Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-299

399. oraágos ülés 18*4, fofcraár 24-én, iiomkteti, 183 végrendelet érvénye mindig a végrendelet keltekor érvényben levő törvény szerint ítéltetik el, addig a vallásváltoztatással a házasság jogügylete, annak érvénye megszűnik, a mit jogállamban megengedni nem volna szabad. Ez esetből látjuk, hogy Szilágyi és gr. Apponyi álláspontja közt az a különbség, hogy míg í>r. Apponyi építeni akar ott, a hol a jogállam követelményei azt megkívánják, addig Szilágyi miniszter úr az ily kivételes esetek kedvéért lerombolja az egész társadalmat, a magyarnemzet nyolezszázados intézményét, csak azért, hogy e kivételes esetekben a felmerülő ellentéteket kiegyenlítse. De van, t. képviselőház, egy fontos momentum a kötebző polgári házasságnál, az, hogy máskép kapaczitálják a protestánsokat és máskép a katholikusokat. Nekünk azt mondják, t. ház, »mit izgattok az ellen az intézmény ellen? Hiszen nektek az jó, sokkal jobb, mint a protestánsoknak. Ti nem veszíttek vele még akkor se, ha a kötelező polgári házasság behozatik, mert a ti vallástoké az a meggyőződés, hogy a házasság szentség. A ti feleiteket ez a szentségjelleg a templomba vonzza, míg a protestánsoknál ez a vonzerő nincs meg«. Én, t. ház, nem tudom, mennyiben felel meg ezen kérdés a valóságnak, mennyiben nem. Hiába utalnak, különösen Hollandiára, hol kimutatják, hogy az utolsó évtized alatt mily rohamosan emelkedik a katholikus templomok száma s mint terjed a katholiczízmus; hiába utalunk arra, hogy ezen kérdésnél épen a protestáns lelkészek küzdenek a polgári házasság megszüntetésére és a katholikusok ezzel nem törődnek. Ez fontos kérdés lehet a katholikus egyház és a többi felekezetek vallásának terjedése tekintetében ; de ha állana is ezen szempont, ha meg is győznének engem arról, hogy ezen kérdés az általános kötelező polgári házasság behozatalával azt fogja eredményezni, hogy elnyomják a protestáns egyházakat és segítik a katholikusokat: ez a kérdés tartozhatik a missziók terére, de nem a képviselőházra. Itt e házban, hol mint törvényhozók egyformán tartozunk védeni minden felekezetet és vallás érdekeit, a saját egyházam érdekével együtt, már ezen okból, ha semmi más okom nem volna is, sem szavaznám meg e törvényjavaslatot. De, t. ház, rám nézve sokkal fontosabb az, a mit állítanak, hogy ez a kérdés nem sérti a katholikus egyház elveit. Hogy ez intézmény sérti hitelveinket, ezt elismerték maguk a protestánsok is; hivatkozom e részben azok egyik legnagyobb tudósára, Hinschiusra, ki a német polgári házasságot bírálva, ezeket mondja: »Ezen állami törvényhozás ellenében fel kell lépnie a katholikus egyháznak, mert az ez által elfogadott szentségi jellegből azon konzequencziák folynak, hogy házassági ügyben, a mennyiben azok vagyonjogot nem érintenek, a bíráskodási jog kizárólag az egyházat illeti*. De azt állítják, hogy behozatott ez másutt is; miért nem hozathatnék be minálunk is? Megengedem, t. ház, hogy, igaz, a javaslat azoi; indokolása, a melyben azt adják elő, hogy mindenkinek szabadságában áll a házasság polgári megkötése után azt saját lelké! szénéi tetszése szerint megkötni, azt látszik fel; tételezni, hogy e javaslat a mi hitelveiuket nem sérti. Ez nem áll; mi történik, ha az ily polgárilag és egyházilag egybekelt házasfelek között később ezen házasság belső kapcsolata összeomlik ? Oda mennek a polgári bírósághoz, és azt feloldatni kérik. Akkor az állam felbontja azon házasságot is, melyet az ö közegei kötöttek, felbontja azt is, melyet az egyház előtt kötöttek meg. Sérti a házasság szentségjellegét, a mely fölött épen azért, mert a házasság szentség, bíráskodási joga nem lehet. Nem fárasztom a t. házat a javaslat másik alaptételévé], mely a házasság felbonthatlanságának dokumentálásával mennyire sérti lelkiismereti szabadságunkat és hitelveinket. Lehet másoknak e tekintetben más meggyőződésük ; bármily szempontból fogják is fel a kérdést, egyet biztosan tudok, hogy az egyház századokon át küzdött, mig ezen elvével diadalmaskodva, ezen elvével emelte fel a nőt a régi pogány korban sülyedt állapotából, a midőn a házasság felbonthatlanságának kimondásával megalapította a esalád szilárdságát, s ezzel biztosította a társadalom alapját. Az egyház, midőn eszmével hódít, a műveltség különböző fokán álló nemzetek közt ezzel tette le a keresztény czivilizáczióval mindenütt a esalád s a keresztény társadalom egyedüli szilárd alapját. Bármint definiálják is a házasságkötés fogalmát, szerintünk az erkölcsi kötelességérzetnek egy magasabb foka az, melynek kölcsönös feltevése vezeti a feleket a házassággal együtt járó teljes életközösség megalapítására s ez az, a mi a házasságot egy magasabb kötés erkölcsi jellegével ruházza fel, melynek alapját a felbouthatlanság képezi. Tudom azt is, hogy azért szerencsétlen házasságok így is történnek, s ha bensőleg széttörik is e kötelék, e magasabb érzet adja meg az erőt, hogy inkább törnek és keseregnek elsulyedt egyéni boldogságuk romjain, semhogy azt könnyelműen széttépve, dobják áldozatul családjukat s gyermekeiket. Megtörténik igen sokszor, hogy az ily ellentétek s viszályok, a melyek sokszor kiegyenlíthetleneknek látszanak, az idő s feledés által lassan gyógyulnak, s a kik már a boldogságuk iránti reményt is elvesztették, azt sokszor visszaszerzi később az a kis gyermek, vagy néha