Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-302

302. országos ülés 1894. mely mindenkor, évtizedeken át azt mondta, hogy oly kormánynyal és párttal állunk szemben, a mely mindent a maga hatalmáért tesz, de semmiféle üdvöset ezen oldalról el nem fogad. (Igaz! Ügy van! jobb felől és a szélső baloldalon.) És mi az, a miről gr. Szapáry képviselő úr azt mondja, hogy a kormány ráliczitál az ellenzékre? Az, hogy nagyobbat mond, mint az ellenzék. De hiszen itt már a kormánynak egy konkrét törvényjavaslatával, egy alaposan elkészített javaslatával állunk szemben. (Élénk éllenmondások a baloldalon.) Szerintem igen is alaposan van elkészítve! Vannak a részletekre aggályaim, melyeket el fogok mondani, de igen is alaposan van elkészítve. Nemcsak a szöveg világossága, nem csak az indokolás bizonyítja ezt, hanem az egész törvényjavaslat. Mikor — mondom — erről van szó, akkor — engedelmet kérek — egymásra Hezitálásról szó sem lehet és akkor ez a körülmény, bármily hű ellenzéki ember legyek is, nem tartóztathat vissza attól, hogy a törvényjavaslatot támogassam. (Élénk helyeslés a jobb- és a ssélsö baloldalon.) Különben, t. képviselőház, gr. Szapáry Gyula volt miniszterelnök és t. képviselő árnak nyilatkozata bizonyítja is azt, hogy az ő helyzetében és az ő programmja szerint nem lehet semmit az ellenzéktől elfogadni; mert egy szintén erős érve neki ezen javaslattal szemben a konszolidáczió kérdése. E tekintetben ő vele nem vitatkozhatom, mert a ki mindenek feletti feladatnak a vagyonosság előmozdítását és a közigazgatásnak a rend behozatalát tartja, azzal én, a ki a kulturális feladatok minél előbb való megoldásának is vagyok híve, e felett nem vitatkozhatom. És ha épen azon kérdésre, a melyet Wekerle miniszterelnök úr intézett hozzá, a t. képviselő úr hamarjában nem talált alkalmas módot, hogy megnyilatkozhassak, mindazokból következtetve, a melyeket ő itt kifejtett, én azt hiszem, hogy lehet az ő és a vele szövetkezőknek a programmját, az állami konszolidáeziót kifejezni e két szóban: vagyon és rend. Ez az abszolút, az ó-konzervativ politikának a jelszava, de az én jelszavamat, a ki a szabadelvűi haladásnak vagyok híve, és azok jelszavát és azok politikai hitvallását, a kik ezt követik, ez nem képezheti. T. képviselőház! Befejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) Azon aggályaimat akarom még kifejezni, melyeket a részletek iránt táplálok. Én csak egy dolgot hozok fel, ez, t. képviselőház, a most már úgynevezett horvát kérdés. (Halljuk!) Először is tartozom annak a kijelentésével, hogy ezt a kérdést nem azért bolygatom itt, mintha csak nekem, mint közjogi párt tagjának volna ez hivatásom; mert hiszen a mi KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XVI. KÖTET. fefornár 28 án, szerdán. 257 közjogi programmunknak semmi köze a specziáIis horvát kérdéshez, nekünk ebben a tekintetben külön programmunk nincsen, de igenis bolygatom azért, mert a jogéletnek egész terét érinti. Polóuyi Géza t. képviselő úr úgy a bizottságban, valamint e házban is felemlítette már azon aggályokat, a melyek nála és a nemzet egy részénél támadnak azon viszonosságra vonatkozólag, a mely most Horvátország és Magyarország között létesíttetni fog. Elismerem, t. képviselőház, azt, hogy szorosan a nemzetközi magánjog szempontjából, ha a házassági jogra tisztán csak a nemzetközi magánjog szabályai alkalmaztatnak, ez esetben máskép nem lehetne megalkotni a törvényhozási intézkedéseket, mint úgy, a hogy a törvényjavaslatban van. De absztrakté bármennyire a magánjogkeretébe tartozik is az a törvényjavaslat, a Horvát-Szlavonországgal való viszonyt tisztán a nemzetközi magánjog szempontjából szabályozhatónak nem tartom. Mert igaz, hogy ránk nézve csak saját elhatározásunk lehet irányadó, de az egy korona államain belül létesítendő jogi állapotok szempontjából nem helyeselhetek olyan intézkedést, mely az állapotokat feldúlja és nagy visszásságokra és sérelmekre szolgáltathat okot. Arról nem beszélek, hogy nálunk a jogfejlődés egészen más, mert ez ellen azt lehet felhozni, hogy egész más, ha az egyházi, és egészen más, ha a polgári házasságkötés jogérvénye állapittatik meg a külfölddel vagy más jogterűlettel szemben. De mi tűrés-tagadás, azok a visszásságok, a melyeket itt és a bizottságban felemlítettek, sajátságos helyzetbe sodornak bennünket Horvát-Szlavonországgal szemben. Miután már ennyi ideig beszéltem, (Halljuk! Halljuk!) nem akarom részletesen megvilágítani, hogy mit jelent az, ha egy és ugyanazon koronához f

artozó államok területén belűi különböző házasságok vannak. Hiszen erre nézve igen érdekes adatokat szolgáltat a polgári házasságok története. Ismeretes a gretna-greeni kovácsmester esete, a ki Skóczia határán lakott, és ebbe a határközségbe mentek mindazok, a kik az angol házasságkötés formája alól menekülni akartak, olyannyira, hogy egy ily határközség képviselője a parlamentben egyszer kijelentette, hogy ez feldúlta ugyan az állapotokat, de ő ezt nagyon köszöni, mert a határbeli községek abból csinálnak nagy jövedelmet, a mit az a sok angol lakos ott elkölt, a kik oda jönnek megesküdni. Sőt érdekes, hogy ugyanakkor, mikor ezek a viszonyok uralkodtak, Angliának három legkiválóbb államférfia, és pedig kormányon levő egyének, szintén abba a határközségbe ment megesküdni. Azt hiszem, senkinek sem lehet, intencziója, 88