Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-266
J50 2 **' országos Blés 189S. deczember ft«áu, szerdán. testörségnek költségvetését valamely tételbe állítsa be. (Helyeslés a szélsőbalon.) Úgy tudom, hogy most a főudvar mesteri költségvetésben jön elő. A magyar királyi testőrségnek azonban közjogi jellege van Magyarországon; annak főkapitánya zászlós úr, maga a testület bizonyos jogokat gyakorol Magyarországon; közjogunkban gyökerezik ezen intézménynek megalapítása. Tudjuk, hogy annak idején a megyék adakoztak e czélra; tudjuk, hogy annak alapítványa is van, a melyről azonban azt sem tudjuk, hogy mennyi és hová fordíttatik annak jövedelme. De egyike a legvisszásabb dolgoknak, hogy a magyar királyi testőrség kapitányának közvetlen főnöke a császári és királyi főudvarmester, mert hiszen ő valamennyi gárdának ezredese. A magyar testőrség kapitányát ő Felsége a császári és királyi főudvarmester előterjesztésére nevezi ki. Kérdem, micsoda méltatlanság történik Magyarország jogával, midőn egy magyar zászlós urat egy egészen idegen közeg, a császári és királyi főudvarmester nevez ki? Erre nézve a helyzet orvoslására van szükség, és szükséges volna, hogy a kormány ezen kérdést meg is oldaná. Szükséges volna azért is ezt megoldani, mert a magyar királyi testőrség ügyforgalmi nyelve teljesen német. Magam voltam ott, és mondhatom, hogy a portás, bár ezifra magyar ruhába van öltöztetve, maga nevetve mondta, hogy magyarul nem tud. A testőrség igen sok tagjával találkoztam, a kik csak névleg magyarok, holmi »Soldatenkind«-ek, a kik véletlenül itt születtek Magyarországon, és mivel ezen állomások igen kedvezők, a mennyiben aktivitásban vannak ezen egyének, és hozzá bizonyos emolumentumokban részesülnek, tehát, mikor a közt kell választani, hogy nyugdíjba menjenek-e, nagyon természetesen, szeretnek ezen hizonyos kedvezményben részesülni. Óhajtanám, hogy a kormány befolyást gyakorolna arra nézve, hogy azok a tagok, a kik oda kineveztetnek, mind magyar embernek legyenek, nemcsak az anyakönyvi kivonatok szerint, hanem tényleg érzésüknél, társadalmi állásuknál és múltjuknál fogva, hogy mintegy bizalmi állásnak tulajdonítsák azt. Furcsának találom továbbá, hogy a magyar testőrségbe mindig csak közös hadseregbeli tisztek neveztetnek ki; tudtommal a honvédtisztikarból oda még senkit ki nem neveztek. Horánszky Nándor: Egyet! Pázmándy Dénes: Egyetlenegyet. Ez nagy aránytalanság, mert, ha valakinek van joga a kineveztetéshez, úgy a magyar honvédség tisztikarát kell megkülönböztetni a kinevezéseknél. (Igaz! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Még az is kívánatos volna, hogy a magyar királyi testőrséget testületileg idehoznák Budapestre, mert ezen intézménynek voltaképeni helye a magyar székváros. (Úgy von! a szélső baloldalon.) Ha ő Felsége Bécsben tartózkodik, felmehetne egy pár gárdista innen, hogy neki díszőrségül szolgáljanak, de sokkal czélszerűbb volna, ha koronként innen mennének Bécsbe, mint hogy a testület Bécsben székeljen, és onnan tegyen kirándulásokat a magyar székvárosba. A t. miniszter úr figyelmébe ajánlom még a kitüntetések és rangemelések kérdését is. Egyszer már felhoztam azt az anomáliát, hogy vannak oly magyar alattvalók, kik osztrák rangemelésben részesülnek, osztrák bárók, vagy Ritterek. A miniszterelnök úr már hajdan megígérte, hogy e tekintetben tárgyalásokba bocsátkozik az osztrák kormány nyal, és hogy e viszszáeság meg fog sztíntettetni. Kérelem tehát, mennyire vannak a tárgyalások és meg fog-e oldatni e kérdés úgy, hogy mindegyik állam alattvalóinak csakis az illető állam országos kitüntetései adományoztassanak ? A rendjel kérdése sem közömbös rám nézve, nekünk csak egyetlen magyar rendjelünk van, a, Szt. István-rend; a többit részint vonatkozásuknál, részint statumaiknál fogva nehezen szenvedheti el a magyar ember. Már jelvényeik is okozzák ezt, például a vaskorona-rendjelen nagy kétfejű sas van, a Ferencz József-rendjelen osztrák császári korona. Hogy ily rendjelt magyar embernek adjanak, az országunk átlamiságának kicsinylése. Ha a Szent Istvánrend negyedik osztályát létesítenék, teljesen elég volna. (Felkiáltások bal felől: Nem kell semmi rendjel.) Monarchikus államban lévén, nem akarom felforgatni az ily intézményeket, hanem lehetőleg javítani; azért teszek oly javaslatokat, melyeket a kormány kivihet. A mi a kitüntetéseket illeti, kifogásolom azt a legújabb divatot, hogy közigazgatásánk oly tisztviselőinek, kik közbizalomból nyerik állásukat: polgármestereknek, alispánoknak királyi czímeket adományozzanak. Ez meghamisítása a megyei és városi autonómiának és mintegy lealacsonyítása a választási rendszernek. Miért tették például Budapest polgármesterét miniszteri tanácsossá, holott miniszteri tanácsos tuezatszám van az országban? Nem felel meg a régi magyar alkotmánynak, hogy királyi czímeket adományozzanak, csak azért, hogy a főpolgármestert méltóságos xirrá, az alispánt nagyságos úrrá tegyék. Ne alacsonyítsa le a kormány a választott tisztviselőket azzal, hogy őket mintegy alantabb rangúaknak tekinti, s aztán fölemeli királyi ezímekkel! A miniszter úr figyelmébe ajánlom még azt a nagy kétfejű sast, mely Bécsben azon házon