Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-245

56 •>iä. orBsságos ülés 1893.november 11-én, szombaton. nem volt, mint a Bach-korszakban Magyarországon, És mit ért el? Hiszen mindnyájan emlékezünk, a kik annak nyomása alatt éltünk, hogy nem telt bele egy esztendő, és az egész adminisztráezió az ország dolgainak a menetét a rubrikákból és a protokolumokból ítélte meg, nem pedig a valóságos élet nyilvánúlásából, és vájjon egy ily apparátussal keresik-e önök a nemzeti kérdés megoldását, mikor az a kinevezett apparátus szakasztott abban a helyzetben lesz az első évben, hogy a protokulumok szerint fogja megítélni a nemzetiségek mozgalmát, az alatt pedig azok egészen más utakon és máskép fognak működni? Miért? Mert tudatában vannak annak, hogy itt ugyan van alkotmányosság, de csak föltételes, nem Magyarország szuverenitása az, mely dönt, hanem külső faktorok beleegyezésétől függ a kicsiny és a nagy dolog egyaránt. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Mindeneket egybefoglalva, t. ház, a miket a tapasztalás és a helyzet nyújt, egészen tárgyilagosan latolva az Összes viszonyokat, én mindig arra a meggyőződésre vagyok kénytelen jutni, hogy a magyar áilam mostani helyzete, akár abban a kapcsolatban, a melyben van, akár elhelyezésében Európában magában, és különösen a most folyó történeti eseményekkel szemben semmiképen sem felel meg annak, a mi biztosítékot nyújthatna egy jövő megállapítására. Csnpán csak egy, történelmileg beigazolt törvényeinkben gyökerező mód van, és ez az, hogy nekünk, mint nemzettestnek nem lehet más utat követnünk, mint a melyet követtek más nemzetek, csak az önállóság és függetlenség az, a mely megadja a nemzetnek a jövőre való biztosítékot. Tegnap fölhangzott egy szó, a mely azt mondta: »Jöjjön át az ellenzék, ne keresse azt, hogy mi választ el bennünket, hanem inkább, hogy mi közös közöttünk, és munkálkodjunk ekkép egy jobb jövő érdekében*, ez a felhívás egy óriási tévedés szüleménye, a mely meg nem állhat a történelmi fejleményekkel szemben, a melyet az öszszes történelmi tanúiságok meghazudtolnak. Ez az opportunizmus oly magaslata, a mely Magyarországot a legbiztosabban tönkretehetné. Hisz van-e állam, a mely másképen vált volna erőssé, alakúit volna rendezetté, mint akként, hogy előbb vívta ki függetlenségét, s azután rendezkedett ? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nézzék meg az Amerikai Egyesűit Államokat, vájjon előbb nem függetlenséget vívtak ott ki és csak azután, annak során támadt az élet lüktetése? Es a ki azt mondja, hogy itt Európában, különösen Magyarországon más metódus szerint, más utakon lehet boldogulni, az is téved, azt is meghazudtolják a történelem összes tanulságai. (Élénk helyeslés a szélsőbal felöl) Befejezem beszédemet. Még egyszer rámutatok arra, a mit lojalitásnak mondunk, és a mit hirdetnek s fölkínálnak Magyarország összes rétegeiben. Én nem felejthetem el soha a magyar nemzet történelmének tanulságait és mert nem felejthetem el azokat, mert azok mindig elevenen lebegnek szemem előtt, tudom, hogy nemzetek nem intézhetik sorsukat akként, hogy alárendelik azt egyes személyek életének, legyenek azok bár koronás fők is. (Úgy van! a szélsőbalon.) Az egyes ember összes lényével és hajlamaival egy efemerida a nemzet életéhez képest. Ma nyújthatnak lojalitást, bizodalmat, de megfordul a koczka, jönnek más körök, más személyek és Magyarország még ma, a mai rendszer mellett, különösen nem biztos a reakczió ellenében. A mikor pedig a reakczió ellenében sincs biztosítva, a most felkínált és feltolt alázatoskodás és lojalitás, mely erkölcsromboló hatását már úgy is éreztette a nemzettel, majd érvííl fog szolgálni azoknak, a kik reakczionárius hajlammal birnak ennek a nemzetnek a leigázására. (Úgy van! Úgy van!a szélső baloldalon.) Én, t. ház, egyszer és mindenkorra kimondom, hogy másban, mint Magyarország teljes állami önállóságában és függetlenségében nem láthatom ennek az országnak a jövendőjét, és mert a kormány messze áll attól, az egész áramlat messze visz tőle, kijelentem, hogy nem fogadhatom el a költségvetést, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) Elnök: T. ház! Kíván-e még valaki szólni? Szólásra senki sincsen feljegyezve. Hogyha tehát szólni senki sem kíván, a vitát ezennel bezárom. A miniszterelnök úr kíván szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök ós pénzügyminiszter: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselő urak két szempontból tárgyalták a költségvetést, tették meg erre vonatkozó észrevételeiket és megjegyzéseiket. Az első a pénzügyi szempont, a második, a mit természetesnek találok, hogy a költségvetés általános vitájánál a pénzügyi szemponttal kapcsolatba hozatik : a politikai szempont volt. Ezen felszólalásokra már hivatalos állásomnál fogva is kénytelen vagyok reflektálni, de különben is kérem a t. ház figyelmét, mert a felszólalásoknak egy része, még pedig jelentékeny része nemcsak politikai, hanem pénzügyi vonatkozásaiban is olyan volt, mely egyenesen vádak természetével bir, úgy, hogy az igazságnak való felderítése, közállapotaink helyes színezése végett lehetetlen szót nem emelnem. (Halljuk! Halljuk!)