Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-298

S98. országos flléi 18M. febrnár SB-án, pénUfeea, 157 Elfogadom a t. igazságügyminiszter úr azon álláspontját, hogy midőn az igazságügyi bizottságban e kérdésről nyilatkozott, az a minisztertanácsban megállapítva még nem volt, legalább a bizottsági ülésekről adott jelentések szerint és így került e kérdés azon alakban elő, a mint az már előttünk van. De minthogy nem tudom, hogy mi lesz a végleges megállapodás e fontos kérdésben, az elhatározást fentartom magamnak akkorra, mikor az igazságügyminiszter úr erre vonatkozó előterjesztése előttünk lesz. (Felkiáltások a szélsőbalon: Az sohasem less meg!) De, t. ház, a Horvátországra vonatkozó kérdésben a megoldás előttünk fekszik s erre nézve kénytelen vagyok megjegyezni azt, hogry én e megoldást szerencsésnek nem tartom. Eddig, t. ház, óvatosan elfoglaltuk azon álláspontot s vigyáztunk arra, hogy úgy tekintsük Horvátországot, mint Szt.-István koronájához tartozó részt, s hogy a Szt.-István koronájához tartozó országokban az összes állampolgárokra nézve csak egy állampolgárság legyen: a magyar. (Helyeslés balról.) Az a disztinkcziót, mely mo*t tétetik a horvátországi községi illetőségű magyar állampolgár és a magyar községi illetőségű magyar állampolgár közt, nem tartom szerencsésnek. (Élénk ellenmondások jobb felől. Élénk helyes lés a baloldalon.) De nem tartom helyesnek a megoldást azért sem, daczára annak, hogy előttem fekszik a törvényjavaslat rendelkezése, mert nem tudom azt, hogy Horvátország saját autonóm jogkörében miként fog intézkedni. (Helyeslés a baloldalon.) De nem tartom e kérdést szerencsésen megoldottnak azért sem, mert a magyar községi illetőségű (Halljuk! Halljuk!) magyar állampolgárnak érdekeit ez által kellőleg megóva nem látom azon esetben, ha Horvátországban köt házasságot. A törvényjavaslat 147. §-a szerint ugyanis magyar községi illetőségű ma gyár állampolgárnak Horvát-Szlavouország tertíletép kötött házasságára azon intézkedések alkalmazandók, a melyek a javaslat 109. és 110. §-aiban vannak letéve. A 109. §. pedig ezt mondja: (Olvassa.) »Ha magyar állampolgár férfi külföldi nővel külföldön« — tehát ez alkalmaztatik Horvátországra is — »köt házasságot, a házasság érvényessége, a magyar törvény szerint ítélendő meg«. A 110. §. pedig ezt mondja: (Olvassa.) »A magyar állampolgár, ha külföldön köt is házasságot, a jelen törvénynek 14 — 27. és 124. §-ai kötelezik. A 14—27. §-ok foglalják nmgukban a házassági akadályokat* ; a 124. §. pedig ezt mondja: (Olvassa.) »A ki a jelen törvényben megszabott akadály vagy érvénytelenségi ok ellenére tudva köt házasságot, a mennyiben cselekménye súlyosabban büntetendő cselekményt nem képez, vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal és 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő « Ha már most, t. ház, azon eset.fordul elő, a mely igen gyakori a mi viszonyaink mellett, minthogy Horvátországban sok magyar községi illetőségű állampolgár lakik, hogy ily magyar illetőségű állampolgár Horvátországban lép házasságra, akkor ő nem mehet házasságkötés ezéljából máshoz, mint az ott levő paphoz, ez pedig csak az előtte mérvadó szabályokat köteles figyelembe venni. Ha tehát a magyar állampolgár házasodik, -— például vasúti alkalmazott, vagy hivatalszolga, — neki törvénytudónak kell lennie és tudnia kell azt, hogy Szent István koronája területén kétféle házassági jog van, tudnia kell, hogy a házassági jog miben különbözik a kánon jogtól, s ha ezeket nem tudja, kiteszi magát annak, hogy az ő házassága Magyarországon semmisnek tekintetik, vagy megtámadható. (Úgy van! Úgy van! hal felől.) Ennek tehát azon magyar állampolgárok, a kik Horvátországban laknak, ki lesznek téve. (Helyeslés bal felöl.) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Most is ía;y van! Gr. Szapáry Gyula: Ezek, t. ház, azon indokok, melyeknek alapján a jelen törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. En, t. ház, átlátom, hogy semmi reménységem nincsen, hogy az általam tett észrevételek ezen kérdésnek itt a házban való tárgyalása alkalmával érvényesüljenek ; átlátom azt is, hogy ezen kérdésnek megoldása már most szükséges, és én azon esetre, ha indítvány tétetik az iránt, hogy ezen törvényjavaslat a bizottsághoz visszaútasíttassék, a mint meg is tétetett, ezen indítványra fogok szavazni, nem az elodázás ezéljából, hanem azon reményben, hogy a bizottságban az általam tett észrevételek érvényesülni fognak, akár pedig bármely stádiumban a bizottsági tárgyalás után, vagy a törvényalkotás bármely más stádiumában kerül ismét a ház elé a törvényjavaslat, akkor igenis, hozzájárulok ahhoz, hogy ezen törvényjavaslatnak általam is elfogadott lényeges részei elfogadtassanak, egyéb részei pedig lehetőleg módosíttassanak azon nézetek értelmében, a melyeknek kifejezést adni bátorkodtam. (Élénk helyeslés bal felől.) Ily értelemben, t. ház, magát a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadom el. (Élénk éljenzés és taps bal felöl) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk! Hosszantartó zaj. Felkiáltások: Út peres! Elnök csenget.) Csendet kérek! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. ház! (Hosszantartó, nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Nem az előttem szólott t. képviselő urnak beszédére szándékozom ezúttal reflektálni; nem pedig azért, mert hisz megjegy-