Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-263

263. orsüiágos ülés 189S. deczember 2-áu, síombaton. 67 kelettel kapott választ, hogy majd el fog intéz­tetni; igen, de az eddigi gyakorlathoz képest úgy, hogy majd három hónap múlva fog ré­szére a nyugdíj kiutalványoztatni. Nagyon sok esetet tudok, a hol az illető akkorra már meg is halt. Arra kérem tehát a t. miniszterelnök urat, hogy a nyugdíjösszeg azon naptól utalvá­nyoztassék, a melyen az megszavaztatik, vagy a mi helyesebb volna, azon naptól, a melyen a kérvény beadatik. (Élénk helyeslés a szélső bal­oldalon.) Még arra kell kérnem a t. miniszter­elnök urat, hogy a jövőre a jelentéshez készít­tessen egy kimutatást arról, hogy kik mennyi segélyben és nyugdíjban részesültek, nem any­nyira azért, hogy a nagyközönség tájékozva le­gyen, mint inkább azért, hogy a honvédegyletek a vidéken maguk is ellenőrizhessék, hogy kik azok, a kik segélyben részesülnek, és így, a mennyiben hiba történik, maguk az egyletek szólalhassanak fel, mert azok a szegény embe­rek legnagyobb részben nem értenek hozzá, hogy mit kell tenni vagy szükségtik van támaszra. Fölhozatott a múlt évben, hogy nem lehet a ki­mutatást csatolni, mert nagyon sokan restelked­nek. Azt gondolom, hogy, a kik olyan szol­gálatokat tettek a hazának, mint honvédeink 1848/49-ben, azoknak nincs mit restelkedniök. (Helyeslés.) A kiknek törvény értelmében nyug­díjuk jár, azoknak nincs mit restelkedniök ezért, sőt talán mi szégyenelhetjük magunkat, hogy nekik csak ily csekélységet adhatunk. (Élénk helyeslés bal felöl.) Elnök: Kíván még valaki a jelentéshez szólni? A honvédelmi miniszter úr óhajt nyilat­kozni. B. Fejérváry Géza honvédelmi mi­niszter: T. képviselőház! Legyen szabad csak röviden az előttem szólt t. képviselő urnak vála­szolnom azzal, hogy az eljárás eddigelé, mint méltóztatik tudni, az volt, hogy kezdetben 40.000 forint bocsáttatott rendelkezésére a honvéd­segélyző-egyletnek és ezen összeg azután évek hosszú során át újból és újból felemeltetett úgy, hogy az idén 100.000 írttal több van felvéve, mint tavaly volt. Ezen megtakarítás, melyet a t. képviselő úr íelemlített, onnan származik, hogy régebben, — hajói emlékszem, 1887-ben vagy 1888-ban, — az egylet törzsvagyonából, mely ma 430.000 forinttal van kimutatva, mivel a szükség elő­állott, az egylet bőkezűségében 7Q.000 forintot igénybe vett. A szabályokat, melyek szerint a régi hon­védek elláttassanak, nem a kormány szabta meg, hanem a rendelkezésre álló pénzösszeghez képest a segélyző bizottság maga állapította meg. Nagyon természetes, hogy minél több pénz áll rendelkezésre ; az egylet annál könnyebben sza­bályozhatja a segélyezést oly módon, hogy egyiknek-másiknak több jusson. Ezek a meg­takarítások onnan eredtek, hogy akkoriban az egylet maga volt azon, hogy az egylet törzsvagyo­nát fentartsa, és mivel bizonyos megtakarítások voltak, nem osztotta fel a rendelkezésre álló pénzt a régi honvédek közt, hanem, a mi megmaradt, a tőkéhez csatolta, úgy, hogy az egylet eredeti vagyonát ismét helyreállította. Minthogy pedig az egylet vagyona megint helyreállíttatott, ilyen megtakarításra ezentúl szükség egyáltalán nincs ; az egylet tehát a rendelkezésre álló egész pénz­összeget szétoszthatja a szűkölködő honvédek közt. (Helyeslés.) Azt hiszem, a t. képviselő xíir ezen felvilágosításomat megnyugvással tudomásul veszi. (Helyeslés) Madarász József: T. képviselőház! Igen köszönöm a t. honvédelmi miniszter úrnak megnyugtató nyilatkozatát, de kérem úgy a honvédelmi miniszter, mint a t. kormányelnök urat, hogy legyenek figyelemmel a jövőben arra is, a mit Kováts képviselőtársam előadott, és méltóztassanak odahatni — akár a kormány, tikár pedig a honvédsegélyző bizottság — hogy a kinek pl. két forintot tesz ki az adója, vagy ezt valamivel meghaladja, azért nyugdíjban ré­szesíttessék. (Helyeslés bal felöl.) Az ellenkező eljárás nem felel meg azoknak az emberiességi kötelességeknek, (Úgy van! Úgy van! a szélső­balon.) melyeket egy már elaggott, 65 éven túl lévő, munkaképtelenné vált és sok esetben még­is sebesült aggok irányában teljesíteni köteles­ségünk. (Helyeslés a szélsőbalon.) Méltóztassék oda­hatni, hogy erre nézve már jövőre megállapít­tassék az, hogy azoknál, kiknek valamijük van, — hiszen örüljünk rajta, ha van egy kis kuny­hójuk, — de lehetetlenség, hogy abból fentart­sák magukat és megélhessenek belőle, ne legyen tekintet arra, hogy néhány krajczárral meg­haladja adója a két forintot, mert hiszen tudjuk, hogy a pénzügyi közegek úgy felcsavarják az adót, hogy, a miből alig vau a szegény ember­nek tíz forint jövedelme, abból öt forintot legalább adóban kell fizetnie. Tehát arra kérem a t. kor­mányt és a honvédelmi miniszter urat, hogy hadd legyen már egyszer alkalmam nekem is, ha már a sors megbüntet bennünket azzal, hogy egy év múlva is a t. honvédelmi miniszter úrral szemben lesz szerencsénk a tárczánál nyilat­kozni, (Derültség a szélső baloldalon.) hogy akkor én is megismerhessem, hogy, ha nem is nemseti, — mert erről szó sincs, ezzel tisztában vagyunk, — hanem emberiességi tekintetekből mégis ad valamit a miniszter úr ezen felszólalásokra, nem azért, hogy innen szólalunk fel, mert, azt hi­szem, e tekintetben a képviselők közt nincs különbség. Kérem tehát a miniszter urat, mél­tóztassék múlhatatlanul és határozottan intéz­9*

Next

/
Thumbnails
Contents