Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-262

36 262. orsíágos ülés 1893. deczemljer 1-én, pénteken. kívánatosnak tartom, a t. miniszterelnök úr viszont ellenezte. Tagadhatatlan az, t. ház, hogy a t. miniszterelnök úrnak tegnapi beszédében bizonyos jóakarat nyilvánul azon eszme iránt, a melyet én felvetni bátorkodtam; de legyen szabad nekem az igen t. miniszterelnök urat felvilágosítanom, hogy határozati javaslatom intenczióját félreértette, (Halljuk! Halljuk.>) a mennyiben úgy tavalyi, mint tegnap elmondott beszédében a tisztelt miniszterelnök úr ismételten a honvédtisztek »árváiról« emlékezett meg. Már pedig tudjuk, hogy a közös hadsereg és a honvédség özvegyeiről és árváiról úgy, a hogy — szerintem nem kielégítő módon, de mégis valamiképen — gondoskodik az 1891 : X. tez. Én ennek tárgyalása alkalmával is kijelentettem, hogy e törvénynek rendelkezéseit nem tartom kielégító'knekj sem méltányosuknak, de összehasonlítva e törvény rendelkezéseit az azelőtt e tekintetben fennállott, 1887: XX. törvényczikkel, még is határozott javulást látok. Mondom tehát, a közös hadsereg és honvédség özvegyeiről és árváiról valamikép e törvény által gondoskodva van. Én tehát azon határozati javaslattal, melyet úgy tavaly, mint az idén benyújtottam, azt ezéloztam, hogy nem a honvédtisztek árváiról, hanem a még életben, esetleg nyugdíjban levő honvédtisztek leányairól és azoknak hazafias szellemű neveltetéséről gondoskodjunk úgy, a mint annak idején a közös hadügyi kormány gondoskodott a közös hadseregbeli tisztikar leányainak neveltetéséről akkor, a midőn a hernalsi és soproni nevelőintézetet felállította. A t. miniszterelnök úr szíves volt indokolni tegnap, hogy miért nem vette föl az állami költségvetésbe azon összegeket, melyek az ily alapítványi helyek kreálására szükségesek. Nem tette ezt azért, mert nem a költségvetési kiadások során, hanem az egyébként rendelkezésre álló jótékony ezélú összegek felhasználásával kívánja azt a czélt elősegíteni; a t. honvédelmi miniszter úrnak — úgymond — már is viszonylag nem jelentéktelen tőkeösszeg áll rendelkezésre a jótékonyczélú állami sorsjátékból, mely e czélra felhasználható lesz. Azt mondja továbbá: »Miután azt gondolom, hogy már a jövő tanévtől kezdve módunkban lesz egy két ilyen árva elhelyezése által a kívánalomnak megfelelni, azért kérem mellőzni a határozati javaslatot.* A t. miniszterelnök úrnak ezen elhatározásában is tagadhatatlan rokonszenv és jóakarat nyilvánul azon eszme iránt, melyet felvetni szerencsém volt; mindazonáltal a segélyezésnek ezt a módját sehogysem tartom kielégítőnek. A ! kérdés csak az, vájjon megfelelt-e a honvéd- ' tisztikar fennállása pillanatától a mai napig a reá háruló nehéz és súlyos feladatoknak, igen vagy nem? E kérdésre a felelet a ház minden pártjának tagjai több rendbeli felszólalásaik alkalmával már megadták, kijelentvén azt, hogy csodálatraméltó az az eredmény, melyet honvédségünk elért. Hogy ezen eredményben nagy része van a honvédtiszti kar lankadatlan buzgalmának és szorgalmának, azt senki kétlégbe vonni nem fogja. Azt hiszem, erkölcsi elismerésnek igen jó a dicséret, bárhonnan jöjjön is az. De mée;is azt tartom, hogy minden demosthenesi beszédnél is szebben beszél a tett. (Ügy van! Ügy van! bal felöl.) Nem tartom a segélyezésnek azt a módját, hogy jótékonyczélú sorsjáték eredményéből egy-két árvát helyezzenek el, — holott én nem is árvákról, hanem életben levő honvédtisztek gyermekeiről beszéltem, — azon kiváló, díszes álláshoz, melyet a honvéd-tisztikar a társadalomban elfoglal, méltónak. (Helyeslés bal felől.) Ezen intézkedés továbbá ideiglenes jellegű, és azért vele szemben a hatályos állami ellenőrzés sem gyakorolható; és inkább könyör- vagy kegyadomány, majdnem mondhatnám, alamizsna jellegével bir ; márpedig azok,a kik ahaza iránti kötelességeiknek oly példás lelkiismeretességgel megfelelnek, mint azt honvéd-tisztikarunk tette fennállásának pillanatától fogva a mai napig, azok magvárhatják a törvényhozástól, hogy legfontosabb magánérdekükről, családi érdekükről ne kegyadományok, elejtett morzsák adományozása útján, hanem oly módon gondoskodjunk, hogy ezen gondoskodásban meg legyen egy rájuk nézve fontos elvi szempontnak dokumentálása: érdemeiknek az állam részéről való elismerése. (Helyeslés bal felöl.) Azért kívánnám, hogy ezen költségek nem a honvédtiszti árvák, hanem a tényleg szolgálatban levő honvédtisztek leányainak nevelésére fordíttatnának, hogy ezek ne legyenek kénytelenek leányaikat a hernalsi vagy soproni intézetbe kiküldeni, hanem azokat itthon neveltethessék és másrészt, hogy a honvédtisztekkel szemben egy méltányossági kötelességnek tehessünk eleget, ezért is kívánom, hogy e költségek az állami költségvetésbe vétessenek fel, és ne egyéb mellékes pénzügyi eszközök felhasználásával nyerjen ez ügy elintézést. Ép azért bátor vagyok határozati javaslatomat most is fentartani és azt a t. ház becses figyelmébe ismételten ajánlani. (Helyeslés bal felöl) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Félreértések kikerülése végett mindenekelőtt megjegyzem, hogy lehet, tegnap