Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-324

£ 824. orizásro* ülés 1894. gon a protestánsokat hosszú századok küzdelme megtanította az opportunizmusra, a mely azt mondja, hogy esetleg igenis követeljük magunk részére, mint ezen állam hasznos felekezete részére, hogy adja meg nekünk az állam azt, ä mi bennünket megillet. Ámde én a feltétlenül érvényre juttatott jogegyenlőség, egyáltalán az egyenlőség híve voltam és vagyok; én nem akarok különböztetni és nem akarok egy felekezetet sem oda juttatni, hogy könyöradomáuyt, vagy kegyadományt nyerjen, vagy elfogadjon. A második dolog az, hogy Eötvös Károly t, képviselőtársam ágy állítja fel a tételt, hogy legelső és a legfőbb a magyar faj fentartása, és csak akkor, a. midőn már a magyar faj biztosítva van, következik a függetlenség, szabadság és szabadelvú'ség; és csak akkor kell mindez, ha itt magyar nemzet lesz. Hát, t. képviselőtársam, én ezt az észjárást is értem, mert az egy abszolút tiszta fajú magyar ember észjárásának, inkább ösztönének megfelel, hogy a fajfentartást tegye első helyre; de a történelem, mely igen messzire nyúlik vissz-i, s

ok keletkezett és elenyészett fajról beszél, és arra tanít minket, hogy a faj biztosítása függetlenség és önrendelkezési jog nélkül abszolúte lehetetlen. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Madarász József: Együtt kell mind a három! Herman Ottó: És épen azt a függetlenséget és önrendelkezést teszem első helyre, mert valameddig ez nem lesz meg, addig hiába iparkodunk azon, hogy a magyar faj itt valósággal megerősödjék, biztosítva legyen, és megtehesse állami, kulturális és emberiségi téren azt, a mire hívatva van. Én tehát megfordítom a sorozatot, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) és annyi őszinteséggel, lelkesedéssel és akarattal, mennyi bennem csak van, valamint a múltban, úgy most is kimondom, hogy Magyarország önállósága és függetlensége az első, és ennek kell mindenekelőtt és legelső sorban megvalósulnia. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Ez volt, t. ház, a mit a czím tárgyalása alkalmából kifejezni óhajtottam. Polónyi Géza: Személyes kérdés czímén kívánok szólani, de egyúttal felhasználom az alkalmat, hogy röviden és érdemlegesen is szóljak, hogy ne kelljen kétszer felszólalnom. Elnök: De ehhez Asbóth János képviselő úr belenyugvása is szükséges, mert szólásra ő van jegyezve. Polónyi Géza: Kérem tehát a képviselő urat, méltóztassék megengedni, hogy most szólhassak, mert személyes kérdés czímén úgy is jogom van szólani. (Derültség.) Asbóth János: Halljuk! Halljuk! Polónyi Géza.:T\ képviselőház! Mindenáprilis 13-án, pénteken. esetre érdekes jelenség, hogy a házassági jogról szóló törvényjavaslat ezíménéi, mert t. képviselőtársam a czím ellen nem is tett kifogást, egy nagyérdekű és messze századokra világot vető eszmék felett, ha röviden is, diszkussziót folytathatunk. Az első dolog, a mit t. képviselőtársam beszédéből öivendetesen konstatálok, beszédének vége. Kétségtelenül fontos jelenség volt, hogy a függetlenségi és a 48-as párt táborában már most két részre kellett volna osztani a politikai törekvéseket, és pedig az első sorban függetlenségi pártnak és a másodsorban függetlenségi pártnak hivei közt, a mennyiben a kardinális tétel úgy lett ezen töredék részéről felállítva, hogy első sorban a faji önállóságra való törekvés az, a mi ennek a pártnak a czélja, és csak másodsorban az állami függetlenség. Rendkívül örvendetesen konstatálom, hogy ezen kérdés tekintetében Herman Ottó t. barátommal teljesen egyetértek; mert igenis csak az állami függetlenség lehet első sorban az a tényező, és ennek alkotmányos intézményei lehetnek alkalmasak arra, hogy magát a magyar fajt is mint ilyent nemzetiségében és egyáltalában állami törekvéseiben fentarthassák és istápolják. Ezen kérdésben tehát egy véleményen lévén, csak örvendetesen konstatálom, hogy erre a felszólalásra a másodsorban függetlenségi pártnak töredéke, úgy látszik, jelentékenyen megfogyatkozott. (Derültség bal felöl.) A mi már most t. barátomnak a szekularizáczióra vonatkozó elmélkedéseit illeti, ezekre nézve csak rövid reflexiókat teszek. A szekularizáczió ma nincs napirenden, és mint láttam és hallottam, a kormánynak nem is szándéka e kérdést napirendre hozni. Madarász József: Elég rossz! Polónyi Géza: Hanem a mi engem felszólalásra kötelezett, az első sorban Herman Ottó t. barátomnak azon állítása volt, hogy én a katholikus magas klérus ellen oly vádakat emeltem, a milyeneknek emelésére még ő sem mert volna vállalkozni. Mit mondtam én, t. ház? Röviden annyit, hogy a nemzeti gyász nagy napjaiban a katholikus magas klérus magát a katholikusok nagy tömegének és zömének közérzűletétől különválasztotta, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és tüntetett a nemzeti gyász ellen. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megmondtam azt is, hogy én, mint katholikus, tiltakozom az ellen, mintha az én dogmáim szerint nem férne meg a katholikus templomban a nemzet gyásza. Már most az a kérdés, hogy megfelelt-e az az igazságnak, vagy nem? Mert ha, mint hiszem, a t. barátom is elismeri, hogy ez igazságon alapúit, akkor nem értem, hogy miért vesztette el