Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-315
236 315, országos ülwä 1S94. Mezei Mór: T. ház! (HalljukJ Halljuk!) Nem lehetvén jelen a tegnapelőlti ülésen akkor, mikor Serbán Miklós képviselő úr beszédét elmondotta, csak a gyorsírói jegyzetekből vehettem tudomást beszédének következő mondatáról: (Bálijuk! Halljuk!) »A zsidók nem hederítenek az esküre, mióta nem papjaik jelenlétében a thorára teszik le az esküt, és maguk bevallják, hogy ezen eskü előttük semmi jelentőséggel nem bír«. Czáfolatba, t. ház, nem bocsátkozom, csak azon egyszerű kijelentésre szorítkozom, és ezt a kijelentést egyaránt az úgynevezett neológok és az úgynevezett orthodoxok nevében telietem minden különbség nélkül, hogy a t. képviselő urnak ezen feltevése a valóságnak meg nem felel, és semmi alappal nem bir. (Élénk helyeslés jőbh felöl) Elnök: Herman Ottó képviselő úr fog a napirend előtt szólani, Herman Ottó: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Egy magasztos és fenséges élet, mely alkotásaival mély nyomokat hagyott a nemzet történetében, utolsó tusáját vívja a halállal, (Halljuk! Halljuk!) és akkor, mikor az egész nemzet ennek a fenséges életnek minden szívdobbanását lesi, mikor az egész nemzet egész mélyében meg van illetődve, akkor, mikor ez a megilletődés egyszersmind a nemzetnek egy igazi ttn nepnapjával, márczius 15-ikével találkozik, akkor, t. ház, közmegbotránkozásban végződik az egész. (Igaz! Úgy van!) T, ház! Én vagyok az, a ki mertem itt a ház színe előtt a sajtó kinövéseire rámutatni; megtettem s elfogadtam a visszavágást. Én, t. képviselőház, most arra a közmegbotránkozásra, mely az egész országot megrendíti, nem akarok pozitív vádat felhozni, de konstatálnom kell a következőt. (Halljuk! Halljuk !) Az egész országéi van árasztva ily gyászkeretíí ezédulákkal, (Felmutat egy gyászkeretű papírlapot.) a melyeknek szövege a következő: (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »Kossuth I -jos életérői, betegségéről, utolsó óráiról és haláláról (Felkiáltások: Gyalázat!) részletes és kimerítő tudósítást közöl a »Pesti Napló« mai külön kiadása,« (Általános, nagy mozgás. Felkiáltások: Gyalázat!) A nyomda nincs megnevezve. T. képviselőház! Egyetlen egy szavam sincs (Zaj. Halljuk! Halljuk!) azoknak az érzelmeknek kifejezésére, a melyek most bennem dúlnak, de azt hiszem, hogy kifejezem számos embernek, talán az egész országnak érzelmét (Élénk felkiáltások: Igaz! Úgy van!) akkor, midőn kijelentem, hogy az ilyen visszaélés közmegbotránkozást szül. (Általános, élénk helyeslés.) Elnök: T. ház! Áttérünk a napirendre. Napirend szerint következik a házassági jogról márczius 16-án, pénteken. szóló törvényjavaslat (írom. 513, 588.) általánosságban való tárgyalásának folytatása. A következő szónok *? Papp Elek jegyző: Hévizy János ! Hévizy János: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az örök érdemű, törvényhozó Görögországnak bölcs törvényhozója törvényébe tette azt, hogy a mikor az országnak, a hazának fontos érdekeiről van szó, minden polgárnak kötelessége színt vallani. Én e kötelesség teljesítése végett állottam fel. (Helyeslés bal felől.) De feláliottam volna, t. ház, hogy szavamat felemeljem ebben a teremben, még pedig a javaslat ellen már azért B, mert választóim tömegesen felém fordult bizalma, bizalmas kérése oda irányúi, hogy minden erőmmel odamüködjem, hogy ezen javaslatnak, a mely szerintük is, szerintem is az országra nézve nem fogja azon eredményeket előidézni, a melyeket tőle a javaslat t. pártolói várnak, hogy, mondom, ezen javaslatnak törvényerőre emelkedését meggátolni iparkodjam. Azt hiszem, t. ház, hogy a törvényhozó valóságos erejét a választók bizalmából, a választók érzelmeivel való harmonikus összetalálkozásából meríti. (Igaz! Úgy van ! a baloldalon.) A népképviselet gyökereinek ott kell lenniök a választók szivében, meggyőződésében ; ha diszharmónia jön létre a választók és a választott között, és ha a választott volt annak oka, akkor, azt hiszem, önmaga tette a bizalom és erő gyökereire a kést Ezeknek előrebocsátása után, t. ház, még csak azt vagyok bátor hangsúlyozni, hogy én megválasztatáson! előtt és alkalmával egyházpolitikai prograinmot nem adtam, nem kötöttem le magamat ebben a tekintetben választóimnak, de ez felesleges is volt, mert egyszerűen csak utalnom kellett egyházi állásomra, és akkor, mikor választóim egyházi állásom daczára bizalmukat belém helyezték, okvetlenül fel kell tennem azt, hogy az egyházpolitikai kérdésekben, még pedig az akkor fenforgott egyházpolitikai kérdésekben és az ezekből konzequenter folyó egyházpolitikai kérdésekben is velük kell, hogy egy nézeten legyek, és ők kell, hogy velem egy nézeten legyenek. Még egy másik okom is van, t. ház, a felszólalásra. Mint törvényhozónak, és mint olyan törvényhozónak, a ki ezeken az ellenzéki padokon foglalok helyet, kötelességemmé vált az is, — mert ez a hely egyenesen kihívja *a kritika jogát, — hogy, a mikor ilyen nagyfontosságú kérdések napirendre tűzetnek, akkor ne csak a javaslat lényegét bíráljam, hanem azon eljárást és azon okokat is, melyek azt felszínre hozták. . Magát a kérdés érdemét, a javaslat lényegét nem fogom ma dogmatikus álláspontról elbírálni ; egyszerűen kijelentem, hogy majd a
