Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-271

271. országos ftlés 1898. szavakkal, melyek a párisi merénylet ötletéből itt e képviselőházban elhangzottak, a magam részéről a következőket kifejezni. (Halljuk! Halljuk !) Ha az anarchia bűntetteit determináljuk, ezek a büntettek sokkal súlyosabbak és sokkal rettentőbbek a premeditált gyilkosság bűntetténél is. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Mert e premeditált bűnténynél a gyilkos kiszemeli áldozatát és vezeti őt sokszor boszú, vezeti indulat, képzelt vagy létező ok; de egy bűnténynek, a mely bedobja a robbantó anyagot oda, a hol biztosan tudhatja, hogy ártatlanok is elpusztulhatnak, büntetőjogi determinácziója majd csak ezután következik. Ez, t, ház, rettentő dolog, de egy bizonyos, hogy sem a részvét szavai, sem az arra való ráutalás, hogy a keresztény vallás az emberiség egységét alkotta meg, sem az arra való utalás, hogy kifejezzük, rámutatunk arra, hogy ezek a rettentő merényletek nem fogják megakadályozni az önkormányzat uralkodását és fejlesztését, mindezek nem arra valók, hogy ezzel az áramlattal szem ben, mint óvó rendszabályok csak szóba is jöhessenek. T. ház! Ugy, a mint mi tudjuk, a mint a magyar nemzet egész története tanúsítja, Magyarország politikája, Magyarország mozgalmai a külföld által mindig befolyásolva voltak, mi is érezhetjük előszelet ezeknek a mai áramlatoknak, a melyeknek csúcspontján, mint a Vezúv ki'örésénél a Vezúv bombája, az anarchia áll. S mert ez igaz, t. képviselőház, nekünk a dolgok mélyére kell tekintenünk, s kell e jelenségeknek okát keresnünk saját érdekünkben is. T. ház! Tagadhatatlan tény, hogy Európa egész társadalma. Európa egész politikai élete át meg át van mérgezve. A bűntények i.-zonyatossága és jellege nemcsak az anarchiában nyi latkozik, hanem nyilatkozik az erkölcsöknek oly elfajulásában és oly elhanyatlásában, a mely elhanyatlásnak legtetején állanak az anarchia bűntényei úgy, mint utolsó következmények. Azt kérdem én, t. ház, mi a modern állam tu lajdonképeni fogalmi és egyszersmind erkölcsi alapja is? Hol keresi a modern állam az ő erejének tulajdonképeni mestergerendázatát? Vájjon nem abban, hogy egy rettentő gyilkossági apparátust folyton fejleszt és folyton fentart. azt dicsőíti és dicséri, mint az államoknak legfőbb feladatát és legfőbb biztosítékát? Madarász József: Fegyveres béke! Herman Ottó: Hiszen, t. ház, a törvényhozói komolyság, az uralkodói fény szolgálatába szegődik a gyilkos fegyvereknek, és azt mondja: ebben van az én dicsőségem, ebben van az én biztosságom; abban, hogy van fegyverem, a mely sánezokon és falakon keresztül áccíember 13 in, szerdán. 263 gyilkolja az embert. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az egész emberiség, egész Európa kezd görnyedni egy irtóztató militarizmusnak súlya alatt, a mely mindent szolgaságba hajt, a mely magát a tudományt is egyenesen arra használja fel, hogy minél gyilkolóbb eszközöket eszeljen ki, adjon a népeknek egymásra való rohanásra, hogy egymást irthassák. És ezzel a rettentő törekvéssel szemben, t. ház, vagy ezzel párhuzamosan áll a sajtó hatalma, azé a sajtóé, mely dicsőíti az anarchia tetteit; hiszen vau anarchisztikus sajtó is. Hozzájárul a sajtónak másik része, mely üzletet csinál abból, hogy a gyilkossági tényeket, az öngyilkosságokat mennél érdekesebben tálalja fel, és elgyengül az emberiség érzékenységét. Hisz az első fok a bűnhöz, az elaljasodáshoz az, hogy az illető elvetemedett ember erkölcsi érzetében megroskad, elfásúl, erkölcsi érzetét elveszti, és akkor nyúl hozzá ahhoz, a mihez nyúlnia tulajdonképen nem szabad. T. ház ! Mikor a dicsőség és fény, mikor a becsületnek legfőbb szimbóluma a kard, egy méter hosszú kés s a rajta függő bojt, mikor ez az az érinthetetlen szentség, a melyben a férfi becsülete, megtámadhatatlansága van kifejezve, mikor ez semmi más, mint egy gyilkos eszköz, mely ott áll a kereszt tőszomszédságában és a vallásoknak összes szentségei mellett, és azt mondják, hogy nem az erkölcsben, nem a kereszt könyörűletességében, hanem a gyilkoló fegyverben van kifejezve minden fény, minden hatalom, minden dicsőség és mindaz, a mi a földön nemes, ragyogó, t. ház, akkor az óriási megtévedés. És a ki az anarchiát akarja megfékezni, az ne fékezze meg represszive azzal az apparátussal, melylyel nem lehet, hanem legelőször az emberiség és a statusok alapjainak reformálásával. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Rettentő időket éltünk át; rámutatok csak arra, mikor Oroszországban a nihilizmus dühöngött, hol a megtorló apparátusoknak minden kigondolható neme alkalmaztatott; a megtorló rendszernek oly módja, melyet itt czivilizált államokban keresztülvinni nem is lehet. és nem skerűlt a bajt elfojtani mindaddig, míg azt az okot nem távolították el, mely az egész mozgalmat előidézte. Vájjon nem intés, nem rámutatás-e arra, hogy véget kell vetni, hogy féket kell szabni a status által panaezeámik hirdetett, és dicsfénynyel körűivett nagy gyilkossági apparátusok fejlesztésének? Hát vájjon gydkosok és gyilkosok közt van-e különbség? Az eredmény egy, akár az anarchista bomba robbantja föl az embereket, a kik az anarchistának nem vétettek semmivel, akár az a kartács, akár az a Shrapnell, akár az a Mannlicher-fegyver golyója irt