Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-352
\ ,|g S52. országos ülés 1894. junins 14-én, csfltiirtöhön. Elvégre mi csodálkozni való van azon, hogy ezen ország, mely most már minden évben nagyobb és jelentékeny megtakarításokat tesz, ezeket újabb alkotásokra, újabb ipari és közforgalmi vállalatok létesítésére fordítja? Hisz Magyarország gazdasági fejlődése még nem érte el azon fokot, hogy itt a mobilis tőkének ne jusson más szerep, mint az állami járadékoknak abszorbeálása. Hisz Magyarország fejlődése nagyobbszabású lendületet csak ezentúl fog venni, mert népe lassanként kibontakozik az egyoldalú őstermelési tevékenység kényszerzubbonyából, és érzéke a kereskedelmi és ipari foglalkozás széles látkörü terrénuma iránt mindinkább ébred és tágul. És ez Magyarországon inkább mint bírmely más államban nemcsak gazdasági kérdés, hanem par excellence a kultúra kérdése, nemzeti és társadalmi érdek. Ezen említett megtakarítások különben eléggé jelentékenyek arra, hogy nemcsak — és itt válaszolni kívánok előttem szólott Horánszky Nándor t. képviselőtársamnak is — ezen említett alkotásokat képesek legyenek fedezni, hanem államadóságunknak egy évről évre fokozódó arányát is képesek magukba szívni. Említem, t. ház, hogy bölcsen cselekedett a t. kormány, midőn az előterjesztésben óvakodott attól, nehogy az osztrák-magyar banknál történendő deponálás folytán a fiduciár jegyforgalomnak túljelentékeny szaporodása idéztessék elő, mert ez csakugyan kiindulása lehetett volna egy az ország gazdasági viszonyaival összhangban nem lévő pénzbőségnek, mely viszont az országot egy veszélyes vállalkozási irányba terelhette volna, de a minthogy egyrészt tartózkodni kellett attól, hogy a fiduciár jegyforgalom túlságosan ne fokoztassék, úgy másrészt hiba volna pénzforgalmi mennyiségeinkre, egy oly rossz hatást gyakorolni, hogy ez által egy kontrákczió, egy összezsugorodás provokáltassék, mely ép azon pillanatban zavarná meg a monarchia gazdasági nyugalmát és fejlődését, midőn ennek ellenkezőjét várhatta joggal a valutaszabályozástól, t. i. a lendületet a közgazdasági élet minden ágazatában. E veszély csírája tényleg az egyezmény 4. pontjában rejlik, a mint ezt Neumann t. képviselőtársam már is említette; ott t. i. az van mondva, hogy az osztrák-magyar bank tartozik ezüst értékpénzét, bankjegyek ellenében tetszés szerinti összegben a pézftgyminiszternek kiszól- ] gáltatni, ha ez követeltetik. Már most képzelhetö az az eset, bár előre bocsátom, hogy nem í nagyon valószínű, és ez egészen akadémikus fejtegetés, hogy lakosságunk nagyobb ezüst- ] mennyiséget fogna abszorbeálni, mint a mennyit ] a t. miniszter urak provideáltak, és, hogy ezek í újabb ezüstmennyiséget kívánnának forgalomba hozni az által, hogy a banknak ezüstkincsét megcsappantják, de ezen alkalommal többé nem aranyok letétele útján, hanem bankjegyek bemutása ellenében. Ha az utóbbi utat választanák a t. kormányok, akkor ez által a bankjegy fedezeti aránya törvény szerint érintetnék, és ez által tényleg a forgalmi eszközöknek összezsugorodása provokáltatnék. Ez a kérdés az osztrák parlamentben is szóba hozatott, azt hiszem, annak egyik bizottságában, és hiszem, hogy mint ott, itt is a t. miniszterelnök úr megnyugtató felvilágosítással fog szolgálni a t. háznak. T. ház! Beszédem folyamán igyekeztem kimutatni, a miből kiindultam, t. i. hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat, a mint egyrészt az egész valuta-szabályozási munkálatokat egy hatalmas lépéssel előbbre viszi, úgy másrészt mindazon kérdéseket, a melyek a szabályozással kapcsolatban vannak, párhuzamosan fejleszti és végleges rendezésök elé viszi, aktuális pénzügyi viszonyainkra nézve pedig csak jótékony és semmi esetre sem oly hatással lehet, hogy pénzügyi krizis vagy gazdasági bonyodalomtól lehetne tartam. Sőt, ha a törvényjavaslat azon szellemben vitetnék keresztül, mely sagaltatik, alkalmas lesz előkészíteni és átváltoztatni lakosságunk szokásait és hajlamait, a mint ezek pénzforgalmi téren fennállanak, a majdan beálló érczforgalmi korszak javára és azonkívül] lényegesen fog közreműködni arra, hogy úgy a bel-, mint a külföldön a bizalom a valutaszabályozás sikeres befejezése iránt nőjjön, a mi gyakorlatilag értékpapírjaink külföldre való kivándorlásában fog kifejezésre jutni, és ennek folytán a fennálló diszázsió csökkentésére fog közrehatni, ha ugyan az utóbbi kedvező irány újabb, kereskedelmi mérlegünkre kedvezőtlenül beható események által sajnálatos ellensúlyozást nem fogna találni. A törvényjavaslat tehát, t. ház, egészében egy fontos etappe jelentőségével bir azon czéí elérésében, melyet az ország érempolitikai viszonyainak rendezésére maga elé tűzött; benyújtása újabb bizonyítéka azon komolyságnak és elszántságnak, melyet a kormány ezen a téren is kifejt, s azon pontosságnak, melylyel egyszer adott ígéreteit beváltani kész, mert, habár a valutaszabályozási kérdésekben a kormányok terminushoz kötve nincsenek, de mégis fennáll erkölcsi kötelességük, hogy ezen nagy műveletet, melyben őket az egész ország s az összes pártok majdnem egyértelnríüeg támogatták, mielőbb tovább fejleszszék. Ez által sikerűi egész Európa előtt bebizonyítani, hogy azon mese, hogy a nagymennyiségű arany beszerzése nem a fennálló, függő adósság be-