Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-351

118 361. országos ülés 1894. , juníns 12-én, kedäen. magunk tartására lefonhassuk. (Élénk helyeslés bal felöl Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Asbóth János: A t. miniszterelnök úr argounuta-útra kelt Bécsbe egy ultimátummal kezében, hogy haza hozza a garancziákat. G-nrancziák helyett haza hozta elbocsáttatását. Igaz, t. ház, hogy ezt a körülmény bizonyára a mi idegeink kímélése végett a múlt alkalommal a lehető legkíméletesebb és leggyöngébb módon közölte a házzal, oly módon, hogy ő Felsége, a lemondást tudomásul venni méltóztatott. Mi, t. ház, hosszasan gondolkoztunk annak a rejtélynek a megfejtésén, hogy hogyan van nz tulajdonképen, hogy a t. kabinet egy új, ideiglenes megbízást kapott 8 Felségétől, hogy ha lemondása elfogadva nem volt, az előbbi megbízatása tehát meg nem szűnt. Nem kellett sokáig törnünk fejünket ezen valóban megfoghatatlan rejtélyen, mert nemsokára köztudomásra jutott 8 Felsége elhatározása, mely megfejtette a rejtélyt, és egyúttal megnyugtathatta a t. miniszterelnök úr kételyeit az iránt, hogy van-e különbség ő Felsége szava és írása között. A rejtély megfejtése abból állt, hogy nem egészen úgy volt a dolog, a mint azt t. miniszterelnök úr mondani méltóztatott, hogy ő Felsége nem fogadta volna el a lemondást, hanem úgy volt, hogy önök nem akarták elfogadni az elbocsátást. (Derültség bal felől.) Nem érték be a t. urak azzal, hogy a koronára oktrojáltak egy politikát, hanem egy lépéssel tovább mentek, hogy a koronára oktrojáljanak minisztériumot, minisztereket. A mi a garancziákat illeti, noha ahhoz kötötték tárczájukat, miután a t. urak látták, hogy szavukon fogják őket, kijelentették, hogy olcsóbban is adják, és hajlandók a követelt garaneziák nélkül is tovább kormányozni. És akkor nekünk is alkalmunk volt meggyőződni a koronának alkotmányos érzületéről. A korona nyíltan megtagadta azon követelést, hogy a törvényhozás egyik házára, az alkotmányos testületek egyikére, nyilt preszsziót gyakoroljon, és ámbár én sokat vagyok képes elhinni a t. urakról, de azt mégsem tudom feltételezni, hogy a t. urak feltételezzék a koronáról azt, hogy midőn visszautasítja és nem fogadja el azt az inszinuácziót, hogy nyilt preszaziót gyakoroljon a törvényhozás egyik faktorára, akkor azt alattomban megtenni hajlandó volna. A t. miniszterelnök úr azon garanezia pótlása gyanánt mutatta be itt a házban azt, hogy ö a korona által fel lett hatalmazva azon nyilatkozat megtételére, melyet mindnyájan hallottunk. T. ház! Mindenesetre egészen szokatlan fegyver az, hogy a parlamenti vitába belebozatik a korona nyilatkozata a vitás kérdéseket illetőleg pro, vagy kontra. (Tetszés bal felöl.) Mi a koronának oppozicziót nem akarunk és nem fogunk csinálni; mi a koronával polemizálni nem akarunk és nem fogunk. (Helyeslés bal felől.) Mi a felelősséget ily nyilatkozatért a koronára nem háríthatjuk. Mi ezen egészen szokatlan fegyverben nem láthatunk semmi egyebet, mint kormánynyilatkozatot, melyért a felelősség a kormányt illeti, és a mely a mi meggyőződéseinkre egyáltalán semmiféle preszsziót nem gyakorolhat. (Űgy van! bal felől.) Ezek után, t. ház, úgy áll a dolog, hogy a t. urak kaptak egy moratóriumot, de kevés köszönet lesz benne, mert talán már egy rövid hét lefolyása után újra abban a helyzetben lesznek, hogy bejelenthetik újra fizetésképtelenségüket. (Tetszés bal felöl.) A mi a t. miniszterelnök úrnak mostani nyilatkozatát a kabinet szolidaritásáról illeti, hát a t. miniszterelnök úr ezt is azzal a szokott gyöngédséggel és kíméietességgel a mi megviselt idegeink iránt oda diluálta, hogy a szolidaritás csak arra szorítkozott, hogy a kormány tagjai, a kik együtt adtak egy programmot, a melyből kabinetkérdést is csináltak, ezen programmra nézve szolidáris meggyőződésben vannak, de hogy ezen szolidaritásnak semmi egyéb jelentősége nem volt. Ezzel szemben konstatálni kívánom, hogy mindenki úgy értelmezte, és első sorban úgy értelmezték a kormánynak saját orgánumai is, hogy ezen szolidaritás jelentősége az, hogy a kabinet együtt áll és bukik, és hogy a kabinet tagjai más kabinetben tárczát nem vállalnak, egymást cserben nem hagyják, el nem ejtik. És ezzel a szótartással szemben azt látjuk, a mit már Ugron t. barátom felemlített, hogy gróf Bethlen András búcsút vett tőlük, hivatkozva oly szolidaritásra, a mely egészen más, mint az önök által felállított szolidaritás. Gróf Csáky Albin személyét illetőleg én nem tudom és nem akarom vitatni azt, hogy gróf Csáky ejtette-e el önöket, vagy önök ejtették-e el gróf Csakyt ? Ezt vitatni nem akarom, de egyet tudok, egyre nézve van határozott impresszióm, és ez az, hogy olyan államférfiú, a kinek meggyőződései épen oly erősek, mondhatnám, makacsak, mint a milyen erős az ő kötelességérzete, nem hihetem, hogy feladta és elhagyta volna csupán saját kényelme és saját személyes hajlamai indokából a csatatért épen abban a pillanatban, mikor nem sokára másodszor döntésre kerül az ügy épen abban a házban, melynek ő is tagja. Nekem az az impresszióm, hogy a lelépett miniszter úr belátta, hogy a harcának folytatása épen olyan ezéltalan és eredménytelen, mint a