Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-280

404 280. országos ülés 1894. január 22-én

} toétfőn. Nézzük csak, mit mond azon szakasz, melyre itt a mentelmi bizottság hivatkozik? Büntető könyvünk 374. §-a a következőt mondja : »A ki valamely bűntett, vagy vétség tettesének, vagy részesének segítséget nyújt arra«, tehát nyiltan pozitív tényekkel, például, hogy neki pénzt ad, vagy egyébként módot nyújt arra »hogy a hatóság üldözése elől meneküljön, a büntető eljárás sikerét meghiúsítsa, vagy büntetlenül maradjon, ha ez iránt vele nem a bűntett, vagy vétség elkövetése előtt egyezett meg: bűnpártolást követ el, s egy évig terjedhető fogházzal büntetendő.« Lehet ezt jóhiszeműleg úgy magyarázni, hogy ez alá az is vonható, ha én valakit elárulni, ha én valamely oly adatot, mely nálam van, kiadni nem akarok? Ez nem bűnpártolás; ez csak megtagadása annak, hogy feljelentője leszek valamely büntetendő cselekménynek. (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső lahldalon.) Ne hozzunk le oly csúnya elemet büntetőjogunkba, a mely abban, hála Istennek, nincs benne, ne hozzuk be a kötelezettséget arra, hogy denuncziálni legyünk kötelesek büntetés teihe alatt. (Élénk helye-lés a hal és szélsőbalon.) Szerény nézetem szerint, t. ház, a mentelmi bizottság erősen tévedett, á mikor azt mondotta, hogy Ábrányi Kornél képviselő úrnak azon eljárása a büntetőtörvénykönyv 374. §-ába ütköző bűnpártolás vétségének ismérveit foglalja magában. Ezen ismérvek itt nem léteznek; Ábrányi Koméi képviselő úrra tehát semmiféle indiczium nem mutat mint bűnpártolóra, s ezen oknál fogva az ő mentelmi jogát felfüggeszteni, sőt kiadni alapunk nincs. A második alap, (Halljuk! Halljuk!) a melyen a mentelmi bizottság a mentelmi jog felfüggesztését indítványozza, az, hogy Ábrányi Koméi képviselő eljárás büntető törvénykönyv 165. §-ába ütköző hatóság elleni erőszak bűntettének ismérveit foglalja magában. A bizottság ugyanis azt mondja, hogy midőn a bíróság kiküldöttje, vagy a vizsgálóbíró erőszakkal akarta elvinni azt a kéziratot s ezt Ábrányi Kornél képviselő úr erőszakkal meg akarta akadályozni, ezzel a tüntetőtörvénykönyv 165. g-ába ütköző hatóság elleni erőszak bűntettét követte el. Hogy megvizsgáljuk, hogy ez mennyire alapos, szükséges az egész ügyállást egy kissé újra rekapitulálni. Á felfogás az, hogy ha valaki egy iratot ad a »Pesti Napló« szerkesztőségének, ő már azzal, hogy azt odaadta, a büntetendő cselekményt elkövette, a hivatalos titkot elárulta és így nem kell arra semmiféle tekintettel lenni, hogy az később sajtó útján közzététetett, hanem ezt mintegy önálló büntetendő cselekményt kell üldözni és felfogni s ennek következtében elég volt a feljelentéssel a rendes bírósághoz fordulni, mert a rendes bíróság illetékes abban eljárni s nem a sajtóbírósághoz kell a feljelentést tenni s nem a sajtóbíróságnak kell, mint illetékes hatóságnak eljárni. Ez a felfogás az, mely a mentelmi bizottság indítványának alapját képezi. Az egész ügyben talán ez képezi az egésznek sarkpontját, mert ugyanazon állítólagos büntetendő ese lekménynek ez a bifurkácziója képezi azt a grófot, melylyel az ügyet illetékes bírájától elvonni, egy illetéktelen bíróhoz terelni s azután ezeket a proczedurákat a jog színe alatt végrehajtani akarták. (Igaz! Ügy van! bal felöl.) Ha szabad azt mondani, a mit e jelentés mond, akkor jóformán minden ügyet, mely a sajtóbíróság elé tartozik, a rendes bíróság hatósága s illetékessége alól el lehet vonni. Vegyük csak az esetet. Azt mondja a jelentés, hogy a »Pesti Napló«-ban megjelent egy közlemény, melynek publikálása sérelmes. E mellett valami más is van még, s ez az, hogy a »Pesti Napló «-ba e közlemény csak úgy kerülhetett, hogy azt valaki elárulta és oda vitte. A hivatalos titok elárulása már akkor történt, mikor a közlemény a »Pesti Napló« szerkesztőségének átadatott. Ezzel már be van fejezve a bűntett. Vegyük tehát a dolognak ezt az oldalát, és nem azt, hogy a közlemény a sajtóban közzététetett. Tegyük fel, hogy azzal, hogy a közlemény a szerkesztőségnek átadatott, a hivatalos titok már elárultatott; vonjak el az ügyet a sajtóbírságtól s ne reflektáljunk az ügy sajtójogi oldalára, hanem tekintsük az esetet, mint közönséges büntetendő cselekményt, s vigyük azt a rendes bírósághoz. Ha e felfogás állana, akkor ez alapon minden ügyet el lehetne a rendes bíróságtól vonni. Vegyünk csak egy egészen közönséges dolgot, egy becsületsértés! ügyet. Azzal, ha valaki egy szerkesztőnek egy levelet, néhány sort ír, melyben valaki ellen becsületsértő kifejezéseket használ azzal az intenczióval, hogy azt a szerkesztő lapjában közzétegye: ezzel azt a felfogást is lehet igazolni, hogy az, a ki azt a papirost átadta a szerkesztőnek, már ezzel elkövette a becsületsértést, (Igaz! Úgy van! bal felől.) még nem a sajtó útján, mert igaz, hogy az később abban a lapban megjelent, de én mint panaszos arra nem reflektálok, hanem azt mondom, ez az illető az én becsűletemet megsértette akkor, midőn ezen becsületsértő kifejezéseket a szerkesztőnek megküldött levélben használta, és elmegyek a járásbírósághoz, és ezen az alapon fogok ellene panaszt emelni, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) és nem a sajtó útján elkövetett bűncselekmény miatt. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Épen ez állana az uralkodó ház tagjainak megsértésére nézve is. Megjelenik