Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-252

248 252. országos Mén 1893. noyember 20 án, hétfőn, részéről a multak után szinte feleslegesnek is tartom kijelenleni, hogy e tekintetben a legmelegebb és legtisztább őszinteséggel csatlakozom t. barátaim nézetéhez. (Derültség a szélső baloldalon.) Én ma részben saját indispoídczióm okából, de főleg azért is, mert a képviselőház hangulata egyáltalában nem érett meg arra, hogy igazságszolgáltatási kérdéseket tegyünk most megvitatás tárgyává, ezen opportunisztikus okból szívesen csatlakozom Wlassics Gyula t. képviselőtársamnak azon nézetéhez, hogy »majd annak idején«, majd akkor, a mikor ezek a nagy kérdések, a melyeket már olyan régen várunk, napirendre kerülnek, — no! majd akkor fogunk csinálni nagy igazságszolgáltatási általános vitát. (Derültség bal felől.) Egyelőre, azt hiszem, hogy Wlassics Gyula igen t. képviselőtársammik e parlament, de különösen az igazságügy-miniszter úr nagy köszönettel tartozik, mert egy reformot inaugurált az igazságügyi költségvetés tárgyalása terén, a mennyiben eddig még az igazságügyminiszter úr védelmére ad personam soha sem szokott felkelni senki. (Élénk derűUség a szélső baloldalon. Felkiáltások jobb felöl: Nem is volt rá szüksége!) Hallottunk költségvetési vitákat, nem tagadom, hallottunk szakszerű felszólalásokat, de ilyen dicshimnuszt, ilyen dithirambust még nem hallottunk. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Ennek a dithirambusnak megítélésével egy sajátságos mozzanat jut eszembe. Eszembe jut Göndöcs Benedek igen t. volt képviselőtársam esete, a ki jegyzeteinek előszedésével azzal szokta kezdeni beszédeit, hogy »nem volt szándékom ezen vitánál felszólalnia (Derültség a szélsőbalon.) Volt tehát alkalmam Göndöcs Benedek volt t. képviselőtársunknál is e mozzanatot egyszer észlelni, a ki írásból szokta beszédeit elmondani. Egyszer azonban véletlenül a háta mögé kerültem, mikor felszólalt és írott beszéde azzal kezdődött, hogy: »T. ház! Nem volt szándékom ezen alkalommal felszólalni.*; (Nagy derültség.) Én ezt nem azért mondom, mintha nem venném örömmel, sőt ellenkezőleg mindig nagyörömmel fogadom a t. képviselő úr fejtegetéseit, a kit jogászi tekintélynek tartok, csak felhozom azért, hogy ezzel a szerénységgel már itt e házban nem kell élni, különösen annak, a ki két héttel ezelőtt már feltette magában, hogy én pedig az igazságügyminiszter urat meg fogom védeni, akárki meri megtámadni. Ez talán jogosult, de magamra nézve nem tartanám helyesnek. A t. képviselő úr azt mondja — és ezért megint hálás lehet neki az igazságügyminiszter úr, mert ő az egyedüli, a ki arra hívja fel a miniszter urat, — hogy ezentúl pedig ne dolgozzék. (Derültség. Felkiáltások jobb felől: Nem mondta!) Elismerem, hogy még nem volt igazságügyminiszter, a ki de rebus onmibus et quibusdam aliis annyit liferált volna, mint a t. igazságügyminiszter úr, de a t. igazságügyminiszter úrra. is ráillik az a tétel, hogy »ex omnibus aliqnid, ex totó nihií«, (Derültség bál felől. Ellenmondások jobbról.) Azon rendszernél fogva pedig, melynyakra-főre gyártja és gyártatja a javaslatokat azon ankétekben, a melyekkel a' t. képviselő ár is szolidaritásban van, a dicséret egy része — a mi a miniszter úrnak szól — rá is visszaháramlik. Igen természetes, hogy abban egy kis politikai rendszer is lehet, hogy a képviselőházat nagy reformkérdések odavetésével évtizedekre lekötik és azután azt mondják, hogy én pedig nélkíílözhetlen vagyok ezen széken, mert azokat a reformokat meg kell valósítani. (Moz gás.) De mi, a kik objektíve bíráljuk meg azokat a kérdéseket .... (Derültség és félkiáltások a jobboldalon: Ohó!) Megengedik talán nekem azon egy őszinte nyilatkozatot, hogy közvetlenül most nem vágyom ana, hogy a t. miniszter úr székébe beleüljek. (Derültség.) Elhiszik ? (Felkiáltások a jobboldalon : El!) Annál nagyobb objektivitást pedig, mint a mikor az embert fókavadászattal nem lehet vádolni, nem képzelek. Ez már tiszta dolog. (Derültség a jobboldalon.) Mi teljesen azon meggyőződésben vagyunk, hogy a rendszernek azon iránya, a melyben a rendszertelenség maga a rendszer, sohasem elégített még ki jogászközvéleményt. Nagyon megfontolandó kérdés az, hogy tömeges odavetése a kérdéseknek mennyiben helyes igazságügyi politika, s mennyiben helyes rendszer; de nem szándékozom ezekkel a kérdésekkel, legalább nem hosszasabban foglalkozni. Én az előttem szólott igen t. képviselőtársamat csak arra akarom kérni, hogy legalább prolongálja azon kérelmet, hogy ne dolgozzék a t. miniszter úr. (Derültség a bah és szélső haloldalon.) Mert, hogy egyebet ne mondjak, van még elég az igazságügyi tárczához kötött tengeri kigyó, a melyeknek sorsa engem nagyon érdekel, a melyekre nézve nem szeretném, azon »ne dolgozzék-kéreleinnek« kötelező alkalmazását, legalább nem addig, míg azokat be nem nyújtották. A t. miniszter úrnak mostoha sorsa, hogy az ő nagy alkotásai, — nem beszélek holmi táblai reorganizáeziókról — (Derültség a baloldalon.) hanem beszélek a nagy alkotásokról, például a konzuli bíráskodásról . . . (Nagy derültség a baloldalon.) hát ez az »exegi monumentum aere perennius« %. .. mondom, az ő nagy alkotásai ugy járnak, hogy az osztrák miniszterek egyszerű jószándéka elég ahhoz, hogy e nagy alkotásokból maradandó emlék ne származzék. Aztán legyen szíves a miniszter úr egy új közhelyet repetálni arról, hogy az a tengeri