Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

is 244. országos ftlés 18A8. november 10-én, pénteken. tőleg, hogy a kormány épen a Deák politikai hagyományának az Örököse. Be akarja tömni ezen hézagot azzal is, hogy: »sapientis est eonsilium mutare in melius«, hogy tehát a körülmények által kényszerítve rájött ezen szabadelvű intézményre sintézmény megvalósításának szükségességére. De indokolni és védelmezni akarja magát harmadszor azzal is, hogy esetleg a többsége meg le.Jz, s így megvan a jogosultsága ezen programra e részének is. Azonban ezen három szépség-tapasz nem fogja azon folytonossági hiányt elfödni, mely mindig meg lesz mint folytonossági hiány. A másik fontos igazság, t. ház, mit ezen programm készítésénél a szerkesztők figyelmen kivül hagytak, az, hogy jogállamban, valóságos jogállamban, még politikai tulajdont sem lehet másként, hanem csakis jogosult úton elsajátítani és megtartani; még a politikai tulajdon íem uratlan jószág, mel\et elfoglalni, elsajátítani minden jogczíin és szerződési mód nélkül lehetséges. (Igaz! Ügy van ! a szélső baloldalon.) De mit tett a t. kormány ? Azt tette, hogy a közigazgatási reform rendszerére nézve a nemzeti párt eszméinek azt a részét, mely a kinevezésre vonatkozik elfogadta, illetőleg felhasználta és érvényesíteni akarják is; de csak egyoldalúlag, mert azon programmnak kiegészítő részét képező többi biztosítékokat egyszerűen mellőzte, nevezetesen mellőzi a nemzeti pártnak azt a követelését, azon közjogi biztosítékot, melynél fogva az 1867-iki kiegyezésnek végrehajtása is beteljesedjék. S mit tett velünk, a 48*as és független ségi párttal szemben? A mi követeléseinkből is az egyházpolitikai téren elfogadta a szabadelvű intézmények megvalósítására irányuló eszméket, de ugyanakkor nem fogadta el, hanem hadat üzent közjogi elveinknek. A t. kormány ezzel oly igazságok ellen vétett már programmja megszerkesztésénél, hogy az ez igazságok nyomában járó nemezis előbb-utóbb sújtani fogja, a mint sújtja is sikertelenséggel már a jelenben, és sújtani fogja a jövőben is, mert lépten-nyomon megczáfolják a mindennapi események, és igaz volt és lesz mindig azon igazság is: »quem Deus pardere vult, dementat« és az is igaz, hogy: »Lento grade ad vindictam sui procedit ira, tarditatemque suplicii gravitate eompensat.« T. ház! Én a magam részéről, (Halljuk! Halljuk!) lehet, hogy már koromnál fogva nem voltam oly hevtílékeny a tetszetős külsőségek iránt: s én abbeli aggályaimat s észrevételeimet, hogy a kormány programmja már megszerkesztésében is hibás, már a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával, valahányszor módomban volt, itt ki is fejtettem, s ítéletemet nem homályosította el még az akkori sajtó, sőt még némely elvtársaim által is hangoztatott azon allegóriái képlet sem, mely szerint míg a csecsemő ott van ellenségünk karjában, s a tó partján sétál vele, talán nem volna helyes, hogy az ellenség miatt a esecsemőt is e tóba dobjuk. Én már akkor, azon meggyőződésben voltam, hogy az még nem a valóságos cseesemő, hanem még csak egy képlet, hogy úgy mondjam, még csak egy bábu; (Derültség a szélsóbolon.) ítéletemet tehát ennek következtében nem engedtem elhomályosíttatni a látszat által és elhatározásomban engem még egy igen fontos példa erősített meg, tudniillik: eszembe jutott e kérdésnél a műtő orvos igen kritikus helyzete és eljárása, a ki midőn az anyától a gyermeket elvenni akarja és abban a helyzetben van, hogy az egyiknek, vagy másiknak halála következtetik be, nem habozik abban, hogy inkább az anyát mentse meg s mintsem a gyermeket; ennek következtében ítéletem nem volt elhomályosítva. Ha már most átmegyek beszédem következő részére, meg kell jegyeznem, hogy a programm béltartalmában magában sem láttam már kezdetben a fogalmilag összeegyeztethető, tehát végrehajtható eszméket sem; s hogy ezt indokoljam is, két egyszerű példát hozok csak fel, melyekből kitűnik állításom igazsága. Az egyik az, hogy midőn a t. kormány azt mondja, hogy a 67-iki kiegyezési törvények alapján áll és az ezen törvények által meghatározott kereteket sem bővíteni, sem szűkíteni nem akarja, ez magyarul és egyszerű, logikai észszel azt jelenteni, hogy a t. kormány az eredeti kereteket akarja tehát fentartaui, melyek a kiegyezési törvényben szorosan vannak kontemplálva és felsorolva, tehát a közösséget csak azon külügyekre nézve ismeri el, melyek az összes birodalmat együtt illetik, s azon költségekre nézve, melyek Magyarországot aránylag és ezekre nézve illetik; hogy tehát a hadügynek csak azon költségeire nézve, melyek a magyar hadseregnek a költségeit is illetik és a pénzügyre nézve, a mennyiben ez a tisztán meghatározott közös ügyekre vonatkozik. Ezt így is értené minden ember. De a tényleges eredmény nem ez, hanem az, hogy Magyarország külképviseletbe a paritás alapján nem foly be. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyarország külön külügyei, a melyek nem közvetlenül érintik Ausztriát is, főleg a kelet felé, Oláhország és Bulgária, ma már nincsenek. Pedig ha már törvényes alapon beszélünk, fennáll ma is azon 1791. évi Erdélyi törvény, mely világosan megmondja, hogy keleten, nevezetesen Oláhországban honfiaink a külügyi képviseletben elsőséggel bírjanak minden mások fölött.