Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-294

r;n 294. orsaíigoB ölés 1864. február 19-én, hétfőn esküje tíz nemesnek esküjével felérőnek nyíl váníttatik. A mint ezeknek példaszerű felemlítése mutatja, ezen egész korszak alatt a római katholikus vallás, mint uralkodó államvallás féntartásának és megszilárdításának szelleme, s ezzel kapcsolatban az egyházjog érvényesülése, az egyházi személyeknek kiváltságokban részesítése domináló szerepet játszik az államéletben és a törvényhozás terén, ágy, hogy méltán mondhatta e korszaknak nagy kodifikátora : Verbőezy István, hogy »tudnivaló, miszerint ezen ország jogszabályainak egyik főforrását a pápai jog képezi«. Természetes folyománya volt ezeknek, hogy a mint Európa többi keresztény államaiban, úgy nálunk is a katholikus kánonjog és az egyházi bíráskodás nemcsak a házassági ügyekben, hanem azonfelül is igen széles körben érvényesült; s jellemző, hogy az egyházi bíráskodás hatáskörének szabályozása tárgyában törvénytárunkba felvett legrégibb törvényünk, az 1458-ik évi dekrétum 9-ik ezikke azt az intézkedést tartalmazza, hogy az egyházi bírák, az érsekek és a püspökök ne ítélhessenek más ügyekben, mint a hozományt, a női vagyont, a negyedjogot, a tizedet, a vérontást, az egyházi személyek és asszonyok megverését, a végrendeleteket, a házassági ügyeket és a hamis esküt tárgyazókban, »a mint ez a kánonokban rendelve van.« Ennek a törvénynek szerkezete mutatja, hogy az egyházi bíróságok azelőtt ennél is tágabb hatáskörben jártak el, úgy, hogy a hatáskör megszorítása és az ügyek taxativ felsorolása mutatkozott szükségesnek. A kánonjog szabályai mellett e korbeli országos törvényeink közül említést érdemel Szent László első dekrétumának negyedik ezikke, mely a kánonjog szabályaival megegyezően megtiltja, hogy izraeliták keresztény nőt vegyenek, és Kálmán király második dekrétumának 15-ik ezikkében foglalt, a tridenti zsdnat határozatát századokkal megelőző azt a, fontos rendelkezést tartalmazza, hogy a házasságok az egyházban, a lelkész jelenlétében, két tanú előtt köttessenek. A katholikus kánonjoguak a házassági ügyekben való kizárólagos uralma az akkori viszonyok és körülmények szükségszerű folyománya volt, s tekintettel arra, hogy az ország lakossáo-a elenyésző csekély levonással keresztény-katholikus volt, s hogy a keresztény-katholikusok és nem keresztények között érvényes házasság, az úgyszólván csak elvileg lehetséges pápai dispenzáczió esetét kivéve, nem jöhetett létre visszás helyzetet egyáltalán nem tereintett. Tartott ez a korszak addig, a mig a keresztény-katholikus vallás egyeduralma a protestantizmus törvényes elismerésének tért engedni nem volt kénytelen. Az újabb korszak, melyet a felekezetek egyenjogúságáért s vallásuk szabad gyakorlatáért vívott nagy küzdelem korszakának lehet nevezni, talajdonképen az 1606-ik évi június hó 23-án kelt bécsi békekötéssel veszi kezdetét. A békekötés első czikkelyében az a biztosítás foglaltatik, hogy vallásában és hitében senki sem fog háborgattatni, hogy a vallás szabad gyakorlata, mindazonáltal a római katholika vallás rövidsége nélkül, mindenkinek megengedtetik. E békekötés tartalmának megfelelően II. Mátyás király 1608. évi koronázás előtti első dekrétumának ezikkében ki van mondva, hogy a vallás gyakorlata mindenütt szabad legyen, hogy senki ne akadályoztassák annak szabad élvezetében és gyakorlatában, és hogy mindenik vallás a maga hitén való elöljárókkal, vagyis szuperintendensekkel birjon. A felekezetek egyenjogúságának kivívásáért folytatott nagy nemzeti küzdelemnek ez a békekötés volt az első eredménye, a mely azonban a törvény által elismert új vallásfelekezeteknek szabad vallásgyakorlását és a vallási békét maradandóan biztosítani époly kevéssé tudta, mint a liuezi békekötés, mely III. Ferdinánd király megkoronáztatása utáni, 1646. évi második dekrétumának ötödik ezikkében lön az ország törvényei közé iktatva. Nagyfontosságúak ezek a békekötések, melyek a protestáns hitfelekezetek híveinek szabad vallásgyakorlatot biztosítanak, és pedig az utóbbi oly módon, hogy az azt beczikkelyező fennidézett törvény bevezetésébe világosan beiktattatott: »contradictionibus dominorum, cleri et aliorum quorumvis secularium catholicorurn non obstantibus, imo iisdem in perpetuum nullum vigorem habentibus.« Ennek daczára az utóbb említett békekötésnek törvénybe iktatásától majdnem másfél század, a küzdelmek folytatásának másfél százada folyt le addig, a mig" II. Lipót király 1790/91. évi dekrétumának a vallás ügyéről szóló 26-ik ezikke, mely a helvét és ágostai hitvallású evangélikusok szabad vallásgyakorlatát fokozottabb mérvben biztosítja, törvényerőre emelkedett, De hogy ez a törvény is a vallásfelekezetek erős viszonossága tekintetében mennyi kívánnivalót hagyott fenn, azt eléggé mutatja e törvénynek 15-ik pontja, mely rendeli, hogy a vegyes házasságok mindig katholikus lelkészek előtt kötendők, és ha az atya katholikus, az ilyen házasságból született gyermekek, fiúk és leányok egyiránt, az atyának vallását tartoznak követni, mig ha az anya katholikus, akkor csak a fiúgyermekek követhetik atyjuk vallását; valamint mutatja e törvénynek 16-ik pontja,