Képviselőházi napló, 1892. XVII. kötet • 1894. márczius 5–április 12.

Ülésnapok - 1892-311

134 311. országos ülés 1894. márezius 10-én, szombaton. tározati javaslatának kissé felületes és futólagos átolvasásából. Tudniilik a dolog a következő: (Halljuk! Halljuk!) A márezius 4-én megtartott szabadelvű nag-ygyüiés egy határozati javaslatot hozott, a mely így szól: (Olvassa.) »A folyó évi január 16 án itt Budapesten tartott katholikus nagygyűlés nemesük a reformok. ellen foglalt állást, hanem azon határozataiban, melyekkel a képviselői s más állások betöltését kizárólagosan egy felekezet számára követelte, oly válaszfalakat akart felállítani«, stb. Ezzel szemben konstatálnom kell, hogy ez a kizárólagosság nem lett ott sem kimondva. Nékem megvan az a határozati javaslat, és megjegyzem, a mit mindenki tud, hogy a gyűlésen megállapították az ügyrend szabályai szerint a szónokok sorát, s hogy másnak nem volt felszólalási joga, mint csak azoknak,, kiket erre kijelöltek. Azt is hozzáteszem, hogy ha másnak is lett volna felszólalási joga, én ezen javaslatokra nézve meg tettem volna, megjegyzéseimet, és csak azért nem tettem meg, mert a megállapított ügyrend szabályai szerint azt nem tehettem. Ebben a határozatban az van mondva: (Olvassa.)'»A polgárok községi, hatósági és országos képviseleti választásaiban részt vegyen, és ott mégbízható katholikus férfiakra, és ilyenek hiányában csak arra szavazzon, ki a katholikus hitet és egyházat meg nem támadja, hanem annak védelmére vállalkozik, és ezt határozottan meg is fogadja. Ezért bárminemű magán-, vagy hivatalos eljárásunkban sem tagadhatjuk meg hitünket és egyházunkhoz ily állásban is ragaszkodni tartozunk.« Éhben a határozatban tehát nincsen kimondva a kizárólagosság a katholikusokra nézve, akár hogy forgatjuk is, mert ezen kitétel : »ezek hiányában* mutatja, hogy nem záratott ki "ezen határozati javaslatban más vallású sem. (Helyeslés bal felöl. Halljuk! Halljuk!) Én mindenesetre nem tartom jónak országos politikai szempontból, ha országos pártok helyett felekezeti pártok keletkeznek; de ha a felekezetek alkotmányos eszközökkel élve önvédelmi állapotban felekezeti álláspontra helyezkednek, akkor viszont nem tartom helyesnek azt sem, hogy az ott hozott határozatok ne teljesen a valóságnak megfelelően adassanak vissza, a mit azonban éh korántsem tartok szándékosságból eredőnek, és ismétlem,, hogy ez csak ezen januári katholikus nagygyűlés határozati javaslatának futólagos és felületes elolvasásából származhatott. Mtrt'ha figyelmesen elolvasták azon határozati javaslatot, meggyőződtek volna róla, hogy abban a határozatban nincs kimondva a kizárólagosság a képviselőre nézve• épúgy más állásoknak betöltésére nézve sem.. Csak az van mondva, hogy katholikus egyének hiányában is olyan egyénre szavazzanak, a kik a katholikus egyházat meg nem támadják, hanem ennek védelmére vállalkoznak. (Igaz ! Úgy van! bal feMl.) És hogy állunk e kérdéssel a gyakorlatban? (Halljuk! Halljuk!) Legyünk teljesen őszinték! Én azt hiszem, hogy a míg meg nem lesznek szűntetve mindazon okok, melyek az egyes felekezeteket egymás ellenében féltékenységre indítják és indíthatják, mindaddig meg vannak és meg lesznek ezen jelenségek más felekezetieknél is. Én tudok olyan kerületet, a hol az illető katholikus képviselő egyszer szemben állott egy kormánypártival, két választáson egymásután függetlenségi pártival és ismét kétszer kormánypártival. A választó közönség nem katholikus részének egy része, és én hozzáteszem egész tisztelettel és dicsérettel, hogy a kisebb rész volt csak az, a mely mindenkor az illető katholikus képviselő ellen volt. Megkérdezték őket: Miért van ez? Nem vagytok vele megelégedve? Nem teszi meg kötelességét? Azt felelték: A mint Isten megtenni engedi, a házban és a házon kívül szívén hordja a választók érdekét; igen, de hát mi tagadás benne, nem a mi nyájunkbeli. Ilyen eset van akárhány, és miután régi közmondás az, hogy exempla trahunt és ezt másutt is látjuk, utoljára azt oly roppant sértésnek nem lehet venni, hogy ha pl. két egyforma minősítésű jelöltről van szó, és ha a kertílet nem csak a politikának világi vonatkozású tekintetekre fektet súlyt, hanem a vallás érdekeire és ezek gondozására is, úgy nagyobb garancziát lát abban a jelöltben, a ki a kerület választói többségének hitét követi. Ezzel csak azt akartam kimutatni, hogy miként áll a dolog a gyakorlati életben, és hogy a kizárólagosság nem volt kimondva a nagygyűlés határozatában, nem volt kimondva, hogy Senki ne lehessen községi, városi, megyei, vagy országgyűlési képviselő, a ki nem katholikus, hanem csak az mondatott ki, hogy katholikus férfiakra, szavazzanak, és csak akkor, ha ilyenek nincsenek, szavazzanak olyanokra, a kik megigérik, hogy a katholikus jogos érdekeket támogatni fogják; a mit pedig annál könnyebben megtehetnek, mert a herczegprimáe akkori beszédében kimondta, hogy a katholikus vallás nem akar kiváltságokat, nem akarja előbbi uralkodó jellegét visszaszerezni, épen csak annyi jogot kíván, a mennyit a II. Lipót király alatt hozott bölcs és méltányos törvények a protestánsoknak is adtak. (Élénk helyeslés bál felől.) Ha ezen anteczedencziákat tekintetbe veszszük, beláthatjuk, hogy olyan borzasztó sérelem a katholikus nagygyűlés határozatai által a többi felekezeteken nem ejtetett, (t/gy van! bal felől.)