Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-266

266. országos ülés 1893. deczember 8-án, szerdán. 161 a következő érdekes adatok birtokába jutottam, és pedig punczirozva lett. Ezüst tárgy: 1888 1892 Ausztriában ., drót 1889 1890 1891 kilogrammokban 3.052-4 8.102-2 4.016-6 4.490-0 3 621-6 ötvös mü41.937-5 47.362-0 50.028-5 51.256-2 53-816-4 Magyaror- drót — — — 346-8 547-5 szagban ötvös mü 2.92

00 [2.766-8 3 952-8 4.15Q-7 4.786-4 összesen 47.910 53.231 57.998 60.244 62-772 Ezen tételek összege 282.155 kg. vagy egy évi átlagban 56.431 kg. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez nem színezüst; ha az ötvözetet átlagban 0-80 finomságának veszszük, úgy az évenként felhasznált színezüst mennyi ségét 45.145 kg.-nak, vagyis a már említett importtal megegyezőnek találjuk. Az ezüstfogyasztás azonban kétségtelenül még nagyobb ; a bécsi Seheid-féle vegybontó intézet tisztelt igazgatójának szives közlése szerint ezüstnitrát, vagy a mint a közéletben nevezik: pokolkő alakjában, mely különösen a fotográfiában nyer kiterjedt alkalmazást, évenként 3500—4000 kg. színezüst használtatik fel. Igen tetemes ezüstöt fogyasztanak továbbá az úgynevezett khinaezüst-gyárak, az ezüstözök, tükörgyárak és mások, a melyekre nézve semmi tájékoztató adatot sem voltam képes megszerezni. Látjuk tehát, hogy a belföldön ipari czélokra legalább annyi, sőt mondhatjuk, hogy jóval több ezüst használtatik fel, mint a mennyit a két állam ezüstbányái produkálnak, és így az ezüstvám behozatala által az ezüstbányászat teljes védelemben részesülne; sőt, azt hiszem, hogy az a sok ötvösmunka, mely jelenleg fél és egész gyártmány alakjában kerül a monarchiába : a belföldön fogna előállíttatni, és így az a már csaknem kihaló ipar ismét új lendületet nyerne. Az előrebocsátottakban nem vettem számba azt az igen tetemes ezüstmennyiséget, melyet a bécsi pénzverő a keleti vagy Mária Teréziatallérokhoz szükségei. A valuta-ügyre vonatkozó nagybecsű kimutatások szerint 1868—1891. végéig, tehát 24 év alatt 25-7 m

2-nál több veretett ki, és erre a czélra, tekintettel arra, hogy 1 tallérban 23.387 gramm színezüst foglaltatik, közel 601.400 kg. ezüst használtatott fel. Egy bécsi lap tudósítása szerint folyó évre vonatkazólag a bécsi pénzverő három millió darab olyan tallérnak a szállítását vállalta el, melyhez 70.160 kg. színezüst kívántatik. Az osztrák miniszternek a jövő 1894. évi programmjában pedig ismét 1*5 m

2 darab ily tallérok veretése van felvéve 35.080 kg. ezüst felhasználásával. Nem vettem pedig számba ezen ezüstöt azért, mert a szóban forgó tallérok csak specziális rendeltetésű, a közforgalomból kizárt árúczikket képeznek, melynek értéke igen keKÍPVH. NAPLÓ. 1892—97. XV. KÖTET. véssél különbözik az ezüst piaczi árától, s ennélfogva az ahhoz szükséges ezüstöt a jövőben is vámmentesen kellene a külföldről behozni. Ez világos, de MZ már megint nem világos előttem, hogy miért nem parfciczipiál a körmöczi pénzverő is ezen tallérok verésében, illetőleg miért nem vállalkozik reá? Mert habár teljesen igaz, hogy azok verésénél a pénzverési nyereség minimális, de indirekt hasznot nyújt az által, hogy foglalkoztatja a pénzverőt, midőn nincs más munkája, apasztja a rezsit, és a mi fő, keresetet nyújt a munkásnépnek. Mielőtt tovább mennék, legyen szabad néhány szóval még arról r

a rendeletről is megemlékezni, melylyel az ezüst új beváltási ára lett megállapítva, s a mely mindenfelé oly nagy konsternácziót okozott. Nem akarom kimutatni, hogy mennyiben volt szükséges az ezüst beváltási árát leszállítani ; most, a midőn az államnak pénzverés czéljából szüksége van még a bányaezüstre, a midőn pénzverési nyereség seignorage czímén minden kilogramm ezüstnél, ha ennek beváltási árát 180 koronával (90 forint) számítjuk, 60 korona nyeresége van, nem akarom kutatni, vájjon az ezüst árának leszállítása által előidézett 170.000 forint költségmegtakarítás arányban áll-e a szegényebb, a kisebb bányászat megszorításával járó anyagi, és a bányászkodási kedv megcsappanásából eredő morális károkkal? Csak arra akarok szorítkozni, hogy nagyon kérjem a pénzügyminisztérium vezetésével megbízott igen t. miniszterelnök urat, szíveskedjék legalább azon rendeletnek másik részét, a mely az egyes bányavállalatoktól beváltható ezüstmennyiségeket kontigentálja és korlátozza, hatályon kívííl helyezni. (As elnöki széket b. Bánffy Dezső foglalja el.) Hiszen azok az idegen szakértők is, a kiket az igen t. miniszterelnök úr, mint pénzügyminiszter 1892-ben a messze külföldről hívott meg, hogy a selmeezi és más kincstári bányákra vonatkozólag véleményüket nyilvánítsák, a bajok orvoslását leginkább a produkczió emelésében találták, és ugyanakkor ugyanazon mentőszert megtagadjukasaját csekély erejére támaszkodó, kis tőkével dolgozó, tehát még válságosabb helyzetben lévő magánbányászattól? Mit kezdjen ez az ő be nem váltott, in natura kiszolgáltatott ezüstjével? Potom áron adja el házaló kereskedőknek? Vagy maga járjon vele házalni? Ez az eljárás ismét csak kiváltságot statuál a .nem korlátozott állami bányászatnak, s eszembejuttatja azt, a mit az a már előbb is idézett német bányász mondott 1824-ben: »Es ist in Schemnitz, wie fást in ganz Ungarn, unverkennbar, dass der gewerkschaftliche Bergbau von Seiten des Staates zu wenig gefördert, ja vielmehr gedrückt wird.« 21