Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-316
Siti. országos ülés 1894. márezius 13-én, szombaton. 263 téren az egységes állami bíráskodást, sőt elfogadja a polgári házasság formáját, is. Az eltérés a javaslat és annak oppozieziója közt csak is annyi, hogy míg a javaslat a polgári házasság formáját mindenkire nézve kötelezővé kívánja tenni, eddig igen sokan a t. ház tagjai köztíl ezt csak azokra nézve kívánják kötelezővé tenni, kik azt igénybe venni akarják, — ez az egyik álláspont, — vagy azokra nézve, kik azt igénybe venni kénytelenek, — ez a másik álláspont. (Úgy van! Ügy van! hal felöl.) Ilyenformán, t. ház, felszólalásomban mellőzve az egyházpolitikai kérdések egyéb részeit, tisztán és kizárólag ezen eltérés megvilágítására fogok szorítkozni. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Nálunk a házasságkötést szent István óta a mai napig mindig az egyház végezte, tehát köríílbelű] 900 év óta megszokta a nép azt, hogy a család alapításának egyedüli jogforrása az egyház. A népnek ez a felfogása nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra szállt, vallásos hitté gyökereződött a nép lelkületében, s ezt sok százados szokás és hagyomány szentesítette meg. Ily körülmények között, ha a kormány azt mondja: »Az egyházi kötést ezentúl érvényte lennek, az állami kötést ezentúl kötelezőnek nyilvánítom*, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) a bizonyítás sora a kormányon van, mert a kormány a támadó fél, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) és mert a kormány kíván oly jogok birtokába jutni, a melyekkel eddig az egyház élt. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) És én, t. ház, immár három hét óta várom a bizonyítást, netn arra nézve, hogy az egységes házassági jog és az egységes állami bíráskodás a helyes, mert erre nézve hallottunk igen kiváló fejtegetéseket, de itt eltérés köztünk nincs, hanem várom a bizonyítást a házasságkötés kötelező formájára nézve; várom kimutatását a visszaélések azon hosszú sorozatának, melyeket az egyházi kötéseknél eddigelé az egyház elkövetett; várom kimutatását azon elviselhetetlen következményeknek, a melyeket az egyházi kötés a család vagyoni viszonyaiban, a gyermekek törvényessége kérdésében felidézett; (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) vártam és várom kimutatását annak, hogy az egyházi kötés minő kedvezőtlen hatással és befolyással volt és van a nép vallás erkölcsi érzületére, gondolkozás! módjára, munkaszeretetére és hazafiságára, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső haloldalon) és tanuúl hívom fel, t. ház, mindazon nagy és szép beszédet, melyek a javaslat érdekében ez ideig tartattak, hogy ezen a téren a bizonyítást még csak meg sem kísérletté senki, (Igazi Úgy van/ bal felől.) Igenis, megkíséri ették a bizonyítását annak, hogy a házasságkötés polgári formája a nép vallásos és erkölcsi érzületére nem lesz káros hatással. De ennek a bizonyítási módnak csak akkor lett volna helye, ha a javaslat a fakultatív, vagy pedig a kisegítő házasságot tartalmazná. Mivel azonban a javaslat azt mondja, hogy »az egyházi kötést ezennel érvénytelennek nyilvánítom, a polgári kötést pedig kötelezővé teszem« : maiakkor nemcsak azt kellett volna bizonyítani, hogy az egyházi kötés a nép erkölcsi állapotára nézve nem káros, hanem azt kellett volna bizonyítani, hogy az egyházi kötés immár oly elavult és rothadt intézmény, melyet az emberi czivilizáczió érdekében fentartani nem szabad. (Helyeslés bal felől.) De miután ezt nem bizonyította be senki, ennélfogva konstatálom, hogy a javaslat szerzőinek és támogatóinak logikája ép a javaslat szempontjából félszeg. Hiszen ha nem volna félszeg a logikájuk, akkor a javaslat szerzői és támogatói nem állhatnának meg a félúton. Mert mi a helyzet, t. ház? Azt mondja a kormány; érvénytelennek nyilvánítom az egyházi kötést, a polgári kötést pedig kötelezőnek nyilvánítom. Mit jelent ez, t. ház ? Azt, hogy a kormány a mérleg egyik serpenyőjébe tette az egyházi kötés intézményét, a mérleg másik serpenyőjébe tetfe a világi kötés intézményét, s akkor beható és lelkiismeretes mérlegelés után arra a komoly meggyőződésre jutott, hogy az egyházi kötés nem jó, a világi kötés pedig jó. Már most ha nem akarunk megállni félúton, a logika helyes törvényei szerint mi következik ebből'? Azon kötelesség háramlik ebből a logika törvényei szerint a kormányra, hogy azt a nagy rosszat, az egyházi kötést teljesen törölje el, mert hiszen a kormányzásnak és tör vényhozásnak kötelessége azon intézményeket, a melyek káros hatással vannak a köz- és magánéletre, eltörölni. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) A kérdés előttem az: abszolút jó-e a világi kötés, abszolút jó-e az egyházi kötés? Maga a javaslat és támogatói erre nemmel felelnek. Mert hiszen a javaslat megengedi az egyházi kötést is, sőt a javaglat támogatói igen fényes statisztikai adatokat hoztak fel az iránt, hogy ott is, hol a kötelező polgári házasság formája van behozva, a lakosság 90°/o-je önkényt alárendeli magát az egyházi kötésnek. Ebből nem érteni, miként lehet azt következtetni, hogy ha az egyik nem abszolút jó, a másik pedig nem abszolút rossz, akkor mégis azt az intézményt, melyet 90°/o önkéntesen elfogad, érvénytelennek nyilvánítjuk, és azt az intézményt, melyet csak a lakosság 10°/o-je fogad el önkéntesen, kötelezővé teszszük. (Igaa! Úgy van! a baloldalon.)
