Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.
Ülésnapok - 1892-314
814. országos ülés 1894. márczius 14-én, szerdán. 219 azok közül is csak a flágránsabb megsértéseit a közszabadságnak fogom felhozni. (Halljuk! Sálijuk!) Először il felemlítem a virilisták intézményét, mely a választási szabadságon ejtett csorbát. Azzal az akkori kormány csizmadiát fogott, mert azt hitte, hogy ez által a dzsentrinek biztosít előjogokat a nép rovására; de mindnyájan tudjuk, hogy ma a megyei gyűlésekben többé nem dzsentrik ülnek, hanem ülnek a tőzsérek, a kik, ha őket a t. kormány nem látja is szívesen, de azért mégis ezek az ő jobb keze é» eszközei. (Úgy van! bal felöl. Mosgás jobbról.) Továbbá a törvényhatóságok szabadságát illuzóriussá tette a kormány, a mint ezt ma Szederkényi Nándor is hangoztatta. A főispánok mind inega;myi szátrápák teljes hatalommal felruházva. A megyei tisztviselőket ők választják és kényök-kedvök szerint drillirozzák. Úgyszintén a téns szolgabírák pasa módjára választják a községi jegyzőket és bírákat. (Igaz! bal felől.) A megyei és községi választási szabadság tehát üres szó, s ha az illető polgárok feljajdulnak, óvást tesznek, és a kormánynál onoslást keresnek, összes faradsay.uk , költekezésük kárba ment és megy. (Mozgás jobb felől.) Ezt mindnyájan tudjuk, mert napirenden van. (Úgy van! bal felől.) Kubinyi György: így beszél nálunk Hurbán! Serbán Miklós : Most már kérdem, micsoda értéke van a megyei választmányok és közigazgatási bizottságok feliratainak? Bizony, bizony »Difficile est satiram non scribere!* (Helyeslés bal felöl.) Megjegyzem, hogy mivel a megyei törvényhatóságokat minden autonómikus jogaikból kiforgatták, az államosítás már is megtörtént, mert a kormány omuipoteneziája már rásütötte pörkölő bélyegét. Azt mondják továbbá: »az államhatalom jogait kell megóvni a felekezetek ellen.* Ez csak üres beszéd, mert az államnak elegendő felügyeleti joga van a ius supremae inspectionis nál fogva, s, mert az államnak hatalmi joga nem terjedhet ki soha annyira, hogy a vallásfelekezetek szabadságát megsemmisítse. Adózunk az államnak vérünkkel és vagyonúnkkal azért, hogy szabadságunkat biztosítsa, őrizze és megvédje, nem pedig azért, hogy lépten - nyomon megnyirbálja. Egyébiránt jól tudjuk, hogy az állam köpenyege alatt a kormány rejlik, (Élénk tetszés bál felől.) tehát az állam neve s czíme révén a kormány omnipotencziára törekszik. (Úgy van! bál felöl.) Kubinyi György: Fogarason máskép van! Serbán Miklós: A tótok közt még rószszabbúl. (Élénk derültség bal felöl. Zaj.) Ugron Zoltán: Kellett ez nektek? Elnök: Csendet kérek. (Halljuk! Halljuk!) Serbán Miklós: Most már kérdem én, és velem együtt kérdeni fogja a nép: ki az az állam ? (Halljuk!) Hiszen az állam mi vagyunk, a polgárok összessége, (Úgy van! bal felől.) nekünk pedig szabadságunk drága és szent, és azt raegnyirbáltatni nem engedjük azok által, kiket annak őreiül tettünk és kényelemmel láttunk el. Ha pedig az állam más valami, például egy moloch, egy sárkány, a mely nem elégedik meg vér- és vagyoni áldozatunkkal, hanem telhetetlen étvágyában még vallási és egyéni szabadságunkat is elnyelni, felfalni akarja : akkor az ilyen szörnyeteget, mint a hamis isteneket jelző bálványt, le kell ta e zítani a neki emelt oltárról, a mint ezt Ugron Gábor képviselő ár mondotta. (Helyeslés bal felöl.) És hogy visszatérjek azon érvelésre, a melyet a törvényjavaslat mellett felhoznak, és a mely annál fájdalmasabban érintett, mert azt a kormány maga is hangoztatja, és az apaságot magának vindikálja: ez ugyan a legsántikálóbb, de következményeiben a legveszedelmesebb érvelés. Azt mondják, hogy ezen s a többi törvényjavaslatok által a haza polgárainak többsége, vagyis a nemzetiségek (Mozgás jobb felől.) a magyar nemzeti egységbe olvasztaíván, ki fognak vetkőztetni nemzetiségükből és nyelvükből. Hegedüs Sándor: Nem mondta senki! Serbán Miklós: Ez ugyan képtelenség mert a mi például azon nemzetet illeti, a melyhez szerencsém van tartozni, tudniillik a román, mosolyogva azt jegyzi meg: »alios ego vidi ventos*, azaz: »átéltem én nehezebb időket, a hunokat, vandalokat, bolgárokat, törököket, mind megannyi hatalmas és vad népeket. Azoknak, a törökökön kivííl, csakis a nevük maradt fenn ; én pedig itt állok, mint a tizenkilenczedik század élő tanúja, hogy ezer éve, hogy a magyarokkal jóban, rosszban együtt élünk, (Helyeslés bal felöl.) s ha a jó Isten megsegít, megérjük még a második évezredet is, a nélkül, hogy egyikünk a másikat kipusztítsa, (Élénk helyeslés bal felöl.) hiszen egymásra vagyunk utalva, közösek létérdekeink és ezek elementáris erővel utalnak, kényszerítenek a testvéries együttlétre!* (Élénk tetszés ás helyeslés bal felöl.) Kubinyi György : De nem szóval! (Mozgás.) Polónyi Géza: Ez sem tetszik önöknek! Serbán Miklós : Mert bárhogyan is veszszük a dolgot, maguk a tények többet beszélnek, mint a bombasztikus szavak. 1868-ban megtörtént Erdély uniója, jogosan, vagy jogtalanul, azt nem vitatom, . . . Madarász József: Nem is lehet vitatni, 38*
