Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-249

249. országos iiiés 1898. noi ott uralkodó viszonyokra. Az alföldi földmíveseknek, a munkaadóknak és munkásoknak helyzete egyáltalában igen súlyos már hosszú idő óta, és a kormánynak és az Ő hatóságainak figyelmét mégis csak akkor birta ez magára vonni, midőn a napszámosok a hatóságokkal nyilt összeütközésbe kerültek. Igen tanulságos, mit tettek ezen nehéz viszonyok közt a t. kormány és az ő hatóságai. Először is bezárták a munkásoknak olvasóköreit. Nézetem szerint egészen törvénytelenül, mert hatóságilag engedélyezett olvasókörök voltak; az, eredmény pedig az lett, hogy egy olvasókör helyett talán 20—30 házban gyülekeznek össze, mint magánlakásukon és ott tanácskozhatnakép úgy, mint azelőtt, Megakadályozták a hírlapok árulását. Ezt is épen olyan törvénytelenül, s ennek az eredménye az lett, hogy, a hol ezelőtt talán %—3 példányban járt a munkások közlönye, a »Népszäva«, most jár, a mint hallom, 200-nál több példányban. A községeket megszállották katonasággal; ' 2JL elöljáróságok, a képviselőtestületek tiltakoz- '.. tak ez ellen s kijelentették, hogy ez szükségtelen; a mikor aztán végre belátta maga a hatóság is, hogy ez csakugyan egészen fölösleges volt, akkor elrendelték a községeknek, hogy a katonatartás költségeit fizessék, a katonaságot odarendelő hatóság pedig mindenből ki akarja magát vonni. Két-három, majdnem négy esztendő volt csak arra szükséges, hogy a kormány azon adatok gyűjtéséi megkezdje, a melyek nélkül a munkások helyzetét komolyan megítélni nem is lehet. A szoczializmus tehát ezen intézkedések daczára, sőt ezeknek következtében lassan, sőt itt-ott rohamosan és következetesen terjedt, s az elégedetlenség nem szűnt meg. Azt kénytelen vagyok magam is elismerni, hogy ezen földmíveseknek bajait tisztán a földmívelési miniszter úr a maga hatáskörében nem orvosolhatja s annál inkább be kell ezt vallanom, mert mikor én az alföldi földmíveaek baját ismerem, tudom másrészt azt is, hogy a felföldi birtokosoknak is hasonló panaszaik vannak, a baj tehát országszerte fennáll. (Úgy van! bal felöl.) Ezen földmíves- és munkásbajok gyökerei messze kiterjednek más minisztériumok hatáskörének talajába is. Jó igazságszolgáltatás, pártatlan közigazgatás, helyes ipari és kereskedelmi, czélszerü hitelű gyi és pénzügyi politika, okos telepítés, jó iskola, okos cselédtörvény, ezek mind szükségesek volnának, hogy a földmívesek bajait egyszer gyökerükben javítsuk. Ezeknek pedig körülbelül az ellenkezője történik. Azt látjuk, hogy a nép egy bizonyos rétege gyarapszik: az a réteg, a mely nem magyar, s a mely Gälicziából vándorolt be, ember KS-áii, csütörtökön. . gy regálé és korcsma-bérlettel megszedi magát s magához váltja a pálinka és műbőr árán azt a földet, a melyet a magyar nemzet fiai előbb vérük árán szereztek. (Igaz! Úgy van! a szélső' baloldalon.) Azt látjuk, hogy a gyárak egyikmásik faját mesterségesen, prémiumokkal akarják felvirágoztatni; pedig a hány gyáros meggazdagszik, annyi ezer kisiparos megy tökéletesen tönkre. Azt is látjuk, hogy a hitbizományok szaporodnak és a teljes tönkremenéstől ezen intézkedés által meg lesz óva egy néhány olyan földesúr, a kiknek ottlétét nem látjuk a nemzet küzdelmében, a kiknek filléreit nem látjuk a nemzet oltárán, hanem a kiknek módjukban van hitbizományaik révén dús jövedelmöket a külföldön elfecsérelni; ugyanazon idő alatt a középbirtok mindig kisebb és kisebb körre szorítkozik. Egy szóval igazi gyökeres, radikális orvoslásnak eddig még nyomait sem látjuk. De még a kisebb dolgokra is kénytelen az ember azt a megjegyzést tenni, hogy vagy nem veszik az intézők komolyan azon bajokat, a melyek a munkásnép körében mutatkoznak, vagy nem tudják az orvosszert. Örömmel konstatálom, hogy az elégedetlenség még sem olyan nagy, vagy legalább is nem olyan veszedelmes, mint pár év előtt volt. Egy kis megszeppenés a földbirtokosokra és a gazdatisztekre üdvös és jó hatással volt; (Mozgás jobb felöl.) de viszont legalább arra kérem a t. kormányt, hogyha javítani a munkások helyzetén nem bir, legalább ne rontson, ha nem tudj a az elégedetlenséget megszüntetni, legalább ne szítsa azt. Ez a legkevesebb, a mit elvárhatunk tőle. És épen abban a községben, a melyben a munkás zavargások úgyszólván a legélesebben törtek ki, hol a kedélyek a legizgatottabbak voltak, kénytelen vagyok a legnagyobb sajnálatomra konstatálni, hogy, ha mindenki más megtenné is a maga tennivalóját, annak a népnek a megnyugtatására, a kormány közegeknek néhány új intézkedése a legnagyobb sikerrel újra felizgatja azokat a munkásokat. A munkásoknak helyzete, a közhiedelem szerint, Orosházán és környékén volt a legsúlyosabb s a mozgalom ott is tört ki a legélesebben. Ennek okát maga a miniszter úr is abban találta, hogy a területhez képest a lakosság igen nagy. Ha tehát túlságosan sok ott a napszámos nép, a legegyszerűbb intézkedés az lett volna, hogy azokat onnan kitelepítsék. De talán épen azért, mert ez lett volna a legegyszerűbb, ezt nem cselekedték meg és nem Orosházáról és környékéről telepítettek, hanem Makóról, Szentesről, Turczáról, a hol a lakosság tényleg nem olyan nagy. Jutott azonban az orosháziaknak is egy