Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-316

816. országos ülés 1894. márczius 17-én, szombaton. - 288 Méltóztassék megengedni, e pártot tudtommal az az intenczió, s hozzá teszem, az a szent kötelesség vezette, hogy legalább azt az egyet engedjük meg a nemzet legnagyobb fiának, hogyha a kérlelhetetlen halál őt sorainkból már kiszorítja, miut magyar polgár halhasson meg, (Helyeslés a baloldalon.) hogy azt, a, ki csak nemrég is mint olasz polgár a nemzeti múzeum számára intézkedett, legalább a magunkénak temethessük el. (Úgy van! a szélsőbalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy vétünk a kegyelet ellen, ha önök még egyszer kihonosítják. Engedjék meg nekem, t. ház, Kossuth Lajos semmivel sem lesz kisebb, semmivel sem lesz kevésbbé a nemzetnek mgy fia örökre és minden történelmi időkre, akár egyszer, akár másodszor is tagadják meg azt, hogy Kossuth Lajosnak magyar honossága meghagyássók, (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) hanem önök igenis kisebbek lesznek. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Majd lehull az az álarcz, t. ház, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a melyet önök jogtalanul viselnek! Majd lehull az a nemzet szeme előtt, ha ezt megteszik! Én a jobbat tételezem fel önökről s feltételezem, hogy a t. miniszterelnök úr a ház hangulata iránt nincs jól tájékozva. Nem fog a párt lehetetlenséget kívánni. Nem, azt az egyet önöknek mindnyájuknak lehet g meg kell tenniök, hogy Magyarország legnagyobb fiát adják vissza a hazának, mint állampolgárt. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én hossui ideig azon véleményben voltam, hogy az csak a költőnek, a nagy irónak fájdalmi sóhaja, a mi a szent aggastyán tolla alá vonul, midőn a kihonosítás miatt panaszkodik. De én meggyőződtem róla, hogy Kossuth Lajosnak nagyobb fájdalmat soha senki nem okozhatott, soha senki mélyebb és gyógyíthatatlanabb sebet rajta nem üthetett, mint önök, mikor kihonosították. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi, t. ház, mert látjuk, hogy a gondviselés másként rendelkezett és minden órában bekövetkezhetik azon eshetőség, hogy Kossuth Lajos tőlünk örökre elbúcsúzik, nem akartunk adósak maradni azon szent kötelesség lerovásával, s midőn kérvények fekszenek a t. ház előtt, midőn az ország polgárai követelik azt, mi uetn akartuk, hogy mi legyünk bűnösök, a kik hallgatagon hozzájárultunk ahhoz, hogy a kérdés elnapoltassék és szőnyegre ne kerüljön, hogy azután önökre tárgytalanná váljanak a beadott kérvények. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mi nem a kegyelet ellen akarunk véteni, hanem kötelességet akarunk leróni az állam polgárai iránt, azon állampolgárok iránt, a kik folyamodtak, és a kik folyamodni fognak Kossuth Lajos visszahonosításáért, mert e párt ébren őrködik a kérvényezési jog felett. Mi tehát nem járulhatunk ahhoz, hogy Kossuth Lajos visszahonosításának kérdése hallgatagon, örökre önök által a napirendről leszoríttassák. Önöknek módjuk van reá, s azt hiszem, akarják is, de u nemzetnek mindenesetre tudnia kell, akarják-e, vagy sem, s azért kérem, tegyék lehetővé, hogy Kossuth Lajos nemcsak e haza földjében pihenhessen, hanem hogy a haza földjében pihenhessen mint magyar állampolgár. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt akarjuk e nemzet számára lehetővé tenni, fogadják tehát el önök, hogy hétfőn e kérdést tárgyaljuk. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Papp Elek jegyző: Ivánka Oszkár! Ivánka Oszkár: T. ház! Midőn egyrészt teljesen értem és méltánydom azt, hogy a függetlenségi párt a kérvényeket a hétfői ülésen, tehát lehetőleg sürgősen kívánja tárgyalni, másrészről értem, habár nem méltánylom, a t. miniszterelnök urnak azon eltaktikázó eljárását is, a mely az ő indítványában e tekintetben benfoglaltatik, mert a t. miniszterelnök úr azt mondja, hogy nem akar a vita elől kitérni, de e vitát el akarja halasztani az ünnepek után valamelyik szombatra, mikor már e vita — sajnos! — minden valószínűség szerint tárgytalan lesz. (Mozgás.) Erre én jobb magyar kifejezést . . . (Nagy zaj és felkiáltások jobb felől: Maguk számítanak arra !) Elnök: Méltóztassanak csendben lenni. (Nagy zaj.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak a szónokot meghallgatni, mert kénytelen 1 szék az ülést felfüggeszteni. (Halljuk! Halljuk !) Ivánka Oszkár: . . Én erre jobb magyar kifejezést, mint az eltaktikázást, valóban nem ismerek. Meglehet, hogy mi nem leszünk egy véleményen sok dologban az igen t. függetlenségi pártiakkal .... (Zaj a sséls'óbalon.) Visontai Soma: Ahá! Most már kezdik! (Nagy zaj.) Bartók Lajos: Mi magunk közt sem vagyunk még egy véleményen! Elnök: Csendet kérek! Ivánka Oszkár: Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben természetesnek fogja mindenki találni, hogy én így nyilatkozom, és semmi kötelező obligót nem vállalhatok egyelőre, még a személyemet illetőleg sem. (Mozgás jobb felöl. Egy hang: Nincs meggyőződése!) De épen azért, mert a vitától nem félek, mert a vita elől kitérni nem akarok, mert ezen álláspontot jogosultnak és olyannak tartom, a mely méltánylást igényel, és a melyet erőszakkal visszaszo rítani nem tartanék helyesnek: Justh Gyula tképviselőtársam indítványát abban a tekintet, ben, hogy ezen kérvények a hétfői ülésben tárgyaltassanak, elfogulom. (Élénk helyeslés a bal36»