Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-243
243. országos ülés 1883. i barátom, Helfy Ignácz is rámutatott, annyira fontos és jellemző, hogy nem mulaszthatom el én is újból felemlíteni. (Halljuk! Halljuk!) Midőn az ő Felsége személye körüli miniszter Szegeden beszélt, beszédjének érdemleges részét következőkép kezdte: (Olvassa.) »Két sarkalatos pontja van e politikának; az első a tántoríthatlan hü ség urunk, királyunk, a koronás magyar király és a dinasztia iránt«, beszédje későbbi folyamán azután a tapintatosságról is megemlékezett, (Zajos derültség bal felöl.) e kettő pedig összefügg. (Derültség a bal és szélsőbalon,) Hát, t. képviselőház, az ő Felsége és a dinasztia iránti odaadó hííség Magyarországon politikai küzdelem, vagy negáczió tárgya lett? (Egy hang a szélsőbalon: Nem tudta, hogy mit mond!) Hiszen a t. miniszter úr az. a ki beszédében tovább hivatkozókig még a külföldi államférfiakkal is találkozik és beszélget; és ha ezen urak olvassák a beszéd ezen részét, nem kénytelenek-e azon felfogásra jutni, hogy Magyarországon a dinasztia és a király iránti hííség politikai tusák tárgj át képezik. (Helyeslés a bal és szélsőbalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy, ha valakinek — első sorban azon miniszter úrnak van tapintatra szüksége, kinek exponált állása őt a tapintatra legelső sorban utalja. (Úgy van! a baloldalon.) Ha tehát az ily felfogásnak, az ilyen nyilatkozatnak a tovább menő czélját nem az képezi, hogy a nemzet vagy annak egy része és a korona közé bizalmatlanságot hintsen, akkor én azt másnak, mint a legmegrovandóbb naivitásnak, (Úgy van! Úgy van! bal felől. Egy hang bal felöl: Nem képes reá!) nem tekinthetem. De a t. miniszter úr utalva a nemzeti meghasonlásra és a párttusákra is, (Halljuk! Halljuk!) beszédének további folyamán félti a Szt. István koronáját, és keresi Lengyelországnak elvesztett koronáját. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Hogy mennyire tapintatos az ő Felsége oldala melletti miniszter urnak ily reminiszczeneziákra hivatkozni, azt én itt a kegyeletből, valamint a köteles tiszteletből, a melylyel, mint a királynak hü alattvalója, tartozom, nem akarom fejtegetni. (Helyeslés a baloldalon.) A história a múlté. Annak sebeit legkevésbbé szaggassa fel olyan férfiú, a kinek első sorban van a tapintatra szüksége, (Élénk helyeslés a baloldalon.) és ne hivatkozzék oly reminiszczencziákra, melyeket én a magyar állam életében, addig, a mig alkotmányos király van és alkotmányos király lesz, egyszerűen lehetetlennek tartok. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon). A Szent István koronáját illetőleg pedig azon véleményben vagyok, hogy ezt nem csak a konfliktusokkal, nem csak konflagrácziókkal ember 9-én, cstttört5k5n, 23 szemben kell félteni, hanem félteni kell a csendes tengerbe való falástól is. Azon politika pedig, a mit az illető minister úr Szegeden hirdetett, épen ilyen csendes tengerbefúlás; (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) mert a ki fölfelé hízeleg, s lefelé a lemondást hirdeti, (Egy hang a báloldalon: Tanácsolja!) mint követendő irányt, az, t. ház, nem a nemzet önérzetére, nem ezen önérzetben rejlő erőre, nem a fenmaradási akaratra, hanem oly tényezőkre épít, melyeket azt hiszem, igaz magyar ember, a míg magyarnak vallja magát, egyszerűen visszautasít. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Van nekünk elég erőnk lojálisaknak lenni; van nekünk elég erőnk saját bajainkkal megküzdeni : de hogy ezen küzdelemnek, ezen lojális felfogásnak gyümölcse legyen, ahhoz mindenkor elsőrangú szükség azon öntudat és azon önérzet, mely ezen nemzet életét ezer éven keresztül vezette. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De egyben csakugyan egyetértek a t. miniszter úrral. Egyetértek abban, t. ház, hogy a helyzet csakugyan komoly, s ha a felett gondolkozunk, hogy miféle okok idézték elő a helyzet komolyságát, akkor, t. képviselőház, én a következő eredményekre jutok. Előidézték a helyzet komolyságát kétségtelenül az a bizalmatlanság, az a meghidegülés, mely a korona és a nemzet közt tényleg létezik, azt hiszem, ma már senki sem tagadja, mert hisz erre komoly államférfiak is hivatkoznak; előidézi a helyzet komolyságát az az államellenes agitáczió, mely az országban folyik és mely újabbi időben — jó lelkiismerettel merem állítani — felfrissítő táplálékot nyert, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) előidézi az a körülmény, hogy a magyar állam politikailag, társadalmilag, nemzetiségileg darabokra van törve úgy, a miként az még sohasem volt, előidézi végűi az, hogy a belső konszolidáció teljesen meg van zsibbasztva. És történik ez, t. ház, akkor, midőn —• merem állítani — a nemzetnek egységes erejére soha nagyobb szüksége nem volt, mint van ma, egyebek között azért is, hogy a magyar állam legyen az a sziklaszilárd pont, a melyen a mutatkozó zavaros vizek hullámai megtörnek. (Tetszés a baloldalon.) De fájdalom nincs így. De kérdem, t. ház, a helyzet komolyságának előidézői mi voltunk, avagy a felelősség ezért érhet mást, mint a t. kormányt ? Hisz e helyzet komolysága csak két úton állhatott elő; (Halljuk! Halljuk!) vagy a kormánynak pozitív politikája, vagy annak súlyos mulasztásai következtében. És íme, az önérzetes kormány sok kérdésben ideáll és — bocsánat a kifejezésért — mellét kifeszíti és, midőn itt az ország színe előtt pretendál maga számára oly