Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-352

\ 34, 352. erííágo* ülés 189Í. fi elnök ár mintegy három hónapot jelzett oly időpontúi, a melyben már a kötelező számítás is be fog hozatni. De ez sem történt. Annak utána a terminusok teljesen összezavarodtak, az egymás után teljesen felfordált és nem a köte­lező számítás követte az első törvényjavaslatot, hanem követi — a mi semmi jelentőséggel nem bir — az államjegyek egy részének bevonása. Annakutána tett a t. miniszterelnök úr nyilat­kozatokat az iránt is, hogy már 1893. végére a kellő aranymennyiség be lesz szerezve, pedig ez nem lett megtartva, holott mindezekkel szem­ben mindenki azt hitte, hogy a készfizetések legfeljebb három év alatt csakugyan be fognak következni. Ezek a jelenségek mind olyanok, a melyek azt mutatják, hogy van ugyan komoly törekvés, s kell is, hogy legyen a reformra, mert sem en­nek az államnak, sem a monarchiának tekinté­lyét koczkára tenni nem tehet, s nem szabad, s tudom, hogy ezt a kormány sem kívánja, de nem követtetett az a konzequens végrehajtás, MZ a biztonságában hivő és erre építő eljárás, a mely egyedül lett volna képes a külföldön bizalmat gerjeszteni az iránt, hogy itt a valuta­rendezés szolidításának és gyorsaságának oly egymásutánjáról van szó, a melynek közé egy­általában nem lehet ékelni oly spekulácziókat, melyek az ázsió alapjára helyezkedve, termé­szetszerűleg a külföld részéről kizsákmányolá­sunkra irányálnak. Pedig az ázsió nem kis dolog, és épen itt van a hiba, (Igás! Úgy van! bal felöl.) illetőleg itt van az, a mit én'diffikul­tálok, hogy t. i. nem előrelátó konezepczióval nem a kellő akczióval és nem a kellő erélylyel jártunk el ebben a kérdésben, s ez által az országnak és a monarchiának igen súlyos ká­rokat okozott. Az ázsiónak egyik hátránya az, hogy ez­által állami háztartásunkra súlyos teher nehe­zedik. De ennél súlyosabb baj az, hogy ennek folytán megdrágult az exiztenczia az egész monarchiában, (Igát! Ügy van! hal felöl.) mert a munka, az évjáradék, a kis exiztenczia, mind érzi ennek az ázsiónak a súlyát, sőt merem mondani, (Halljuk! Halljuk!) érzi maga a köz­gazdasági élet egésze is. Súlyos hiba, hogy az ázsió előnyeit bizonyára nem mi élvezzük, ha­nem élvezi a külföld, mert hiszen én még nem tudtam odáig emelkedni, hogy azt higyjem és lássam, a mit Neumann Ármin t. képviselő úr látott, hogy mi sokkal hatalmasabbak vagyunk, mint Ausztria, hogy mi már igen előre halad­tunk az aranykészlet beszerzésében, midőn az a szegény Ausztria csak sántikál, csak kínlódik utánunk. Én ilyen nézetben nem ragyok, 8 azt gondolom, ha hátrány e téren fenforoghat, nius 14-éii, csütörtökön. az bizonyára esak a mi terhünkre és nem a külföld kontójára esik. Egy másik hátrány továbbá a termelés megdrágnlása. Világos dolog, hogy as ázsió, ha nem állandó, nem hosszabb időre kiterjedő, hanem fluktuáló gyorsan egymásután futó, vál­takozó, akkor az a termelésre befolyással nincs, de ha egyszer megállapodik, a termelésnél a költségek simulnak magához az ázsióhoz, pedig Magyarország közgazdaságilag nem oly erős, hogy, ha a közgazdasági élet a relácziót túl­haladó ázsióhoz alkalmazkodik, azt a 4—6 szá­zalékot a külfölddel szemben a termelésnél el­bírja, sőt ellenkezőleg állandóan meg fogja azt érezni. Ennek folytán mondanom sem kell azt, hogy a kapitalisztikus hatalom bizonyára ki­zsákmányolással hat e téren is Magyarország érdekeire, és hogy mindezt a külföldnek fizet­jük és nem Magyarország élvezi a pénzügyi nagy tőke azon előnyeit, a melyek az ázsió bekövetkezése folytán előállanak. Hogy a jövő e tekintetben mi lesz, az iránt tisztában vagyok. A valuta-reform sikerülni fog, bizonyára hosszabb időn keresztül és nagyobb áldozatokkal, ezt kétségbe nem vonom, de nem sikeiííl abban a rózsás színben, a melyben azt a t. pénzügyminiszter úr annak idején elénk tárta, és a melylyel szemben a közvélemény azzal a kritikanélktíliséggel viselkedik, a mely már nálunk szokás — és itt a sajtó iránt fejezem ki a magam részéről sajnálatomat, hogy ezek­ben a kérdésekben nem az ország igazi érde­keiből indul ki, hanem politikai érdekekből (Igaz! Ügy van I bal felől.) alárendel mindent ennek a szempontnak, (Élénk félkiáltások: Igás! tlgy van! bal felöl.) — mondom, hogy a köz­véleményben nincsen egy fürkésző gondolat, a mely kifejezésre jut, a mely meghonorálná az ország érdekeit, még ha talán pillanatnyi ká­rára volna is a kormánynak és politikájának. Ismétlem tehát, t. képviselőház, hogy a tekin­tetben nincs kétségem, hogy a valuta-reform meg fog valósulni; de bizony nem abban az alakban, a mint az tervezve volt, és nem is ab­ban az időben, a mint azt a t. miniszter úr gondolta. Mert hiszen, hogy utoljára hivatkoz­zam a t. miniszter úrnak a lajtántúli kollégájára, annak részéről hangok jutottak el hozzánk, sőt ezek a jelen törvényjavaslatban is kifejezésre jutnak annak harmadik czikkében, midőn a monarchia másik államának pénzügyminisztere egyebek közt ugyanezen törvényjavaslat tárgya­lásánál azt mondotta, hogy: »Dieses Werk zu einem vorsichtigen und mässigeu Tempó auszu­führen und es wird nichts forcirt, die Sache wird echellonirt auf eine Reihe von Jahren«, a mi válaszúi szolgálhat magának a t, előadó úr­nak is, a ki a duzzadó hatalmat igyekezett ne-

Next

/
Thumbnails
Contents