Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-249

249 orsaágos illés 1898. aoveniber 16 áu, csütörtökön. Jgg illusztrálnom, minő a mai helyzet, (Halljuk! Halljuk !) Eljött az állami kiváló orvos egy állomáshoz, a hol mintegy 500 darab sertés volt felrakodva. Állítólag nem olyan hintőkoesiban hozták őt, a mint ő ezt várta, hanem a milyen volt. (Derültség bal felől.) Egyét gondolt és egyenkint kívánja azt a túlérett nehéz 500 darab hízott sertést felfordiítatni a nagy hőségben, (Mozgás hal felől.) a mi nem egyéb, mint a jószágot szándékosan agyontörni, a tulajdonost szerencsétlenné tenni örökre. (Úgy van! Úgy van! bal felől!) Az érdekelt felek, nagyon természetesen, tiltakoztak ezen barbarizmus ellen. (Derültség.) Lehet ezen nevetni, t. ház, de nagyon szomorú dolog ez, (Halljuk! Halljuk!) mert ennek határozottan az a következése, hogy 20 — 30 perczent elhull, de a t. állami orvos úr magát ehhez köti, és máskép a szállítást meg nem engedi. Sürgöny menesztetett a földmívelésügyi kormányhoz panaszként, mire azonnal utasítást kapott az állatorvos úr, hogy a szokásos módon, jártatással, és emberiesen (Derültség,) ejtse meg a vizsgálatot. De azért az állatorvos úr mit tett ? A minisztérium utasítása daczára is ott hagyta az Összes nehéz sertéseket a nagy hőségben; több el is pusztult, ő pedig elutazott, megmutatta, hogy azért is, ő még a miniszternek sem hajol meg. A felek a legnagyobb veszélyben másodízben is kértek sürgős intézkedést, mig végre más állatorvos küldetett ki és expediálta a jószágot. Nem kívánok arról szólani, hogy mennyi költséget okozott ez az ember a feleknek és a főállatorvosnak, — minden vasúti kocsi után naponta 4 forint 80 krajczár bírságot fizettek, — nem szólok az elhullott és összetört jószágról, a mi jelentékeny kárt okozott, hanem igen, arról kell itt említést tennem, hogy ezen egyénnek ezen haszontalan magaviseletéért én kértem fegyelmi vizsgálatot és még a haja szála sem görMílt meg . . . Miklós Ödön államtitkár: Ohó! Wittmann János: . . . hanem szedte tovább ingyen, egészen hiába a felektől a diurnu • mot, a mi kitett több ezer forintot. T. miniszter úr, legyen szíves megtudni, de egészen autentikusan, hogy látott-e a nyáron az összes rakodás alatt egy darab sánta jószágot? Nem hiszem, de feltéve, hogy látott egy-két esetben, hát nem lehet azt Kőbányán külön elzárni, érdemes az összes feleket egy ilyen kalamitásnak kitenni? Érdemes azért tőlük a pénzt oly hasztalanul kizsaroltatni engedni? Érdemes azért az egész szállításokat óriási kiszámíthatatlan veszteséggel visszaküldetni ? T. ház! Elmondtam, hogy ezen miniszteri rendelet úgy közgazdaságunk, mint kereskedelmi körünk és magyar gazdáink érdekét mennyire sérti. Hogy erre a földmívelésügyi kormány hagyta magát vezetni közegei által, magától érthető, mert elég jó alkalom és mód nyílt nekik arra, hogy a pénzt semmiért elszedjék a néptől, a kormány meg nem először mutatja magát be olyannak, mint a kinek nincs érzéke a nép iránt. Azért, t. ház, nagy hiba volna részünkről, ha mi ezt megengednők és nekünk, törvényhozóknak kötelességünk intézkedni azon nép érdekében, a mely itt magát védeni és érdekeit megóvni nem képes. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) De nem engedheti meg a t. ház ezen rendelet fennállását egy már sokkal fontösabb, még inkább sértő szempontból sem, és pedig, mert mélyen sérti közjogunkat is. Ugyanis tudvalevő, hogy ezen összes botrányok, a mit itt elmondani bátor voltam, csupán a Kőbányára irányított szállítmányokra vonatkoznak. Most mi történt? Hogy a kereskedelmi körök, az összes sertéshizlalók ki ne tegyék magukat sem annak, hogy először az összes szállítmányok esetleg visszaküldessenek, a mi óriási csapás, vagy má sodszor, mint említem, az által, hogy a szomszédközségben levő járvány miatt esetleg hónapokon át ne szállíthassanak, vagy harmadszor,hogy tíz napig ott vesztegeljenek, végre negyedszer, és ez a főok, hogy az állami közeg által gyakorolt szekatúráknak magukat ki ne tegyék, kénytelenek voltak Bécsbe, de leginkább Bécs-Ujhelybe szállítani sertéseiket. És tényleg a nyáron mit kellett tapasztalnunk? Azt, hogy ott összpontosult a forgalom és a mi hires kőbányai nemzetközi piaczunk stagnált. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Hát ezt várja Magyarország saját kormányától, hogy ezen virágzó kereskedelmünket, mondhatni európai központot, a minő Kőbánya volt, kiszolgáltassa Bécs-Ujhelynek? És ezt mindent csak azért, hogy a t. tanácsadók a pénzt kipréseljék ? Hát nem a legképtelenebb eljárás-e ez, és nem a legszigorúbb kötelességünk-e úgy magánjogi, mint közjogi szempontból, de leginkább közgazdaságunk egyik főiparágának letiprása szempontjából is ez ellen tiltakoznunk? (Helyeslés bal felől.) Bízom a t. ház bölcs belátásában. En közgazdaságunk, több ezer érdekelt adófizető hon^ polgár, de a fenti igazság érdekében is szigorú kötelességemnek tartottam orvoslást keresni. A mennyibea ezt nem kapjuk meg, kötelességemnek fogom ismerni interpelláeziós jogommal élni. A költségvetést nem szavazom meg. (Élénk helyeslés bal felöl.) Gr. Bethlen András földmívelésügyi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A t. ház iránti tartozásomat vélem leróni akkor, midőn ezen általános vita alkalmával felhozottakra fogok majd válaszolni és ez iránti