Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-335

262 3S5. országos ülés 1894. május 1-én, kedden. mizériánkat festegettem, előhoztam ezt mindig, és minden jogász, minden bíró nevetve adott nekem ebben igazat. Az örökösödési ügyeknél az átadást megelőzi unnak hivatalból való kipuhatolása, kifizette-e a fél az illetéket, vagy sem? És az esetek túlnyomó nagy számában — ez sem puszta állítás, jót állok érte, hogy a tiszta igazságot mondom— legalább azon-területre nézve, a hol én lakom, kérlelhetetlen statisztikai adatokkal bizonyítható be, hogy igazam vun, akár kifizette a fél az illetéket, akár nem, az illeték mégis be lesz kebelezve. Miért? Mert u ki a törvénynek azt a részét, a mely az illetéknek behajtására, illetőleg biztosítására vonatkozik, csinálta : - véletlenül nem tudott számolni ; a mely hibában természetesen sok jogász szenved. A törvény azt mondja, hogy a bíró, mielőtt a hagyatékot átadná, köteles felszólítani a felet, hogy 8 nap alatt igazolja: vájjon lefizette-e az illetéket, vagy sem? Maga a fizetési meghagyás pedig, a melyet a fél későbben kap meg rendszerint, mint a hogy a bíró e végzést meghozza, 30 napot szab meg a fizetésre, ha tehát a fél nem tudja a dolgot s valaki neki meg nem magyarázza, \agy nincs bősége pénzben, a mely nem is lehet neki azon okoknál fogva, melyeket Makfalvay t. barátom ecsetelt, akkor e 8 nap mindig letelik a nélkül, hogy a fizetést igazolta volna, és a telekkönyvbe az illeték bekebeleztetik. Ezek voltak azok, a miket Összevontan ezélszerú'nek tartottam előadni, s ezután kijelenthetem, hogy t. képviselőtársaimhoz csatlakozva, a mennyiben a javaslatban határozott javítást és haladást látok, a mennyiben a t. igazságügyminiszter úr nemes inteneziójáról teljesen meg vagyok győződve, s elismerem, hogy a lehetőséghez képest a javaslatba minden jó elv belé vau véve, és azt hiszem, hogy annak, ha valami ezélszerü abból kimaradt, az lehet az oka, hogy a ki a törvényjavaslatot készítette, nem volt oly kis gyakorlati ember, mint én: e szempontoktói eltekintve, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök: Kivan még valaki szólani? Bartók Lajos jegyző: Remete Géza! Remete Géza: T.jiáz! MakfaJvay Géza előttem szólt t. képviselőtársam beszédjére csak egy megjegyzést leszek a díjszabályzatra vonatkozólag. E javaslat 117. §-ának indokolása is azt mondja, hogy a díjszabályzat felemeltetett. Én a hagyatékoknál, melyek a vidéken inkább fordulnak elő, az 1000 írtig terjedhető tiszta hagyatékoknál ezt a felemelést nem látom, a mit örömmel konstatálok, mert az eddigi díjszabás szerint a közjegyzői díj 100 frttól 200 írtig helyben 2 frt, vidéki hagyatékoknál 3 frt, 200—500 frtig 3 frt és 5 fit, 500—i 000-ig 6 frt és 8 frt és a most tervezett szabályzat is ugyanez. Már pedig azelőtt kapta a közjegyző az illetékkiszabáskor szükséges másolatok leírási és hitelesítési díját, a mely a legegyszerűbb hagyatéknál is 1.60—2.50 frtra rúg. Én tehát azt látom, hogy a díjszabás a kisebb hagyatékoknál nem hogy nagyobb, hanem nézetem szerint határozottan kisebb. Ebbe tehát belenyugszom. Csak ezt kívántam megjegyezni. Elnök: Kivan még valaki szólni? Ha sekisem, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: T. ház! Csak igen röviden kívánok nyilatkozni, minthogy a javaslat minden oldalról elfogadtatott, a mit elismeréssel veszek tudomásul. Elő zör is arra kérném t. képviselőtársaimat, a nélkül, hogy magamat arra kötelezném, hogy minden megpendített módosítványt elfogadok, és ha ez nem történik meg, ne méltóztassék azt rossz néven venni, minthogy sokat hallottam, a mi- nézetem szerint a figyelmet megérdemli, méltóztassanak az illető szakaszoknál a fontosabbakat felhozni, és én igen le volnék kötelezve, ha előre megkapnám a módosítások szövegét; mert azt hiszem, ha nem is mindenre, de némelyekre mégis, melyek gyakorlati javítást képeznek, meg tudnánk egyezni, és az a, törvénynek csak javára válnék. (Általános, élénk helyeslés.) Ez a leglényegesebb, a miért felszólalni akartam. A mi már most a többit illeti, legyen szabad egy pár megjegyzést tennem ezen törvényjavaslatnak, ha törvénynyé válik, a végrehajtására nézve. Először is, hogy drágább lesz az eljárás a kis hagyatékoknál, erre azok után, miket Remete Géza képviselő úr felhozott, alig is kell felelnem, mert nem lesznek drágábbak; de egészben véve az a rendszer, a mely itt el van fogadva, — ne felejtsük el, — azzal van összekötve, hogy a jelenleg fennálló szabályokban foglalt az a határozat, hogy bonyolódott esetben a bíró a díjnak kétszeresét állapította meg a közjegyző számára, egészen elesik. (Helyeslés.) És ezen szabálynak alkalmazása egyszermásszor, — a mint engem értesítettek, — igazságtalanságra is vezetett. (Úgy van!) Egészben véve tehát méltányosabb, mindkét irányban helyesebb megállapításnak tartom azt, mely a törvényjavaslatban foglaltatik. A felszólaló képviselő uraknak egészen igazat kell adnom abban, hogy igenis, ennek a törvénynek a végrehajtása kívánatossá fogja tenni, hogy a járásbíróságok mindegyike felruháztassék telekkönyvi hatósággal, természetesen kivéve a törvényszéki székhelyen levő' járásbíróságokat. Ez igaz, de ugyanezt a politikát