Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-333

333. országos ülés 1894. i csak indokolatlanul, a mi kárunkra ne történ­jék az, esak azt engedjék meg, a mit a »suum cuique« elve kíván. Mi akarjuk, hogy prospe­ráljon minden iparvállalat, de a »suum cuique« elvénél fogva kívánjuk, hogy első sorban a mi érdekeink vétessenek figyelembe ott, a hol arra jogosítva vagyunk. (Úgy van! a haloldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy nagyon helyesen teszik a malmok, ha spekulálnak, mert ezzel hozzájárulnak a búzaárak kedvező alaku­lásához- Hogy helyesen teszik-e, ha spekulálnak, ez olyan kérdés, a melybe nem bocsátkozom. Mert én is úgy tartom, hogy ha spekulálnak abból a czélból, hogy a malomüzemre szükséges nyersanyagot lehetőleg olcsón beszerezzék, no hát ez a nyersanyag-beszerzés helyes; de ha differencziális játékot űznek, és ily diffe­rencziális játékban vagy nyernek, vagy ve­szítenek; (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) ha ők nem mint búzavevők és lisztcsiná­lók, hanem mint búzaspekulánsok és börzeembe­rek működnek: akkor a malmok érdekében ki­fejtett ezt a védekezést nem tartom helyesnek. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Még egy megjegyzésem van. Azt mondta a t. képviselőtársam, hogy hiszen ott van a magyar érdek kompenzácziójaként a luxus­czikkek vámja, a kávé-, a petróleum-vám, ez mind a magyar kormány kívánságára emeltetett fel, ebben kompenzácziónk van, íme, ez magyar érdek. Megengedem, hogy ez magyar érdek, de nem magyar közgazdasági érdek, hanem magyar fiskális érdek. Én pedig a magyar közgazda­sági érdekeket képviselem, s azért ismétlem, hogy a szerződést nem fogadom el. (Élénk he­lyeslés bal felől.) Josipovich Géza jegyző: Zay Adolf! Zay Adolf: T. ház! Készségesen elisme­rem, hogy a túloldalról felszólalt képviselő urak sok fáradságot és időt szenteltek ezen vám­szerződés megbírálásának, de bírálatukat sem méltányosnak, sem találónak nem ismerhetem el. Nem pedig főleg két okból. Az első' ok, hogy azokat u károkat, a melyeket a romániai vám­háború ejtett a mi közgazdaságunkon és ipa­runkon, a jelenlegi kormánynak rótták fel, mintha az volna az oka a vámháborúnak és azon pusz­tításnak, a melyet az iparunkon ejtett. A másik ok az, hogy képviselőtársam megvonva a mér­leget az új vámszerződés és a régi állapot között, az új állapotot a vámháború előtti állapottal hasonlították össze, tehát az azelőtti sokkal kedvezőbb állapottal, és nem, a mint kellett volna, a vámháború alatti helyzettel. (Helyeslés.) T. ház! Igaz, hogy a vámháború előtt csaknem boldogságos közgazdasági viszonyunk volt Romániával szemben. Románia évtizedeken, prilis 2(>-án, csütörtökön. 215 sőt évszázadokon át tisztán nyerstermelő állam volt, mely a mi közgazdaságunknak hátterét képezte, termelt nyersterményeket, a melyeket behoztunk Magyarországba, és itt feldolgoztunk, részint gyapjúban, részint bőrben, és azután ezen gyapjú- és bőrárúkat és más ipartermé­keket visszaszolgáltattuk Romániának, keresve rajta egy igen tisztességes hasznot. Ez volt a vámháború előtt, és ez csaknem egészen meg­szűnt a vámháború által. Azután jött a ránk nézve ugyan sajnálatos, de különben egészséges és természetszerű közgazdasági fejlődés Romá­niában. Románia megnyerte állami független­ségét és arra törekedett, hogy a közgazdasági téren is függetlenítse magát a szomszéd álla­moktói, különösen velünk szemben, a kiknek addig nagyon is tributáriusa volt. Az új román állam összes tevékenysége arra irányúit, hogy saját államában ipart teremtsen, különösen azon czikkekre nézve, melyeket eddig a szomszédos magyar államból importált. A román kormány a legnagyobb erőfeszítés és áldozat árán létre­hozott Romániában különösen a versenyczik­kekre nézve egy ipart, a mely által ki lett szorítva a mi iparunk, a melynek azelőtt gaz­dag vásártere volt Románia. így fejlődött az új viszony Romániával szemben, és természetes volt, hogy mikor Románia saját iparát meg­teremtette, felébredt benne a hajlandóság és kívánság, hogy elzárja határait a mi iparunk versenyétől, hogy ez által védelmet szerezzen a saját kezdetleges iparának. A mennyiben a dolog csak e keretben fejlődött volna, sajnálni kellene ugyan, de ezért még nem lehetne sen­kit felelőssé tenni. De, fájdalom, hozzájárult az is, hogy a mi határszéli hivatalaink a vám­tarifa és kivált az állategészségügyi törvény alkalmazásánál oly praxist követtek, hogy mi­nél jobban visszaszorították a román behozatalt, így hát a hivatalos vámliáború előtt fejlődött egy félhivatalos vámháború, melyet a kereske­delmi miniszter látott és tűrt, mert a 80-as években, úgy látszik, sokkal jobban ki volt fejlődve a kormányban az az agrárius szellem, melynek hiányát ma a túloldalon felpanaszol­ják. E kettő mozdította elő s keserítette meg a vámháborút: a hivatalok auimozitása és a ma­gyar kormány ez iránti közönye. Tény, hogy a vámháború folytán kiviteli iparunk nagy károkat szenvedett, sőt néhány helyen teljesen kiveszett. Ezen a jelen kormány segíteni kívánt, és éber figyelemmel kisérte az árúforgalmi és gazdasági viszonyokat, arra tö­rekedett, hogy előkészítsen egy oly stádiumot, melyben a nyilt vámháborúnak véget vethes­sen s a jelen szerződést megköthesse. Ha e szerződés belső értékét igazságosan akarjuk mérlegelni, össze kell hasonlítanunk az ez

Next

/
Thumbnails
Contents