Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
315. országos ülés 1894. egyházi forma helyébe a kötelező polgári tétetik, akkor a katholikus egyház előtt ettől a jellegétől megfosztatik. A másik szempont, a melynek tekintetéből sérti a javaslat a katholikus egyházat, a felbonthatóságnak az elve. A kttholikus egyház csuk felbonthatatlan házasságokat kötött, a kötelező polgári házasság pedig felbontható házasság. Itt azután a javaslat t. védelmezői azt hozták fel, hogy hiszen a felbonthatóság eddig is meg volt, csakhogy vallási esere-berék árán, melyek valóságos melegágyai, fészkei voltak az erkölcstelenségnek. Nem írom ugyan ezt egészen alá, de azt sem mondhatnám, hogy a valláscserélés valami nagyon erkölcsös dolog volna, hanem hiszen azokkal a hívekkel, a kik máa egyház kehelébe térnek át, az az egyház, melyet elhagytak, úgy sem nyerne. De a kötelező polgári házasság felbonthatósági elve tovább megy; nem követeli ugyan a vallásbeii csere-lserét, de nézetem szerint ennek alapján annyiszor felbonthatja a férj házasságát, a hányszor csak akarja. Vegyük pl. a, hűtlenség esetét. A férjnek nem kell egyebet tennie, mint vagy módot adni, hogy élete párja hűtlenségre csábíttassék, vagy ő maga követi el a hűtlenséget, s oly tűrhetetlen életet folytat nejével, hogy az végre megunja a dolgot s válópert indít. Azt hiszem, hogy ezt a módot igen gyakran fogják alkalmazni az életben. De hagyjuk ezt. Mielőtt beszédemet befejezném, (Halljuk! Halljuk!) Eötvös Károly t. képviselő úrnak kell egynehány megjegyzésére válaszolnom. A t. képviselő úr egy könyvecskét hozott ide annak bizonyítására, hogy nines ég sehol hangot nem ád ez országban a vallásfelekezeti békétlenség, hanem igenis történnek kísérletek, hogy a vallásfelekezeti türelmetlenséget lángra lobbantsák. Ennek az igazolására egy .részt olvasott fel e kis könyvecskéből, a mely igen szelid hangon a katholikus vallás szabályai szerint beszél annak a következményeiről, ha valaki a katholikus egyház szabályai ellenére köt házasságot. Elmondja, hogy az ilyen embert nem lehet utolsó órájában haldoklás közben meggyóntatni, testének eltakarításánál nem adja meg az egyház a végtisztességet, nem nyugodhatik szentelt földben. Ezek mind oly dolgok, melyeket a pap mindig prédikálhat, hogy buzdítsa híveit a vallás szabályainak megtartására. De ha tovább lapozott volna a t. képviselő úr, talált volna egy érdekes passzust, mely megvilágítja azt, hogy ha e törvényjavaslat életbe lép, mily hercze-hurczának, lótásfutásnak, költségeknek lesznek kitéve a házasulandó felek. Igazán ajánlom a t. túloldalnak s a javaslat pártolóinak e könyvet elolvasásra. márezius 16-án, pénteken. 248 (Felkiáltások bal felöl: Mi a ctime?) »Az új magyar házasság-jog*. Engedje meg azonban a t. ház, hogy ha már az egyik oldalról bizonyságot akart szolgáltatni Eötvös Károly t. képviselő úr arról, hogy történnek kísérletek a vallásfelekezeti bébékétlenség és szenvedélyesség felkeltésére, a másik oldalról mutassak be egy igen nemes hangon tartott röpiratot, melyet Veridicus nevű szabadelvű polgártársunk írt és adott ki nem régiben a polgári házasság kérdése mellett. Igen érdekes ez a könyv, tele van, sőt egyebet nem is tartalmaz, mint a, papok bűneit. Hogy, t. ház, milyen tisztességes az a hang, melyet a másik táborban használnak, és hogy mennyiben alkalmas a már is izgalomban levő vallási szenvedélyek lecsillapítására, ennek élénk illusztrálására engedjék meg, hogy egy pár passzust felolvassak. (Halljuk! Halljuk!) . Szász Károly: Nem vállalunk érte felelősséget ! Hévizy János: A katholikus egyházról beszélvén, — és mindig reprezentálva látja a katholikus egyházat a papokban, tehát a papok ellen beszél, — azt mondja: (Olvassa.) »Micsoda erkölcsi tekintély az, mely az emberek lelkiismeretét kezébe vévén, minden józan értelmet kizáró fikcziókkal az észt megszédíti, annak jogát letagadja, vak hitet parancsol s e réven a világnak vallási törvényeket diktál ? Dogmákat, szentségeket dekretál, azoknak istentől való származását aliegálja, de a melyeknek lényege sem tudománynyal, sem pedig a hivatkozott krisztusi tanítással összhangzásba nem hozható; sőt a történeti adatok elvitázhatlan tanúsága szerint, tisztán anyagi haszonlesés és élvezet után kapkodó betöhhetetlenség, határtalan uralomvágy, furfangos asszonyi intrikák és szerelmi kalandok bűnös tízeiméire vezethetők vissza.* (Derültség a baloldalon.) Hát, t. ház, ez az a tárgyilagosság, a mit ők prédikálnak, de a mit nem látunk sem beszédeikben, sem tetteikben. Sőt tovább megy az a szabadelvű barátunk, a ki — ha nem csalódom — valamikor pedig a katholikus egyház emlőjén nőtt fel, és így szól: (Olvassa). »És még ennek az egyedül üdvözítő egyháznak — melynek megmérhetlen bünlajstromai az emberiség örök szégyenfoltját képezik —- elbizakodott urai és meghivatottjai, a polgári házasság által okozandó vallási sérelmekről s a vallástalanság terjedéséről komolyan mernek disszertálni, midőn a vallástaíanság ép ő oálok a legnagyobb. Nem, nem, ez nem lehet komoly beszéd, az nem egyéb, mint »ignotos falkre noti-s derisui esse« hisz nem is beszélnek ők és érdektársaik másnak, mint a szánandó tudatlanságban botorkáló tömegeknek . . .« 81*