Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-277

ggg 277. országos Blés 1894. január 16-án, kedden. következő interpellácziót intézni ;L t. pénzügyminiszter úrhoz (olvassa): •Tekintettel arra, hogy az osztrák-magyar bank megszorítván a magyar hiteligények kielégítésére eddig nyújtott hiteltőkét, ez által a vidéki pénzintézeteknél nagymérvű" pénzszükséglet állott be; tekintettel arra, hogy a vidéki hiteligény kielégitége közgazdasági szükség, kérdem a t. pénzügyminiszter urat: 1-ször. Van-e tudomása a vidéki pénzintézeteknél beállott pénzszükségletről? 2-í*zor. Továbbá szándékozik-e és minő úton e válságos bajon segíteni?* (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kérem, méltóztassék interpellácziómat a miniszter úrral közölni. Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. ház! Ha méltóztatik megengedni, azonnal leszek bátor a t. képviselő úrnak hozzám intézett kérdésére válaszolni. (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk !) A t. képviselő úr azzal kezdi, hogy tőkeszegény ország vagyunk. Azt hiszem, ez nem helyes, és nem azon értelemben méltóztatik venni, hogy minálunk a tőkegyűjtés páratlanul örvendetes elohaladást ne tett volna, mert hiszen akár a takarékpénztári betétek, akár az árvaés bírói letétek folytonos gyarapodását, még inkább az állampapírok idebenn nagy mérvtí elhelyezését tekinti, ezek mind megannyi bizonyítékai annak, hogy alig várt méretekben növekszik minálunk a tőkegyűjtés. De ha a t. képviselő úr a szegénység relatív fogalmát oly értelemben veszi, hogy tőkeszegény ország vagyunk annyiban, a mennyiben több a tartozásunk a külföld irányában, mint a követelésünk, akkor ezt elfogadom. Igen, tőkeszegény ország vagyunk, mert nekünk nagyobb a tartozásunk, mint a követelésünk, de épen ez int arra, hogy kellő óvatossággal járjunk el a hitelek kielégítésében, különösen akkor, ha az európai pénzpiaczon oly jelenségek mutatkoznak, a melyek a hitelek megvonására szoktak vezetni, és a melyek nem tőkeszegény, hanem, a mint a legutóbbi hónapok adatai mutatták, tőkegazdag országokban is oly válságokat idéztek elő, a minő válságoktól mi mentek maradtunk. (Helyeslés a, jobbóldalon.) A t. képviselő úr még panaszolja a mai bankrendszert, azt mondván, hogy a miniszternek összetett kezekkel kell néznie, hogy mit csinál a bank. Engedjen meg nekem a t. képviselő űr, ha csak az állami bankrendszerre áttérni nem akar, figyelmeztetni vagyok bátor, hogy; mindennemű bankrendszer mellett a kormánynak mindig csak felügyeleti joga fog lenni, és csak morális eszközei lesznek arra, hogy a bankpolitika irányítására befolyjon, és azon közgazdák, a kik a bankkérdéssel behatóan foglalkoztak és nem az állami gyámkodás szisztémáját szeretik magukévá tenni, bigyje el a t. képviselő úr, akár külön, akár közös bankunk van, de mindenütt, a hol az állam bankot nem létesített, mást, mint a bankokra való hatékony morális befolyást ajánlani alig képesek. Azt panaszolja továbbá a képviselő űr, hogy a vidéki ember nem képes hiteligényét első kézből kielégíteni. Legyen szíves, a c. képviselő úr itt is egy kis párhuzamot vonni köztünk és a külföld közt, és azon meggyőződésre fog jutni, hogy nincs egyetlen egy állam sem, akár egy, akár több bankrendszere legyen, a melyben a jegykibocsátó banknak több fiókja és mellékintézete lenne, a melyek a közvetlen forrásoktól le a legalsóbb rétegekig vezetik le a bank hitelét, mint a mennyi aránylag nálunk van, mert, — a számokra pontosan nem emlékszem, — a banknak annyi fiókja és mellékintézete van, hogy azt merem mondani, hogy az a kereskedelmi váltó, a mely csakugyan kereskedelmi váltó, és megfelelő, kielégítő hitelképességgel bir, elég kiadó mérvben talál magánál a banknál közvetlenül kielégítésre, Hogy ez mennyire megy, és mennyire fejlődtünk különösen az utóbbi időben, ennek illusztrálására legyen elég megjegyeznem, hogy akkor, midőn a legújabb, banktörvény meghozatott,,|1878 ban körülbelül 37 millió forint volt a magyar piaez szükséglete és ezért magában a törvényben 40 millió forintban, a rendkívüli szükséglettel 50 millió forintban állapíttatott meg a magyar intézetek dotácziója. Azóta hova fejlődtünk? Daczára az általam említett tőkefelhalmí zódásnak, daczára annak, hogy az utóbbi években az államnak mindig igen tetemes, 20 milliót meghaladó pénzösszegei voltak a pénzintézeteknél elhelyezve, és bocsáttattak szintén a piacz rendelkezéseire, mégis a bank dotácziója nálunk 110 millióra emelkedett, tehát több, mint megkétszeresedett, azokkal az összegekkel, a melyek az állam részéről bocsáttattak rendelkezésre, megháromszorosodott. Ezek oly számadatok, melyek előtt szemet hunyni nem lehet. Már most levonom a következtetéseket is. Minthogy feladatunk az, hogy a pénzügyi viszonyokat figyelemmel kísérjük, mivel a gazdasági életben a fejlődést mindig visszaesés és válságok szokták követni, — ez a gazdasági életnek elmaradhatatlan folyama, — csak: arra kell ügyelnünk, hogy ha a válság jelenségei mutatkoznak, azoknak idejekorán útját álljuk, hogy azok ne hassanak rombolólag, hanem normális viszonyok álljanak elő. És azt hiszem.