Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-296

92 296. országos fllés 1894. február 21 .én, szerdán. ták azok készületlenül a nemzetet. Hogy vagyunk a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal? Igen helyesen hivatkozott tegnap gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak ama kijelentésére, hogy az általános polgári anyakönyvezést a közigazgatás reformja nélkül nálunk életbe léptetni nem lehet. Ez, t. ház, tökéletesen igaz. Nálunk azonban nemcsak hogy nem hajtották végre a közigazgatás reformálását anyakönyvelés előtt, hanem még ezt a törvényt sem alkották meg a polgári házasságról szóló törvényjavaslat beterjesztése előtt és így voltaképeti a kormány ma sem tudja, hogy kik lesznek azok a közegek, a melyek ezen legfontosabb törvényt az életbe átléptetni hivatvák. Azt hiszem, f. ház, hogy e részben a lelkészek ellen valami nagy kifogást emelni nem lehet, mert azok, határozottan mondhatni, az anyakönyvelést rendesen és pontosan vezették. De már most előállott az a kérdés, hogy ha az állam veszi kezébe ezen anyakönyvezést és a házasság megkötését, akkor annak egészen korrektnek keli lenni, mert ha nem lesz jobb, mint a minő a mai állapot, akkor én ennek a törvénynek a létjogosultságát el nem ismerem. (Helyeslés bal felöl.) Azokért az egyénekért, a kik az anyakönyvezést vezetni fogják, az államnak a legnagyobb mértékben el kell vállalnia a felelősséget. Ebi ől nem az következik, mintha Magyarországon nem volnának egyének, a kik ezen nagyon fontos ügyet elvégezni képesek. Igenis vannak, — hála Istennek, — de azt határozottan lehet mondani, hogy olyan egyének fölött, a kik azt mindenütt egyformán végezzék az egész országban, nem rendelkezünk. A nagy városokban vannak ugyan ilyenek, de hogy mindenütt lehessen alkalmas egyéneket találni, — pedig ezen törvény az egész országra egyenlően fontos, — azt kétségbe merem vonni, mert szerintem ilyen egyéneket nem leszünk képesek mindenütt találni, és mert 100 vagy 200 frt fizetés mellett ezt keresztülvinni teljes lehetetlenség. (Igás! Ügy van! bal felől.) Már most előáll, t. ház, a másik nehézség; Ha volnának is kellő képzettségű egyének, kérdés, hogy hol van erre a pénz? Nálunk szeretnek azzal dicsekedni, hogy Magyarországon most már az állami egyensúly helyre van állítva. Ezelőtt két esztendővel pedig azt olvastuk a feliratban, hogy ezentúl a nemzet mindenféle kívánalmait lehet teljesíteni, mert hiszen van pénz. Én azonban erre azt mondom, hogy ha Magyarországnak van pénze, voltaképen arra is kellene gondolni, hogy jöhetnek nehéz idők és ha olyan sok a fölösleg, félre kellene azt tenni azon időre, midőn Magyarország esetleg az élet-halál harczot fogja vívni. De ott, a hol 25—30 ezer óvoda helyett ma alig van az állam kezében 90, a hol még legalább 2000 népiskola hiányzik, a hol az ország jövendője annak kultúrájában van letéve, pénzbőségről beszélni és ilyen kétes kimenetelű törvényekre százezreket, vagy milliókat költeni olyan könnyelműség, a melyre illendő szavakat találni én nem is tudok. (Élénk helyeslés balról.) Milliókról van itt szó, t. ház, nem pedig arról, hogy a 6 — 7 százezer forinttal meg lehet csinálni ezt a reformot. Sokkal többről van is szó, mert nemcsak hogy jól meg kell fizetni azokat, a kik ezen funkcziót végezni fogják, hanem ezenkívül legalább 25—30 ezer lelkészt kell kárpótolni a stoláris jövedelmekért. Már most méltóztassanak csak azt venni, hogy egy olyan városban, minő például Budapest, ezrekre mennek a stoláris jövedelmek. A protestáns egyházak a többiekhez arányítva igen szegények, és mégis nemcsak itt a fővárosban, hanem a vidéken is vannak olyan szegény protestáns papok, a kiknek 7—800, sőt talán 1000 forintnyi stoláris jövedelmük van. Már most méltóztassanak tekintetbe venni, hogy micsoda kiadást okoz az, ha legalább 25—30 ezer lelkész jövedelmét kell kárpótolni, és pedig nemcsak félig meddig, mert hiszen a kongruát épen azért akarjuk rendbehozni, mert igen nagy nyomorúságban vannak a lelkészek. Ennek a kárpótlásnak tehát teljesnek kel! lenni. Malmost méltóztassék ehhez hozzáadni azokat a kiadásokat, a melyekre nézve obiigóban van már ma is a törvényhozás, a minisztérium s az állam. Méltóztassanak venni a tanítók és a tisztviselők fizetésének javítását; méltóztassanak venni a tanítók nyugdíjazásának ügyét, azután a miileniumi kiadásokat, az országház, azután a két dunai híi és a kaszárnyá'i költségeit, a miknek, t, ház, két évnek leforgása alatt kell megtörténniök. Bocsánatot kérek, de én azt hiszem, hogy ezek oly terhet fognak róni a nemzetre, melynek súlya alatt okvetlenül össze fog roskadni, vagy legalább az egyensúly meg fog bomlani. (Úgy van ! Úgy van! a baloldalon.) Ezek után legyen szabad átmenni beszédem második részére, vagyis arra, hogy én, mint protestáns, miképen állok a törvényjavaslattal szemben? (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök : Méltóztassanak csendben lenni! Bánó József: T. képviselőház! Ez a kérdés igen egyszerű. Én nem tudom, miért kelljen a protestánsoknak a kötelező polgári házasság ? A polgári házasságért a protestánsok nem rajonghatnak egyszerűen azért, mert nekik arra szükségök nincs, mert náluk a házasság nem dogma, és így felbontható. De, a mi engem