Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.
Ülésnapok - 1892-294
294. «»sság<K ölés 1894. február 19-én, hétfon. Bí jon lehet-e, t. ház, számunkra, a függetlenségi és 48-as párt számára nagyobb vigasztalás és nagyobb bizonyíték? Mit igazol ez, t. ház? Hiszen alig két éve, hogy választások volttik. Nem laktak-e a nemzet kebelében ezek az eszmék már 1892-ben, midőn a választások foganatosíttattak : igen, vagy nem ? (Mozgás és ellenmondások jobb felől.) Igenis ott laktak, de sikerűit azokat a hatalom korruptus eszközeivel elnémítani, és hallgatásra parancsolni, hogy a maguk számára tőkésíthessék most annak ország és világ előtt való töredelmes bevallása mellett, hogy azon programúi alapján, meiylyel önök megválasztattak, nem kormányozhatnak, (Igaz. 1 Úgy van! a szélsőbalon.) hanem kormányozni csak a függetlenségi és 48-as párt által vallott és tőle elsajátított elvek alapján tudnak. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Próbálják meg, t. képviselőtársaim, a függetlenségi és 48-as pártnak bármelyik elvével, prób írják meg a nemzeti önállóságnak, a függetlenségnek, az önölló hadseregnek, vagy az önálló vámterületnek eszméjével, a főispánoknak adott utasítások nélkül, a szabad vélemény - nyilvánítást Magyarországon produkálni és az országnak hangos közvéleménye fog önöknek felelni: igenis, ez az a programm, a melyet a nemzet magáénak vall. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ha pedig ez így van, akkor ez fényes vigasztalás és fényes tanúság a pártra. De mi is teszünk egy tanúságot. Wekerle Sándor miniszterelnök úr bizonyára ismeri a parlamenti axiómáknak azt a tételét, hogy minden pártnak joga van ahhoz, hogy saját elveinek megvalósítását önmagának követelje, mert a részletfizetésre való uralkodás és liberalizmus soha nem létezett, (Élénk tetszés a szélsőbalon.) mert külön ben befészkelhetné magát egy helytelen elmélet, a mely ma elsajátítja gr. Apponyi Albert pártjától az államosítás eszméjét, s ha azzal kudarczot vad, tovább megy és, egy házzal odább, elsajátítja a valláspolitikai elveket a függetlenségi párttól. Ezekkel győz s 15 esztendeig uralkodik, ha a főrendiház is megszavazza javaslatait; de ha arra czéloz, hogy a főrendiházban meg nem szavaztatik e javaslat, akkor nem lesz ugyan polgári házasság, de lesz a függetlenségi és 48-as párt támogatásával egy dicsőségben aszó kormány, és annak már megbukott rendszere, a mely azután más metódust követhet. Holnapután kiírja zászlajára az önálló vámterületnek elméletét és akkort azt mondja : »elvszilárd párt, kövessetek engem, hogy elveiteket megvédelmezzétek!« és uralkodik 15 esztendővel tovább. (Nagy derültség a szélső baloldalon. Zaj jobb felől.) Akkor jön, t. képviselőház, egy kis főrendiházi reform demokratikus alapon. Midőn hatalmuk és rendszerük már lejárt, ismét így szólnak : »Függetlenségi párt, támogassatok, hisz ez a ti programmotokban van .<. Mi támogatjuk és 8 uralkodik tovább. . . Molnár Béla: Tizenöt esztendeig? (Zajos derültség jobb felől.) Polónyi Géza: Tizenöt esztendeig! (Élénk derültség bal felől.) Ez Tisza Kálmánnak a hedzsrája, az a tizenöt esztendő nagyon nevezetes szám. De önök nemcsak uralkodni fognak tovább, hanem bennünket és választóinkat azért a meggyőződésünkért, hogy az ország önállóságát és függetlenségét követeljük, egy nemzeti eszméért harezoiunk, és ha kell halunk is, (Mozgás jobb felől.) üldöznek bennünket. (Zaj jobb felől) T. ház! Az ilyen részletfizetésre való uralkodás elmélete lejárt. (Úgy van! a szélső baloldalon.) "Wekerle Sándor miniszterelnök úr nem csalódott, midőn a függetlenségi pártnak politikai elvhűségére és becsületességére számított egyszer, mert rászedni lehet minden tisztességes embert egyszer, de ha másodszor is ráhagyja magát szedetni, akkor már balga ós botor. Most a t. miniszterelnök úr jól számít; nemcsak az ország, de még ellenségeink is számíthatnak arra, hogy ott, a hol e pártnak elveiről van szó, e párt azokat cserben hagyni nem fogja soha, még ellenségeivel együtt is meg fogja azokat védelmezni. Abban a reményben, t. képviselőház, hogy a függetlenségi és 48-as párt nemcsak a mai nap tényeiből, de magából azon tényből, hogy a kormány kénytelen volt beismerni, hogy e párt eszméi és elvei nélkül nem kormányozhat, erőt meríthet a jövőnek küzdelmei számára, erőt meríthet arra, hogy, ha egyetértve és kitartással küzd, meg fogja érni Kossuth Lajos nemcsak azt, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos eszméi érvényesülni fognak, de meg fogja érni azt is, hogy Magyarország független és önálló állam lesz és abban fognak érvényesülni ezen eszmék, (Éljenzés a szélsőbalon.), mondom, t. ház, ezen elvek által vezéreltetve, a magam részéről, úgy, a mint kijelentettem, a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Egyúttal a párt megbízásából annak az illusztrálására, hogy majd a részletes vita során is, illetőleg már az általános vita keretében is meggyőződhessék a t. képviselőház arról, hogy mennyire hézagos, menynyire hiányos az a törvényjavaslat, a melynek benyújtásáért az igen t. igazságügyminiszter űr bizalmunkat egyáltalán nem bírhatja, határozati javaslatomat is benyújtom, és kérem úgy a javaslatnak, mint ezen határozati javaslatnak elfogadását. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Fel fog olvastatni a határozati javaslat. (Halljuk! Halljuk!) 7*