Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-262

QO 262. országos ülés 188S. deczember l-én, pénteken. abban a helyzetben, hogy ezen kérdésben a segélyezés mérvét illetőleg is határozhasson. Én előzetesen is csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a múlt esztendőben tett Ígéretemhez képest az érdekelt körökkel, jelesül a hovédsegélyző egyletnek és a központi honvéd egyletnek küldötteivel egy szakértekezletet tartottam, a melyben bírálat tárgyává tettük azon kívánalmakat, a melyek a honvédsegélyezés és ellátás ügyében felmerültek. Ezeket a kívánalmakat pontonkint tettük bírálat tárgyává, és igen jelentékenyen fel is emeltük az ellátási összegeket úgy, hogy azt hiszem, hogy a felszólalt képviselő urak, midőn a nyújtott segély elégtelen voltát pansszolják, egyáltalán nem lehetnek tájékozva az értekezleten történtekről, és a Julius 1-je óta már életbe léptetett magasabb segélyezésről. Lakatos Miklós: Harmincz forint jut egy közembernek! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Mi egy közembernek, de nemcsak közembernek, hanem egészen fel a századosig mindenkinek annyit juttatunk, a menynyit a közös hadsereg és a honvédség ellátásáról szóló törvény szerint az illető 10 évi szolgálat után nyer, és én messzebb menni nem is mernék r

a [dologban, mert, ha méltánylattal kell is viseltetnünk azok iránt, a kik 1848/49-ben teljesítettek szolgálatot: a mérték megállapításánál nem mehetünk tovább az akkori rövid szolgálati idő után, mint most az ellátási törvény szerint hosszabb szolgálat után. (Mozgás a szélsőbalon.) Utoljára is e kérdést csak úgy lehet megoldani, hogy mód nélküli igények felköltésére nemcsak ott, hanem emitt is, alapot ne szolgáltassunk. (Élénk helyeslés jobb felöl) Azt hiszem, hogy, midőn eddig elmentünk, —sőt bizonyítékát tudom szolgáltatni annak is, hogy egyes esetekben még messzebbre is mentünk, ezek csak kikerekítési összegek, — akkor a segélyezésnek megfelelő mértékét szolgáltattuk. (Helyeslés jobb felöl.) Ennyit az ellátási összeg mértékéről. Másodszor felmerült ott az a kérdés, hogy azoknak, a kik a hadseregből jöttek át, teljes nyugdíja beszámíttatott a bonvédellátási összegbe. Itt is egy méltányos megállapodás jött létre, a mennyiben a hadseregtől kapott nyugdíjukon kívül az illetők agy fix összegben részesíttetnek. Harmadszor az özvegyekre igenis fentartottuk azt a kívánalmat, hogy, ha jól emlékezem, 1849-ig kellett az illetőknek férjhez menniük, hogy ellátásra tarthassanak igényt; de viszont, a hol rendkívüli méltánylást érdemlő esetek forognak fönn, ezen szabálytól eltekintve a nyugdíj külön, esetről-esetre lesz engedélyezve. A mit végül Madarász József t. képviselő úr mondott, hogy annak konstatálása végett, hogy az illető honvéd volt-e, vagy nem, a segélyezés hosszú időre késedelmet ne szenvedjen: ez is orvosolva lett, mert a központi bizottság működése e tekintetben a segélyezés ügyével szerves kapcsolatba hozatott, annak titkára közvetlenül a segélyező bizottság rendelkezésére bocsáttatott úgy, hogy ily anomáliák sem fognak előfordulni. Annyit mondhatok a t. ház megiryugtatására, hogy az a szakértekezlet, a melyet az érdekelt körökkel tartottam, egyhangúlag megnyugodott a segélyezés mérvében és módozataiban (Helyeslés jobb felől.) úgy, hogy — és erről jegyzőkönyvet vétettem föl, a hol pontonként tárgyaltuk a segélyezés mérvét, — merem mondani, az illető köröknek és az azok képviseletére hívatott közegeknek teljes megnyugvására, azokkal egyetértőleg jöttek létre a megállapodások. Ennél tovább menni részemről nem volnék hajlandó. Már most az a kérdés, vájjon a költségvetésben fölvett 300.000 frt elégséges lesz-e a czél elérésére? Itt e tekintetben most pontos statisztikai adatokkal nem rendelkezünk. Nagyon természetes ez, mert nem tudjuk, mennyi lesz a jelentkezők száma; a megejtett approximativ számítások szerint azonban ez az összeg teljesen elégséges lesz, sőt a számítások szerint még egy 2U.000 frtnyi összeg és ezenkívül az alap egész jövedelme meg fog maradni arra, hogy rendkívüli segély nyujtassék, ha valaki a megállapított szabályok szerint nem tarthat rendszeres segélyre igényt, vagy pedig a rendszeres segély mértéke az adott viszonyok közt nem elégséges nyomora enyhítésére. (Helyeslés jobbról.) Merem mondani, hogy e tekintetben is teljes megállapodás jött létre, és hogy a 300.000 forint elégséges lesz a kitűzött czél biztosítására. (Helyeslés jobb felöl.) Ezeknek előrebocsátása után kérem a t. házat, méltóztassék a 300.000 forintot megajánlani, és a kérdés elnapolására irányuló javaslatot, mivel azt hiszem, hogy előadásomban teljes megnyugtatást szolgáltattam az összeg elégséges voltára nézve, ne méltóztassék elfogadni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elnök: Kíván valaki szólni? Horváth Gyula: T. ház! Nem szorul bizonyításra, nézetem szerint, hogy a ház. minden tagja és a kormány is szivén viseli a 48—49-es honvédek ügyét, és hogy a rendszeres segélyezést, melynek életbeléptetése iránt megtörténtek az első lépések, miként a t. mi-