Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-352
136 352. országos ülés 1894. jnnius 14-én, esütortb'kon. mely 1892-iki augusztus 11-ike óta a koronaértéket megállapító törvény értelmében többé nem 1 : Í5y2 arany és ezüst közötti viszonylatban, hanem úgy mint 1 : 18 2 /9 volt értékesítendő. Ezen árfolyamnyereség 13,525.166 frt 55 krra rúg és az alapszabályok 101. és 103. czikkei értelmében a tartalékalap javára íratott.* Hát, t. képviselőház, állítom, hogy ebbe a mi t. kormányunknak beleegyeznie a nélkül, hogy a törvényhozásnak előterjesztést tegyen, nem volt szabad. Az osztrák-magyar bank alapszabályai, t. ház, törvényeink közé vannak iktatva. Azoknak egyik czikke, azon czikke jelesen, melyre magának az osztrák-magyar bank közgyűlésének imént felolvasott passzusa is vonatkozik, a következőleg szól: (Olvassa.) »Ha a tartalékalap a befizetett részvénytőke 20 százalékává] felező összegre felszaporodott, az évi tiszta jövedelemből további szaporítást nem nyer mindaddig, míg a fennebbi összegnél alább nem száll.* Világos ebből, hogy az osztrák-magyar bank alapszabályainak értelmében az osztrák-magyar bank tartaléktőkéjének 20 százalékot meghaladnia, különböző apróbb forrásokból származó nőve kedésektől eltekintve, nem lehet és nem szabadT. ház! Az imént felolvasott alapszabályokban árfolyamnyereségről van szó. Ugyanerre az árfolyamnyerességre vonatkozik az osztrák-magyar bank 101. §. 2. pontja, mely azt mondja: »A bank birtokában levő értékek a deezember 3í-iki napi árfolyammal veendők fel a mérlegbe, a bank birtokában még nem lévő értékek után elért, pénztárilag még be nem folyt árfolyam-nyereség a tartalékalap javára Írandó*. Ez így áll, t. ház ! Ámde a mérleg deczember 31-én készítendő. Gondolom, ez is áll. (Halljuk! Halljuk!) A mérleg elkészítése előtt pedig akár árfolyamnyereség, akár más czímen, valamit kiszakítani és a tartalékalaphoz csatolni, azt gondolom, az alapszabályokkal ellenkezik, és nincs is kétségem az iránt, hogy ha bármelyik részvényes a kereskedelmi bírósághoz fordulna, csak egy választ fogna nyerni, és ez az, hogy először a tartalékalap 20 lékot meg nem baladhat, másodszor pedig, a mennyiben ez már augusztusban effektuáltatott, ennyiben az a mérleg készítésének alterálása és szabályellenes. A mennyiben pedig az időelőtt mégis kihasíttatott, annak az év végén be kellett volna állíttatnia a mérlegbe, mely esetben azután abban particzipiálni kellett volna a részvényeseknek épúgy, mint a feleslegben mind a két államnak. Úgyde ez nem történt, hanem az egész összeg a tartalékalaphoz csatoltatott. Azt kérdem most már, t. ház, hogy megváltozott-e ennek a jogi természete? Én azt hiszem, igen. Sőt merném állítani, hogy a bankszabadalom lejárta után — mondjuk, hogy nem hosszabbítjuk meg viszonyunkat az osztrákmagyar bankkal — ez a 13 és fél millió akár a mérlegbe való bejutás, akár egyéb czímen particzipáczió tárgyát aligha fogja képezni köztünk és a bank közt. Könnyen megváltozhatott tehát ennek jogi természete, a mennyiben az kihasíttatott és a tartalékalaphoz vitetett a nélkül, hogy tisztáztatott volna a kérdés, hogy kié ez a tartalékalap, a mely tartalék-alapnak előteremtéséhez mi is hozzájárultunk, mert a 111—112 árfolyamról — midőn Amerikában a krizis volt — mi vertük fel 119-re az árfolyamot azért, hogy relácziónkat így megállapíthassuk, a mint megállapitottuk. Mielőtt tehát ez a kérdés is tisztáztatott volna, csak sajnálatomat fejezem ki, hogy a t. kormány egyáltalában oly törvényjavaslattal foglalkozik, mely e kérdésnek is előleges rendezése nélkül belemegy egy komplikáczióba, a melynek végét nem látjuk, vagy a mely nélkül legalább az eddigi alapokon leendő kibontakozás lehetősége nem kizárólag a mi kezünkben van. De tovább megyek. Most a közönség azon államjegyekért, legalább részben, azon 40 millió erejéig, a mely 40 millió erejéig ezen államjegyek koronákkal fognak beváltatni, sokkal rosszabb pénzt kap effektive is, és fizetési erő szempontjából is, mint a minő pénzzel eddig birt. Eddig ezen 40 millió korlátlan fizetési eszközt képezett. Ugyebár? Most a közönség kap koronát, mely nem képez korlátlan fizetési eszközt. Az igaz, a mit az előadó úr mond, hogy elmehetünk ugyan beváltani a fizető hivatalokban, sőt ugyanez az állami kasszáknál is elfogadtatik nagyobb összegben, de mégis azt gondolom, hogy ha például Péter Pálnak nem fizethet korlátlan mennyiségben ezen koronákkal, ez a jóság és a kezelés szempontjából mégis csak rosszabb pénz, mint a milyen pénz a megelőző volt. De roszszabb pénzt kap a közönség effektive is, mert a mi papírpénzünk régen elvált az esüsttől, önálló valutává, hitel-valutává fejlődött ki, és senki sem meri mondani, hogy az ezüst pénz ma az esüst piaczi árfolyama szerint nem roszszabb. Sőt nem fogadom el a miniszterelnök úr álláspontját a tekintetben sem, hogy az egyforintosokat föltétlenül beváltani köteleztetünk; mert annak még alkatelemeit is meg kell előbb vizsgálni. Ismétlem tehát, hogy ezen javaslatban sokkal rosszabb pénzt kap a közönség, mint a mivel az eddig birt. És azontúl, t. ház, nyerész-
