Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.
Ülésnapok - 1892-329
329. országos ülés 180Í. április 19-én, csütörtökön. 117 Végííl még csak arra vonatkozólag óhajtok egyet-mást megjegyezni, hogy elkészülnek-e 1896-ra ezek a létesítmények? (Halljuk!) Én azt hiszem, hogy mivel 1896-ra határozta a törvényhozás az ezredéves ünnepélyt, mindent el kell követnünk, hogy a mit lehet, 1896-ig megteremtsük; de azután igen nagy hibának tartanám, ha azt is, a mit nem 1896-ra, hanem csak egy-két esztendővel későbbre lehet létesítenünk, forszíroznák, és tökéletlen dolgot csinálnánk csak azért, hogy 1896-ra létesüljön. Mi nem csupán egy nagy ünnepet akarunk ülni 1896-ban; nem az a czélunk, hogy egy ad hoc ünnepélyt rendezzünk, hanem, hogy létesítsünk oly alkotásokat, a melyek maradandó becsesei fognak bírni. Ha tehát azt látjuk, hogy valami okszerűen 1896 ra nem készülhet el, meg fogjuk tenni az intézkedéseket, de nem fogjuk magunkat feszélyeztetni az által, hogy preczipitáljuk a dolgot a czélszerűség rovására, (Helyeslés.) A mi azokat a szobrokat és egyáltalában a létesítményeket illeti, ezekre nézve is legyünk tisztában azzal, hogy ha mi azt az eddig szokásos eljárást követjük, hogy midőn egy szobrocskát akarunk létesíteni, minden művészünket megköltetjük, — mert hisz azok nem virágzó anyagi viszonyok közt élő művészek, és igen nagy áldozatokat hoznak a pályázatoknál, — mondom, ha művészeinket megköltetjük azért, hogy azután egyiket bízzuk meg, vagy azt az egyet sem, a szobor kivitelével, és hosszú határidejű pályázatokat tűzetünk ki, akkor 1896-ban nem lesznek meg azok a létesítmények. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Hanem a ki tekintetbe veszi művészeti életünk elöhaladottságát, művészeink megbízhatóságát, s azt a magas színvonalat, melyre emelkedtek, az, azt hiszem, azt fogja tenni, hogy ott, a hol különböző létesítményekről van szó, meg fog egyes művészeket bízni azzal, hogy fektessék zsenijöket abba a műbe, és akkor az ambiczió is nagyobb lesz, a költség kevesebb lesz, és kellő időre elkészülünk. (Helyeslés). A mi az idővesztegetést illeti, azt hiszem, hogy valami oly nagy idővesztegetés eddig még nem történt. Ezen szemrehányást elfogadhatnám akkor, ha mi eddig semmit sem tettünk volna, de példának okáért csak a kiállításra vonatkozólag bátor vagyok utalni az 1885. évi kiállításra, a melynél a döntő és vezérszerepet gr. Zichy Jenő képviselő úr vitte, és ha azon időközt veszem tekintetbe, a mely most elválaszt bennünket az 1896. évi kiállítástól, és azt, hogy az 1885. évi kiállítás előtt két évvel hogyan állottak, azt merem mondani, hogy most sokkal messzebb előrehaladtunk, és hogy sokkal biztosítottabb az eddigi intézkedések szerint a kiállítás sikere, mint a mennyire akkor biztosítva volt. (Helyeslés jobb felől.) A konstantinápolyi kiállítást illetőleg azt vagyok bátor megjegyezni, hogy nekünk hivatalos tudomásunk nincs arról, hogy 1896ban Konstantinápolyban kiállítás készülne ; megengedem, hogy lesz kiállítás. És ha tervezik, vegyük tekintetbe, hogy mit tehetünk mi az ellen 1 Mi régen elhatároztuk, hogy 1896-ban kiállítást rendezünk, s ezt notifikáltuk az egész külfölddel. És épen Törökországot illetőleg a szultán o Felsége volt irányunkban oly nagy hajlandósággal és kegyességgel, hogy az ott felgyújtott nagyszámú magyar műemlékeket az 1896. évi kiállításra rendelkezésünkre boesátotta. (Általános élénk éljenzés.) Én tehát azt hiszem, ha mások is akarnak 1896-ra kiállítást rendezni, nem az lehet a feladat, hogy mi toljuk ki a mi kiállításunk megtartásának idejét, a kik hamarább elhatároztuk, és minden előkészületet megtettünk, hanem igenis az, [hogy a mennyiben lehet, mindent kövessünk el arra nézve, hogy azok odázzák el a kiállítást, és ha e tekintetben valamely oly konkurrens intézkedéssel találkoznánk, mely ránk nézve hátrányos volna, legyen meggyőződve a képviselő úr, hogy a lehető lépéseket meg fogjuk tenni. (Helyeslés.) Végűl, r t. ház, még csak — a mi, azt hiszem, a legnagyobb intézkedés — a felállítandó képzőművészeti történeti múzeum létesítéséről kívánok szólani. (Halljuk! Halljuk!) Ez kulturális szempontból, nézetem szerint, egy egészen új, elhatározó és igen nagy mérvű intézkedés, mely a magyar művészetnek, a művészeti felfogásnak s azt merem mondani, az egész közvélemény finomabb felfogásának a művészet terén kiindulási pontját fogja képezni, és alkalmas lesz arra, hogy egy oly művészeti központot teremtsünk, a milyet a mi viszonyaink közt csak teremthetünk. Erre nézve még csak az az elhatározás történt, hogy 1896-tól vegyük foganatba. Megjegyzem azonban, hogy mivel az ilyen dolgokkal nem lehet várni egy bizonyos ideig, hanem akkor kell a műkincseket megszerezni, a mikor alkalom nyílik azok megszerzésére, már időközben és eddig is igen jelentékeny lépéseket tettünk ilyen műkincseknek a megszerzésére, a mire vonatkozólag a t. törvényhozásnak még külön előterjesztést is fogok tenni. (Élénk helyeslés). Kérem a t. házat, hogy a bizottság javaslatának végén foglalt határozatot elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Gr. Zichy Jenő: Félremagyarázott szavaim értelmének helyreállítása végett kéret szót. Az igen t. miniszterelnök úr a törökországi kiállítás 1896-iki terminusát a mienkkel összevetve, azt mondja; hisz mi előbb határoztuk el, hát majd talán ők alkalmazkodjanak hozzánk. Nem
