Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-261
I 261. országos ülés 1898* n hogy a szakaszvezető megszámlálhatlan arczulveréssel utasította vissza a jelentkezőt. Ennyi kínzást és verést Tüske István huszár sem tudott már eltűrni, s ezért folyó hó 7-én reggel a vágvölgyi vasútvonal mentén Pozsonyba indult, hogy az igazsigszeretetéről ismert Frigyes főherceghez menjen panaszra. Mint halljuk, a katonaszökevényt a járási hatóság Pozsonyba kísértette a katonai paracsnoksághoz, a hol bizonyára jobban kiderítik a szökés okát, 8 a brutális szakaszvezető méltó büntetését bizonynyal meg fogja kapni « Hát ezt remélem magam is! Nos, t. ház, légió volna az ily esetek száma, ha elő akarnók sorolni. Csak az »Eoyetértés« tegnap-előtti számában olvastam : »Pár nappal ezelőtt a 23. gyalogezred 14-ik századának egy közembere akasztotta fel magát. Ugyanennek az ezrednek a 13-ik századában Csetei János közkatona fordította maga ellen a fegyvert, a ki csak az idén vonult be ezredéhez«, szóval így megy ez napról-napra. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ezen beteges jelenségek, t. ház, melyeknek okának kell lenni, s énsine ira et studio az okot ott keresem, a mire utaltam: nem a tisztikarban, hanem az altisztikar túlnyerseségében. Több felügyelet a tiszt urak részéről ez irányban talán megteremné a hasznos gyümölcsöt. Arra az esetre vonatkozólag pedig, melyet felolvastam, s a melyről szóló hírlapi tudósítás hiteles szolgabírói kihallgatási jegyzőkönyv nyomán készült, ismervén a főhadparancsnok emberies érzületét és emberszeretet, meg vagyok győződve, hogy Frigyes főherczeg, a ki elé az eset tartozik, méltólag fogja megtorolni és orvosolni a bajt; bár másutt is, mentől több helyen úgy lenne Nagyon hibázik tehát a t. miniszter úr, hogy akkor, mikor az ember a legjobb indulattal szólal fel, mindjárt felpattan, és rossz néven igyekszik venni az objektív természetű bizonyításokat is. Engem ugyan semmi szubjektív érzület nem vezet, midőn vederünknek szellemi és erkölcsi nívóját tiszta szívvel oda akarnám emelni, hogy oda jussunk, hogy oly hadsereggel bírjunk, mint a milyennel Bismarck fennen dicsekedett Európa előtt. Azt hiszem, azt, hogy ez intenczióból rosszakarat vagy gyűlölet szólna a hadsereg ellen, senki sem mondhatja. Azonban panaszok merültek fel, t. h ellenőrzési szemlén követett eljárás ellen is, s itt már nem az altisztek, hanem a tisztek ellen vannak panaszok. Nem akarok példát fölhozni, a mi a hírlapokban igen gyakran történik, most is kardrántás és vágás történt, másutt kézre-, tusáramenés, a honvédségnél is történt két ily esetet remljer 3ö-án, csütörtökön, gj tudok, melyek egyike vizsgálat tárgya, a másikat nem ismerem, azért nem szólok róla, de remélem, hogy a vizsgálat folyamán kiderül a dolog, és a ki hibázott, meg fog érte bűnhődni. Némely tartalékos, t. i. a ki behívatik, talán elhibázza a dolgot azzal, — ezt el kell ismernem, — hogy arra a rövid időre nem tekinti magát katonának, a tiszt pedig szigorúan annak tekinti, ezekből a konfliktusokból származnak azután rendesen az esetek, és a nagy tolongásból, mely akaratlamil is előáll, mert mindenkinek ideje drága lévén, hamar el akarja a dolgot intézni. Azonban mindkét részről egy kis tapintat és jóakarat segítene a dolgon, nevezetesen, hogyha azok a tartalékosok annak idején felvilágosíttatnának valami pontozat felolvasása által, hogy azon idő alatt, míg az élellenőrzési szemle tart, teljesen a katonai szabályoknak meafelelőleg tartoznak magukat viselni. Történt még egy másik különös eset, szintén közelebbről, és sajnálom, hogy Boda Vilmos t, képviselőtársam nincs itt, mert az ő kerületében történt. A huszárok gyakorlatai alkalmával három huszárt fegyverestől-lovastól neki kommandiroztak a Danának, hogy úsz&zák át, s mind a három szerencsésen vagy szerencsétlenül belefúlt. Tolnamegye közvéleményét ez az eset akkor nagyon felverte, gyűjtöttek, a szülők keserűségét enyhíteudök, kik gyermekeiket elvesztették, gyűjtöttek pénzt síremlék felállítására s a többire. Én a dolog végére jártam, hogy mint történt, mert mégis furcsa, hogy a hadgyakorlatokat akként intézik, hogy a katonát teljes felszereléssel, lovastul a Dunának hajtják, a hol oly széles, mint Tolnánál; tegyék ezt Salzburgnál, ott könnyen átúszhatják. Ezt a dolgot, nem tudom, egy százados, vagy főbb tiszt követte-e el; igaz, hogy oly formán történt, hogy felszólította a legénységet, és e bravúrra önként vállalkozókat keresett, hogy kik akarnak teljes felszereléssel átúszni a Dunán. Eíry néhányan vállalkoztak, ezek aztán bele is fúltak. Megvallom, hogy furcsának találom, hogy 19—20 — 21 éves fiúkat, a kik nem tudják az ily dolgot, mert tapasztalatlanok, — hogy is tudhatnák, — csak a bátorságot keltik föl vele, a nélkül, hogy a dolgot jobbau megvizsgálnák, vagy a nélkül, hogy csolnakokkal követték volna, s minden mentő intézkedést megtettek volna: csak neki eresztik a Dunának. Hiszen nem boszorkányság a Duna átúszása, nemcsak Edelsheim-Gyulai tette meg, ezredéve megtette a kurucz huszárság akárhányszor; Károlyi Sándor is megtette épen Dunaföldvárnál hadtestestől; nem fúlt bele annak egy embere sem. Ha nem értik a módját: hogyan lehetséges lovasságot átúsztatni; hanem csak úgy