Képviselőházi napló, 1892. XVI. kötet • 1894. február 8–márczius 3.

Ülésnapok - 1892-297

124 297. orsíágos ftlé* 1884. február 22-én, eiütVrtSkün. döntőnek nem vehetem, bár köszönettel fogadom udvariasságát, de a mit ő az angol-szász fajról mondott, a?t — kérem, — méltóztassék az itt levő kérdések eldöntésénél teljesen mellőzni. Megmondom, miért. (Halljuk! Halljuk!) Midőn t. képviselőtársam határozati javaslatában a szükségbeli polgári házasság intézményét hozza javaslatba, a kérdés, a mi megbírálandó és eldöntendő, tulajdonképen nem az, hogy vájjon a fakultatív polgári házasság megkötési formája megfelel e, és mennyiben felel meg a szabadelvűségnek, hanem a kérdés, a melyet el kell dönteni, — és ez az, a mire a képviselő úr és a ház figyelmét kérem, hogy azt egészen tárgyilagosan formulázzam, — az, hogy a szükségbeli polgári házasság, mely a határozati javaslatban ajánlva van, a szabadelvü'ség alapelveinek megfelel-e, vagy sem. (Élénk helyeslés jobb felől.) Mert bármit mondjunk is az angol szász fajról és annak általam mindig elismert szabadelvüségéről, ez semmit sem fog bizonyítani a szükségbeli polgári házasság bármely formája mellett, mert ezt nem ismeri, el nem fogadta, és a melyre nézve egyetlen számításba vehető hang sem emelkedett, hogy ezt a megkötési formát valaha náluk behozzák. (Élénk helyeslés a jobb- és szélsőbalon.) Különben a fakultatív polgári házasság — értem azt a legszabadabb alakjában, midőn az egyénnek teljesen szabadságára van bízva, hogy egyházi, vagy polgári kötést választ-e — igenis megfelel a szabadéivú'ség azon követelményének, a mely az egyént emanczipálja az állami kényszer alól, hogy egyházi szabályokat kövessen. (Úgy van! Úgy van! jobbról.) Megengedem, bizonyom, a paritáshoz hasonló állást biztosít az államnak a megkötés kérdése körül, de nem juttatja érvényre tisztán sem az állami jogrend uralmát, sem az egyházak szabadságát és más súlyos bajokat okoz. Annak fejtegetésébe nem i<« akarok most bocsátkozni, hogy miért adom minden körülmények közt az elsőbbséget a kötelező polgári házasságnak, hanem csak azt akarom mondani, hogy a t. képviselőtársamnak határozati javaslatában nekünk ajánlatba hozott szükségbeli polgári házasság nézetem szerint a szabadelvűség minden alapelvét sérti, egyetlenegy szempontnak sem felel meg, a mely megkívánja az állami szuverenitás megvalósítását a házassági viszonyok terén, sérti az egyéni szabadságot, sérti a polgári jogegyenlőséget, sérti az állam függetlenségét, összezavarja az állami és egyházi hatásköröket, mert állami kényszert statuál arra, hogy egyházi házasságok köttessenek. (Igaz! Úgy van! jobbról.) Hogy álláspontunknak különbözőségét tárgyilagosan és világosan előadjam, a következő eredményre jutok t. képviselőtársam határozati javaslatával szemben. Egységes állami jogot akarunk mindketten. Sőt tovább megyek: én t. képviselőtársam nyilatkozataiból azt látom, hogy akarjak az egységes házassági jogot abban az értelemben, hogy a felekezeti természetű bontó-akadályok ne létezzenek az egységes állami jogban, hogy az minden állampolgárra, különbség nélkül, egyaránt kiterjedjen, és — nem hiszem, hogy félremagyarázzam szavait — egyetértünk abban is, hogy a házasság kivételes esetekben ugyan, de polgári érvénynyel felbontható legyen. Ebben az értelemben alapelvnek ugyanazon egységes házassági jogot akarjuk. Akarjuk még ezenfelül, és ebben is teljesen egyetértünk, hogy a házassági viszonyok felett polgári joghatályú bíráskodást az állam és csakis az állam gyakoroljon. Eddig nemcsak párhuzamosan megyünk t. képviselőtársammal, hanem azt merem mondani, hogy ugyanazon az úton, ugyanazon eszmék után indulunk. Hanem a megkötési formánál már eltérnek útaink, és pedig megvallom, hogy legalább engem — de ebből vádat formálni nem akarok — meglepő módon. Mi a megkötési formának úgy jelentőségére, mint politikai és szabadelvű értékére nézve egy nagy űr által elválasztott két különböző állásponton vagyunk. T. képviselőtársam abban a szép és érveléssel gazdag beszédében meg is mondotta a maga okait, a maga álláspontját. Szembeállítom azzal itt röviden, — mielőtt annak tüzetes fejtegetésére rátérnék, — a mi álláspontunkat. Mi a házasságjogot, midőn azt az előadott értelemben egységesen megalkotjuk, és annak megtartása felett őrül az állami juriszdikezió kizárólagos állami érvényét odaállítjuk, egy nagy gondolatból indulunk ki: abból, hogy Magyarországon a házasság állami jogrendjét, annak vallási rendjétől el kell különíteni, el kell különíteni azért, hogy az állam jogrendje feltétlenül és teljesen érvényesülhessen, (Igás! Úgy van! Helyeslés jobb felől.) hogy a vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság és a jogegyenlőség elvei akadálytalanul érvényre jussanak; hogy mindazok a válaszfalak, melyeknek helyes, vagy helytelen voltába vallási szempontból belebocsátkozni nem akarok, de a melyek állami szempontból abszolúte el nem ismerhetők, mind eb háríttassanak a házasság állami jogi intézményével. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) És az a gondolat yezetett bennünket, hogy niidó'u mi a házasság jogrendjét annak egyházi rendjétől szétválasztjuk, akkor tulajdonképen nemcsak az államot emanczipáljuk a középkorból örökölt egyházi fensőbbség alól, hanem az egyház szabadságának is igazi érvényesülését lehetővé teszszük, (Élénk helyeslés és tetszés jobb felöl) Kétségkívül nem kis horderejű vállalkozás ez: szétválasztása a jogrendnek az egyház val-