Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-274

274. országos ülés 1898. deczember 16-án. sKombaton, 325 Pál't. képviselő úr azon indítványát, hogy ne január 20-án, hanem 10-én kezdődjenek meg az érdemleges tárgyalások. Mi komolyan akarunk munkálkodni, és épen azért nem esküszünk a mester szavára, hanem meggyőződésünket nyilvánítjuk, midőn kijelent­jük, hogy helyes volna, hogy a tárgyalások január 10-én kezdődjenek. Vannak még más egyéb feladatok is, mini a telepítések ügye, így pl. a mezőrendőrségről szóló ^törvényjavaslat. Óhajtanám a szünet rövidebb tartamát azért is, mert bármennyire tiszielem és becsülöm is t. képviselőtársaim szorgalmát és igyekezetét, de -a mint a szünetek beállnak, nem igen lesznek együtt a bizottságok tagjai. (Ellenmondások jobb felől.) Adja Isten, hogy ne mondjak igazat. A bizottságok inkább csak akkor működnek, ha a képviselőház együttvan. Hoay többet ne mond­jak, ott van a harmadik bíráló bizottság, a mely­nek eljárása felett nekem képviselői kötelességem megbotránkozni, (Igás! Úgy van! a bal- és szélső­balon.) mert e bizottsághoz 7 — 8 hónappal ezelőtt xítasíttatott egy ügy és azt máig sem fejezte be. Most olvastam a lapokban, hogy e bizottság utolsó ülésén csaknem tisztán ellenzékiek és csak két kormánypárti tag jelent meg. Hát he­lyes az: elfogadni a megbízatást és meg nem jelenni? (Helyeslés a szélsőbalon.) Másodszor azért is rosszalom a bizottság működését, mert ha csupán négyen jönnek össze. akkor hoznak oly végzést, hogy csak 19-én kezdik a tárgyalást, s ha akkor nem jönnek össze kellő számban a bizottsági tagok, ezt majd jelentik az elnöknek. Hiszen akkor már a kép­viselőház nem lesz együtt. Az a bizottság köte­les lett volna már másnap jelenteni, hogy ime, itt vagyunk már 7—8 hónap óta, nem birunk semmit sem végezni. Hát miért nem tették ? (Helyes­lés a szélső baloldalon.) Tudom és remélem, ha a miniszter­elnök jelen volna, ő sem tudna komoly indokot felhozni az ellen, hogy már 10-en kezdessék meg a ház működése, mert hiszen akkor már a telepítési és valószínűleg a mezőrendo'rségi tör­vényjavaslatokat tárgyalás alá vehetné a ház. (Élénk helyeslés a szélsőbal felől.) Hock János: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy a ház munkarend jenek megállapítása sohasem képezett pártkérdést, s nem okozott pártellentéteket, hanem lehetőleg iparkodott a ház a kölcsönös méltányosság alap­ján megállapítani a saját munkarendjét. Én azért janitok Madarász József és Hoitsy Pál t. kép­viselőtársaim álláspontjához, mivel felszólalásaik­ban talán magának a parlamentnek érdekeit is jobban képviselték, mint a t. kormány. Mert végre is, ha egy párt munkáspártnak nevezi magát, és az ellenzék szemére veti, hogy nem engedi dolgozni és befejezni nagy konczepezió­ját: akkor annak a munkás pártnak nem szabad megragadnia minden alkalmat, hogy a ház idejét elfecsérelje, tanácskozásait megakadályozza, és több, mint ejry hónapos szünidő által elhalaszsza. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Méltóztassék végignézni a múlt évek tárgyalásait, midőn oly fontos és a közönséget annyira érdeklő és fog­lalkoztató javaslatok nem vártak elintézésre, még akkor se terjedt a karácsonyi szünidő egy hó­napnál többre sohasem. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Most fontos javaslatok vannak szőnyegen, melyek már a bizottságokon keresztül mentek, . . . Madarász József: A bizottságok sem dol­goznak semmit! Hock János: ... és csak a ház kritikájára várakoznak. A közoktatásügyi bizottság a zsidók reczepcziójáról szóló javaslatot már elfogadta, a vallásszabadságról szóló javaslatot pedig már le­tárgyalta, a melyek, az ország hangulatát tekintve, mindenesetre nagyobb mérvű vitát fognak provo­kálni, s így e javaslatok szőnyegre hozhatók és megbészélhetők, míg a többi bizottság e mellett i végzi a saját munkáját. (Zaj jobb felöl. Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezenkívül ott van a mezőrendőrségi törvény­J javaslat, mely teljesen kész, ezt is lehetne tár­j gyalni, valamint a telepítésről szóló törvónyjavas­j latot is napirendre lehetne tűzni, a melyet külön­j ben Madarász József t. képviselőtársam fölem­j lített. De még azért is ragaszkodom Madarász i József t. képviselőtársam álláspontjához, mert I csakugyan úgy áll a dolog, hogy ha a ház nem • fisirozza és nem állapítja meg, mikor fogja meg­! kezdeni gyűléseit, a bizottsági tagok nem fognak I feljönni. Hiszen már is tapasztaltuk, hogy a j karácsonyi szünidőre való tekintettel pár nap j óta a ház, úgyszólván, alig határozatképes, és j a millenáris bizottság is (Egy hang jobb felöl : | Mi itt vagyunk!) mikor megalakulói akart, maga az elnök jeLuit csak meg az ülésre, a többi bi­zottsági tagok pedig mind vidékre mentek. (Zaj jobb felöl.) Azért bátor vagyok proponálni, fogad­juk el Hoitsy Pál indítványát, a kezdjük az ülé­sezést, január 10-ikén. (Élénk helyeslés a bal- és j szélső baloldalén.) Perczel Béni jegyző: B. Fejérváry Géza ; honvédelmi miniszter ! B. Fejérváry Géza honvédelmi mi­­iszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Legyen j szabad a kormány nevében a magam részéről a t. háznak egy propozieziót tenni, t. i. azt, (Hall­juk! Halljuk!) hogy a szünet ne tartson január 20-áig, hanem január 15-éig. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezt azért kérem, mert

Next

/
Thumbnails
Contents