Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-300

§08 300. országos illés 189*. február 26-án, hétfőn. Én is híve vagyok a polgári házasságnak, és csakis kötelező formáját tudnám pártolni. De nem látom kellőleg előkészítve a talajt. A belügyminiszter úr hiába akarja statisztikai adatokkal bebizonyítani, hogy könnyű lesz minden községben anyakönyvvezetőt találni. Azt mondja a miniszter úr, s azzal vigasztal, hogy csak 300 szolgabíró nem lakik központban, tehát itt van anyaköuywezetőnek való anyag, de nézetem szerint ha a szolgabíró nem is lakik a megye székhelyén, én nem is ismerek oly szolgabírót, a ki félreeső faluban laknék, ott rajta kívül is található lesz anyakönyvvezető. Nem erről a 300 helyről van szó hanem azokról a helyekről, a hol a segédjegyzőt sem talál a 7-—9 községgel megáldott körjegyző. Ezekre nézve még statisztikai adatok sincsenek, csak most gyűjtik őket. Hát még hol vannak a, polgári házasságra kiküldendö biztosok? Azok az oláh. falusi bírók lesznek-e, vagy azok a magyar és tót bírók ott, a hegyek között, a kik mé^ írni sem tudnak, legalább nagy részük, adják össze a házasulandókat? S az emberek 7-8 falun keresztül keressék a fórumot, mely őket összeadja? Ezt elő kell készíteni, s akkor álljanak elő a polgári házassággal, mikor megvannak a közegek, a melyek végrehajtják. (Élénk helyeslés a haloldalon.) Megengedem, hogy az egyházpolitika megoldása állami érdek, sőt konczedálom, hogy elsőrangú érdek. Csakhogy ha az a t. oldal, a szabadelvű párt, arra hivatkozik, hogy mindent a hazáért, a kik ellen pedig e padokról oly vádak emeltettek, hogy azoknak logikai következménye nem az lett volna, hogy istápolják azt a törvényjavaslatot, melyet ez a kormány adott be, s ha az a párt oly debilis, mint a hogy innen ecseteltetett és részben igazak is voltak a vádak, akkor én sem ennek a kormánynak, sem annak a pártnak nem adom azt a bizalmat, hogy ő vigye keresztül rosszul azt a dolgot, a mely, ha jól vitetik keresztül, az ország áldására, megizmosodására, ha rosszul vitetik keresztül, az ország kárára válik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Még egy kérdés van, a mely nincs megoldva s ez a református egyháznak anyagi helyzete. Én azt vártam volna Szilágyi Dezső igazságügy miniszter úrtól, hogy anyagi segélyt fog kilátásba helyezni azon eklézsiák számára, a melyek veszíteni fognak ezen javaslat törvényerőre emelkedése által; hogy azt fogja mondani, hogy a kormány gondoskodni fog azok számára valami kárpótlásról, de a helyett hivatkozott a papok hazafiságára. Én meg vagyok győződve, — én is lendítek valamit az én körömben, — hogy hazafias a református egyház-közönség; csakhogy nagy különbség van akkor, mikor az egész országban a legmagyarabb, de a legszegényebb egyház elveszti a megélhetési módot, és ezért semmi rekompenzácziót nem kap. Igen bőkezüleg gondoskodott az ország például a görög egyesültek vagyonáról. Tessék megnézni Erdélyben azokat a havasokat, a melyeket még Kerkapoly idejében méltóztatott a t. szabadelvű párt nekik odaajándékozni, s melyek milliókat képviselnek. (Mozgás a baloldalon.) Az összes református és katholikus egyház Erdélyben annyi vagyonnal nem bir, mint bírnak épen az ország ellenségei. Ezekről tehát nem kell gondoskodni, gondoskodik róluk a kormány, mely lelkiismeretesen kezeli az ő pénzüket és jövedelmezted vagyonukat, mig amazoknak semmi rekompenzácziójuk nincs. De akkor, mikor azt mondják, hogy ezen törvényjavaslatnak van hatása az állam konszolidácziójára, nyújtott e alkalmat a t. kormány vagy a t. túloldal arra, hogy nemzetiségi irányban eddig kifejtett politikája engem megnyugtasson, hogy azokat az előnyöket, a melyeket a törvényjavaslatból Magyarország számára ki tud drukkolni, ki fogja fejteni ? Nem, ezt nem nyújtotta. (Élénk helyeslés a balolalon.) Én nem térek ki arra a Bokross-féle ügyre (Halljuk! Halljuk!) azért, hogy azzal a párt romlottságát, korrupezióját előadjam. Világért sem ! De tény az, hogy a ház abban az emberben csalatkozott, csalatkozott a kormány benne, egyáltalában az egész ország csalatkozott benne, — már a kik csalatkoztak, mert vannak, a kik nem csalatkoztak, — (Mozgás,) de ha már tetszett csalatkozni, elmondani a »mea culpá«-t, ha tetszett visszavonulni: első kötelessége lett volna, felfogásom szerint, már a közmorál szempontjából is mindazokat, a kik Őt protegálták, és mindazokat, a kik vele együtt az erdélyi ügyekre befolyást gyakoroltak, félrelökni, mint rossz tanácsadókat ignorálni, s más jobb tanácsadókat keresni. (Élénk helyeslés bal felöl.) Ez pedig nem történt meg. Nem szégyenlem kimondani, hogy a mily esökkönyös kálvinista vagyok, ép oly esökkönyös erdélyi ember is vagyok. (Helyeslés bal felöl.) Ép azért kívánom, hogy ha tetszett beismerni, hogy » hibáztunk«, akkor tessék azon elemekkel, a melyek az erdélyi ügyekben mindig ro.^sz tanácsadók voltak, szakítani, és próbálják meg másokkal. (Helyeslés bal felöl.) Ivánka Oszkár: Jegyzőkönyvben kom promittálták a házat! Elnök (tsenget): Kérem Ivánka képviselő urat, ue szóljon közbe. (Helyeslés jobb felöl.) (Halljuk I Halljuk /) Gr. Bethlen Gábor: Tény az, t. ház, — nem akarom dicsérni a volt Szapáry kormányt, — de tény az, hogy az ő idejében kezdődött egy új éra, a hol a nemzetiségeknek is-