Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-300

800. országos filés 1894. február 26-án, hétfőn. Í97 veszélyeztessék. Legyen meggyőződre a t. ház arról, hogy ha ezen törvényjavaslat itt nálunk törvényerőre fog emelkedni, a katholikus egyház itt sem fog más állást elfoglalni. (Zaj. Hulljuk! Halljuk !) Elnök: Csendet kérek! Tódor József: A katholikus egyház és annak főpásztorai itt is ki fogják bocsátani a pásztori körleveleket, a melyekben kijelentvén azt, hogy Isten előtt törvényes házasság csak az egyházi törvények szerint köthető, utasít­tatni fognak a liívek, nem azért, mintha érvé­nyes házasságot polgári törvények szerint is lehetne kötni, hanem egyedül azért, nehogy az egyházi törvények szerint érvényesen megkö tendő házasságok polgári jogi következményei veszélyeztessenek, engedelmeskedjenek a tör­vénynek mindaddig, míg az fennáll. (Helyes­lések.) Herman Ottó: Hát Kopp érsek ? (Zaj.) Tódor József: Épen most jövök rá. El­mondottam, s hangsúlyoztam ezeket rektifikáezió­képen azon téves magyarázattal szemben, mely­ben a nevezett bíboros püspöknek pásztorlevele részesíttetett a félreértés és az ügyben való — tisztelettel legyen mondva — járatlanság miatt. De, t. ház, áttérek most azon állításom indokolására, hogy ezen tárgyalás alatt levő házassági javaslatot és annak ez alakban való megvalósítását magára az országra nézve is károsnak és veszélyesnek tartom. Károsnak és veszélyesnek tartom pedig úgy vallás-erkölcsi és társadalmi, mint itt, különösen Magyarorszá­gon nemzetiségi szempontból. (Halljuk! Halljuk!) Azok után, a miket ide vonatkozólag gr. Ap­ponyi Albert, gr. Szapáry Gyula, Hortoványi József, Szacsvay Sándor részéről hallottunk, igen rövid lehetek. Kiválóan viszonyainkra találó volta miatt hivatkozom Nagy István t. képviselőtársamnak 1893. márezius 9-ikén tar­tott beszédének következő részletére: »Ismerve a magyar nép bizonyos fokú kényelmi hajla­mait, ha hatósággal van dolga, melyekhez álta­lában nem szívesen fordul, attól tartok, hogy ez a nép, ha egyszer megérti azt, hogy a házas­ságot polgári hatóság előtt is érvényesen meg­kötheti, ha nem is mindjárt kezdetben, de idő­vel hsaan-lassan egészen abba fogja hagyni házassági frigyének egyházilag leendő meg áldását; és a mint azután az egyház közben­járását nélkülözhetŐnek látja a házasságkötés­nél, úgy idővel nélkülözhetŐnek tartja egyéb, eddig híven teljesített, más vallásos kötelmeinek teljesítésénél is, szóval tért foglal majd idővel a vallási közöny, az indifferentizmus, melyet nyomon követ azután a teljes vallástalanság, mely utóbbi irány ha egyszer gyökeret vert ebben az országban, akkor aztán be is áll ám oly állapota a társadalmi szétzüllődésnek és általános dekompozicziónak, melynek megféke­zésére többé semmiféle erő nem leend képes.« T. ház! Nem az elmék megtévesztésére, vagy tán a gyöngék megfélemlítésére számító jövendőmondónak szavai ezek, hanem magának a magyar népnek jelleméből merített igazság, mely való tényeken alapszik, és melyről, fájda­lom, csattanós bizonyítékot szolgáltatnak azon államok, melyekben a nép vallásos hite meg­ingattatott a kornak szabados szelleme és intéz­ményei által. Nem hivatkozom statisztikai, vagy történeti adatokra annak kimutatása végett, hogy a polgári házasság társadalmi tekintetben sem szülte sehol azon eredményeket, melyeket attól vártak, hanem épen ellenkezőjét, meri; hisz ezt megtették már előttem többen képviselőtársaim közül, és meg fogják tenni bizonyára utánam is; én csak a kultuszminiszter úr elve előtt hajlok meg-, s annak alapján, hogy az igazság mind­addig ismétlendő, a míg az mindenkinek meg­győződésévé nem válik, hivatkozom ismételten gr. Andrássy Gyulának gr. Apponyi Albert által idézett e szavaira: »Azt tapasztaltam, hogy ez intézmény a családokban, a társadalomban a türelmetlenséget, a vallási viszályt a legna­gyobb mértékben fokozza, és ezért őszintén megvallom, hogy behozatalát nálunk nemcsak most, de sohasem kívánom.« De nemcsak valláserkölcsi és társadalmi, hanem különösen nemzetiségi szempontból látom veszélyesnek e javaslatot, főkép nálunk. Meg­vallom, hogy azon érvtk közt, melyekkel a pol­gári házasság behozatalának szükségét indokolni szokták, a legkomolyabb és leginkább megfon­tolandónak azt tartom, mely a miniszteri elő­terjesztésben is igen előkelő helyet foglal el, és mely azt állítja, hogy a házassági jognak min­denkire nézve egyenlően kötelező formában való létesítése a nemzeti egységet hatalmasan elő­mozdítaná. A mennyire óhajtom a nemzeti és állami egységnek, a magyar állam minden irány­ban való megerősödésének, vagy hogy e fel­kapott szóval éljek, konszolidácziójának meg­teremtését: annyira sajnálom, hogy ez állítást a polgári házasság melletti érv gyanánt nem tehetem magamévá. Nem tehetem magamévá azért, mert — ég itt mellékesen legyen megje­gyezve, nem annyira a magam véleményének, mint a sajtó által is nyilvánítóit közfelfogásnak adok kifejezést — a kötelező polgári házasságnak bevallott és szándékolt czélja a házasságnak egész területén elválasztani, szétkülöníteni Ma­gyarországon az államot az egyháztól. Én ezt az operácziót, ezt a műtétet épen nemzetiségi szempontból nagyon veszélyesnek látom. E ketté­választás a nemzetiségi alapon szervezkedett

Next

/
Thumbnails
Contents