Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-300

210 300. országos Ülés 1894. február 26-án, hétfőn. mány egyházpolitikai irányát, a dolog természeténél fogva érinteni kötelességem leend úgy kormányelnöki, mint pénzügyminiszteri állásomból folyólag egyes oly kérdéseket is, melyek habár a most tárgyalt törvényjavaslattal közvetlen összefüggésben nincsenek is, de azzal még is kapcsolatba hozattak. (Halljuk! Halljuk!) És itt mindenekelőtt engedje meg a t. ház, hogy a mai egyházpolitikának előzményeivel foglalkozzam, előzményeivel azért, mert ezen előzmények alapos ismerete, higgadt és beható mérlegelése nélkül csak félszeg következtetésekre juthatunk. Ha nem ismerjük igazi világításban ez előzményeket, nem hogy maradandó jellegű sikerrel, de még ideig-óráig sem leszünk képesek a bajokat orvosolni, a kérdéseket megoldani. A legkényelmesebb, t. ház, a dolgoknak könnyebb végét fogni, és a kormányt vagy pedig az 1890-ik évi elkeresztelési rendeletet bűnbakokúi oda állítani, mintha a kormánynak hatalmi érdeke, uralomvágya vetette volna fel az egész kérdést, vagy mintha az elkeresztelési rendelet volna tulajdonképen a bajnak kútforrása ; mintha a nélkül az egyházpolitika terén bajok nem is lettek volna, vagy legalább e bajok akutakká nem tétettek volna. Azt hiszem, hogy nem kísérte figyelemmel a magyar egyházpolitika történeti fejlődését, sem a társadalom nagy igényeinek keletkezését, fejlődését és átalakulását id ily közelben keresi a, mai egyházpolitikának indokait. Sokkal régibb keletűek, sokkal régebben verték le gyökerüket azok az indokok, melyek a mai álláspontra, ezen javaslatokra kényszerűi eg vezettek. Az a nagy küzdelem, t. ház, mely a különböző egyházak és vallásfelekezetek között 1791-ig folyt, az az

( 1791-iki törvények által nem lett megoldva. Úgy ezek a törvények, valamint a jelen században hozott egyházpolitikai törvényeink, — sőt általános elvi kijelentéseitől eltekintve, részletes intézkedéseiben még az 1868 : LIII tcz. is — csak palliativ, c^ak dilatorius jellegűek, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) melyek nem gyökeresen oldották meg a kérdést; igenis szabályozták talán az akkori viszonyoknak megfelelőleg az igényeket kielégítőleg, a kölcsönösség és viszonosság bizonyos figyelembe vételével rendezték is a kérdéseket: meghatározták az egyházaknak egymásközti jogkörét, meghatározták azoknak egymás iránti hatalmi állását, de egy kérdést majdnem érintetlenül hagj^tak, és ez az egyházak és az állam közti viszonyoknak szabályozása. (Igaz! Üy van! a jobboldalon és a szélső baloldalon.) Ha egyes, az anyakönyvekre és a házassági bíráskodásra vonatkozó törvényektől és rendelkezésektől eltekintünk, alig találunk törvényes intézkedést, mely az állam és az egyház közti viszonyok szabályozására, az egyházak által gyakorolt állami funkczióknak közelebbi és tüzetes meghatározására vonatkozott volna. Külön-külön fejlődtek és alakultak át a házassági jogok, és mennél mélyebb gyökeret vert a társadalomban a vallás- és lelkiismereti szabadságnak elve, az egyházak annál kevésbbé voltak képesek a társadalomnak újabb szükségleteit, a modern állam igényeit kielégíteni. Ezek azután ép a meg nem határozás miatt azokhoz a tarthatatlan állapotokhoz vezettek, a melyek két irányban, — és pedig először az egyházak egymás közti viszonya tekintetében, másodszor az egyházak ég az állam közti viszony tekintetében — zátonyra vittek. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Növelte ezt a bajt a vallási felfogásokban nyilvánuló átalakulás, talán helyesebben szólva, a vallási felfogásoknak nem az egyházak, hanem egyesek által napfényre hozott elfajulása. Nem említeném ezt, t. ház, daczára annak, hogy nagyban segítette elő a bajoknak a fokozását és a kérdésnek megérlelését, ha Szapáry Gyula gr. t. képviselőtársam, midőn a múltkor, megengedem, jogos önérzettel védekezett az ultramontánizmus vádja ellen, nem hozta volna fel ezt a kérdést; csakhogy ő felhozta egyoldalúkig, a mennyiben tisztán a katholikusok panaszait és jogsérelmeit adta itt elő. Ha tisztába akarunk jönni a helyzettel, akkor ne csak egy felekezet, ne is csak egy egyház szempontjából ítéljük akérdéseket, hanem a helyzetet általában úgy, a mint van. (Helyeslés jobbról.) Nézzük meg az érem másik oldalát is, (Úgy van! a jobboldalon.) mert én nem tagadhatok meg bizonyos jogosultságot az itt felhozott panaszoktól; de azok okát abban keresem, hogy igen sokan a vallás elleni állásfoglalást összetévesztik magának a liberalizmusnak a kérdésével. (Úgy van! a jobboldalon.) De ha az éremnek másik oldalát nézzük: akkor én, — mondhatom — nem a legutóbbi időben, hanem a mennyire én vissza tudok emlékezni, kora itjúságomt:'il kezdve, a katholikus egyház kebelében is látok egy szűkebb iskolát, látok egy elfajulást, a mely a valódi, mély vallásos érzés helyébe, a vallásos külszint akarja helyezni. (Úgy van! a jobboldalon.) Pedig, t. ház, a mint a valódi, mély vallásos érzület nemcsak rugója, hanem biztosítéka is az erkölcsöknek: úgy a puszta vallásos külszín, igen gyakran, csak takarója az erkölcstelenségnek. (Élénk tetszés és helyeslés jobb felől. Nyugtalanság a baloldalon.) Láttam én, t. ház, egy iskolát fejlődni, a mely szakított a katholikus egyháznak tulajdonképeni tudományos szellemével, a mely azokat a régi szellemeket idézte fel, a melyek Galileit meg akarták kövezni, (Élénk tetszés a jobboldalon. Mozgás bal felSl.) és melyeknél, hogy