Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-284
2g4. orsüágos ülés 1894.jaimár 29-éa, hétfőn. 485 a volt földesúr által; harmadszor a volt közbirtokossági közös legelőt. Ezek elosztását egy kaptafára húzhatónak nem tartom, mert míg az egyik közösségre nézve tisztán az elkülönítés technikai kezelése határozandó meg, a másikra nézve megállapítandó az osztály jogi természete is, meghatározandók a hányadok és a részesülés aránya, Méltóztassék a fejezet átdolgozásánál a bizottság figyelmébe ajánlani a következő, és a 12. §-lioz beadni szándékolt módosítványt. A 12. §. első bekezdése előtt ajánlom a következő szöveget: >KözséjJÍ tulajdont képező közös legelők csak a béliig}i és földmívelésügyi miniszternek előzetes engedélye alapján oszthatók el.« És pedig azért nem csak a földmívelésügyi miniszter engedélye alapján, mert a községi tulajdon mindig a belügyminiszter felügyelete alatt is áll; ő tudhatja azt, mennyiben van az kötelezettségekkel terhelve. Továbbá: »A volt úrbéres telkek tartozmányát képező legelőterűletekre nézve az 1871 LIII. törvényezikk 42. § ábau foglalt intézkedések továbbra is hatályban tartatnak és a már végbement határrendezés folytán az úrbéresek közös tulajdonát képező legelöteriiletek felosztását az elsőfokú közigazgatási hatóság indokolt véleménye alapján a törvényhatóság közgyűlése van hivatva elrendelni.* Azt hiszem, az úrbéres legelők felosztásánál teljesen felesleges egész a minisztériumig felmenni azok feloszthatása kérdésében, mert a törvényhatóság bizottsága sokkal inkább kompetens megítélni azt, hogy ezen volt úrbéres községekre nézve, melyeket a bizottságban úgyis mindenki ismer, és melyekre nézve az elsőfokú közigazgatási hatóság, a szolgabíró véleményt is ad, megadja-e az engedélyt a közös legelő megosztására, vagy sem ? »A közbirtokossági legelők felosztását csak előleges, jogerős bírói ítélet után engedélyezheti' a másodfokú közigazgatási hatóság,* t. i. az alispán. Én azt hiszem, hogy ha nem speczifikáljuk a közösség különböző természetéhez képest ;\z eljárást is, a melyet a közösség megszüntetésére nézve statuálni akarunk, nagy jogi hátrányokat fogunk okozni igen sok helyütt, hol a mostani 12. §. nagyon is tág intézkedése a birtokra és a birtoklás viszonyaira nem alkalmazható. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen módosítványomat a fejezet újraszövegezésénél az illető bizottság figyelmébe ajánlani. (Helyeslés n baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs följegyezve. Kíván még valaki szólani? Ha nem kíván senki, a vitát bezárom. Zárszó illeti Ivánka Oszkár képviselő urat és a bizottság előadóját. Ivánka Oszkár: T. ház! Nem akarom szóval szaporítani az úgy is hosszúra nyúlt vitát, és röviden kijelentem, hogy indítványomat visszavonom, és hozzájárulok ahhoz, a mit a földmívelésügyi miniszter úr is elfogadott, hogy ezen fejezet utasíttassák vissza a bizottsághoz azzal a- direktívával, hogy a bizottság azt újból szövegezze a Lits Gyula képviselőtársam által beadott indítvány értelmében és egyúttal azon módosítvány szerint, melyet b. Andreánszky Gábor t. képviselőtársam beadott. (Helyeslés.) Több megjegyezni valóm nincs, de azt tartom, hogy a fejezet többi szakaszainak tárgyalásába ezek után belemenni nem is lehet, hanem meg kell várnunk, míg a fejezet a bizottságtól újraszövegezve élénkbe kerül. (Helyeslés.) Kabos Ferencz előadó: T. ház ! A törvényjavaslat 2. §-át illetőleg oly sok indítvány és ezen indítványoknak oly sok a!módosítása tétettek, hogy magam is abban a meggyőződésben vagyok, hogy itt a plenuniban ezen kérdést, teljesen tisztázni nem lehet, ezért én is kérem at. házat, méltóztassék elfogadni b. Andreánszky Gábor t. képviselőtársamnak azon indítványát, a földmívelésügyi miniszter űr véleményéve! együtt, hogy a II, fejezet összes szakaszai újraszövegezés, illetve összhangba hozatal czéljából a földmívelésügyi bizottsághoz útasítassanak vissza. (Általános helyeslés.) Elnök: T. ház! A második szakaszhoz — Ivánka Oszkár t. képviselő úr indítványát visszavonván — nyolcz módosítvány adatott be. Azt hiszem, mindenekelőtt a szakasz eredeti szövegére nézve kell feltennem a kéfdést. Hoitsy Pál: T. képviselőház! Minthogy halasztási indítvány adatott be, a mely szerint az egész fejezet a bizottsághoz utasíttassák vissza, kérnem kell a t. ház elnökét, méltóztassék első sorban ezen halasztási indítványt szavazás alá bocsátani, a mely, ha elfogadtatik, a többi módosítvány természetesen elesik. (Helyeslés.) Elnök: Ha a t. ház hozzájárul, a kérdést aként teszem fel: méltóztatik-© elfogadni, hogy b. Andreánszky Gábor és Lits Gyula t. képviselő urak kombinált módosítása értelmében a 2., 3., 4., 5. szakasz . . . (Felkiáltások: Ás egész fejezet!) Kérem, ez egy módosítványban sincs benn. (Felkiáltások: A miniszter maga ajánlotta!) Ha a t. ház úgy kívánja, akként teszem fel a kérdést, méltóztatik-e hozzájárulni, hogy az egész I. fejezet a beadott módosítványok értelmében leendő szövegezése végett a földmívelési bizottsághoz utasíttassák vissza: igen, vagy nem? (Igen!) Azt hiszem kijelenthetem, t. ház, 'hogy a ház az indítványt elfogadta, és kimondja, hogy az egész I. fejezet a beadott indítványok