valutakérdésben nem veszem igénybe szívesen a t. ház türelmét; nem veszem szívesen igénybe azért, mert mélyen érzem tehetetlenségemet és gyengeségemet azzal a rettenetes nagyhatalommal szemben, mely a mi értékeinket mindenáron ki akarja cserélni. De mindazonáltal a legnagyobb sajnálatomra még sem térhetek ki ezen kötelességem teljesítése elől. Nem térhetek ki azért, mert oly vidékeken, mint pl. a székelyföldön is, a hol hiábavaló minden erőfeszítés, hiábavaló minden küzdelem, mert a lakosság egy részének évenkint rendszeresen el kell hagynia szülőföldét, azt a falút, azt a vidéket, a hol ismerősei, barátai élnek, a hol atyjai nyugosznak, és pedig csakis a rossz közgazdasági, és rossz pénzügyi politika s az ezzel karöltve járó sok adó és bajos megélhetési viszonyok miatt, ott mindenki által könnyen elképzelhetőleg a kenyér, az adó, szóval a megélhetés kérdései sokkal fontosabhak még a polgári házasság kötelező formájának kérdésénél is. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) En, a mint méltóztatik tudni, ezt a mi ez idő szerint úgynevezett valuta rendezésünket a pénz-, kenyér- és megélhetési kérdéssel szorosan összefüggő oly káros hatású tévedésnek tartom, a milyenhez hasonlót nem hiszem, hogy valaki felmutathatna az emberiség eddigi közgazdasági történetében. (Halljuk! Halljuk!) Szerény nézetem szerint ezen kérdésnél nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy kitegyük-c az ezer éves államot és az ezer éves magyar nemzetet beláthatlan pénzügyi bajoknak és az ebből származható, minden néven nevezendő veszélyeknek, de sőt kitegyük-e annak trónját is, vagy a 19-ik század férfiaihoz méltó módon minden erőnket arra használjuk-e, hogy anyagilag is gazdag legyen a nemzet, hogy az úgy anyagilag, mint szellemileg, és erkölcsileg megerősödött nemzet az idő és események bármely irányú viharai ellen képes legyen megvédeni a trónt, képes legyen megvédeni a hont. Ilyen nagyfontosságú kérdéssel szemben én legalább azt hiszem, hogy maguknak az intéző köröknek kellett volna azon törekedni, hogy, ha mindjárt nem is lett volna ellenvélemény, ellennézet, ellennézetek keletkezhessenek. De a mint mindnyájan méltóztatnak tudni, ez egyáltalán nem történt, sőt ellenkezőleg, egyebet sem hallottunk, mint dicshimnuszokat zengeni ezen kérdésről. A mélyen t. kormány intéző körei pedig mintha más teendőket nem is láttak volna, mint csak azt, hogy a szó szoros