Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-248
248. országos illés 1898. november 18-én, szerdán. 143 Hogy azonban ez gyakorlatilag keresztül- | vihető legyen, két irányban szükséges a tanulmányt megtenni. Először tanulmányozni kellene azon magaslatokat, melyek egyes vidékeken keresztgátak által összekötendők volnának. Másodszor tanulmányozni kellene a statisztikáját azon károknak, a melyek a vizeknek a mederből való kilépése által diametraliter évenldnt előidéztetnek, mert ha igy lokalizáltatnék a kiöntött víz, azon intézkedést vonná maga után, hogy az úgynevezett vízbiztosítási intézményt kellene az ármentesítő és árvédelemmel foglalkozó társulatok közt felállítani. Nevezetesen, ha kiderülne az, hogy például az összes ártereknek évenként átlag 5%-a, 3°/oa, 10°/oa öntetik el. akkor az ármentesítő társulatok által egy oly biztosítási szövetkezet lenne felállítandó, melynek pénztárába évenként bizonyos összeg beszolgáltatásával tőke gyűjtetnék, melyből azon birtokosok, a kiknek területein lokalizáltatnának, az árvizek kártalaníthatok lennének. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt az ideát szinte ajánlom a t. miniszter űr nagybecsű figyelmébe, és különösen kérem, hogy méltóztassék már most megtenni mindazon intézkedéseket, a melyek az árviz-veszély esetében tavaszszal elkerülhetetlenül szükségesekké válnak, megtenni addig, míg nyugodt viszonyok közt élünk, míg rendelkezhetünk az egyes megyékkel, járásokkal, községekkel, hogy árviz idejében hová és kinek rendelkezése folytán kötelesek elmenni és a védelmi munkálatokat teljesíteni. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) T. ház! A földművelőknek és különösen a közép- és kisbirtokosok érdekében szükségesnek találnám továbbá azt, hogy rendetlen hitelügyeink mielőbb rendeztessenek. (Helyeslés bal felöl.) Mindenki tudja, hogy a földmíves tőkéjének gyümölcsét évenként csak egyszer élvezheti, ennélfogva minden más foglalkozással bíró osztálylyal szemben a földmívesnek a pénz még a legolcsóbb kamatok mellett is nagyon drága. Nem lehet tehát eléggé a t. minisztérium nagybecsű figyelmét arra felhívni és hangsúlyozni, követelni, hogy a kisbirtokosok és középosztály érdekében a hitelügy Magyarországon minél előbb rendeztessék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Fontos és azt hiszem immár elodázhatatlan intézkedésre és megoldásra vár a biztosítási ügy, ideértve az állat-, a tűz-, a jég-, sőt az életbiztosítást is. Ha megfigyeljük, hogy a biztosító intézetek tűz és jégbiztosítási osztályában mily óriási vagyont gyűjtenek össze, és mily nagy perezentben biztosítanak, viszonyítva azon kárhoz., mely a tűz és jég által az országban évenként mutatkozik, akkor lehetetlen, hogy a kisbirtokosoknak, ágyszólván a népnek érdekében i\ kormány ne foglalkozzék behatóan a tűz és jégbiztosítás kérdéseivel. Hiszen az idén épen azon a vidéken, a hol én gazdálkodom, egy hosszú, körülbelül 20 mértföldnyi vonalon MezőTúrtól Tisza-Csegéig meglehetős széles pántlika alakjában óriási orkán és jégzivatar vonult el, mely száz, meg százezer apró birtokosnak reményét, több ezer család évi kenyerét tette tönkre. Azoknak az apró birtokosoknak nincs meg a szükséges pénzök, de alkalmuk sincs a mostani biztosítási viszonyok között, hogy terményeiket jég- és tűzkár ellen biztosítsák; az államnak kellene e fontos kérdést kezébe veani, de nem oly módon, mint a hogy az előttünk fekvő indokolás mondja, hogy a marhákat addiií minden visszatérítés nélkül le lehet bunkózni, míg a magas kormány biztosítási intézetét fölállíttatja. Nagyon elszomorító tapasztalat bizonyítja, hogy a kormány a termények értékesítésére semmi segédkezet nem nyújt, hacsak azt nem tartja a birtokosok érdekében állónak, hogy a börzespekuláczió a vidéken gombamódra nő, és a szegénysorsú birtokosokat tönkre teszi; ha csak azt nem tekinti a magas kormány a birtokosok javára szolgáló intézkedésnek, hogy a midőn kivitelre legtöbb kilátásunk lehet, akkora teherszállításra szolgáló kocsik a forgalomból kivonatnak, a terményt föl sem veszik, vagy ha igen, nem szállítják tova, hanem bizonyítványt állítanak ki róla, hogy a szállítmányt iölvették és az ezen, vagy azon a raktáron fekszik. Kérdem, t. ház, hogy adhassa el a birtokos határidőre terményét, ha egy nagy hadgyakorlat a szállítási eszközöket elvonja. így volt ez a jelen évben is s e miatt lehetetlen volt terményeinket akkor értékesíteni, a mikor azoknak legjobb árúk volt. Nagyon fontos kérdés továbbá, t. ház, a kivándorlás és a munkások kérdése, továbbá a telepítés és bevándorlás kérdése, Mert hiszen a t. kormány egy részről megengedi, hogy a jóravaló munkásosztály Magyarországból kivándoroljon, másrészről a lumpok, a csavargók, a semmittevő paraziták itt élősködjenek, mint a tetvek Magyarországnak testén és zsírján. Nagyon szükséges volna már egyszer ezen égető és botrányos állapotra vonatkozólag is konkrét javaslatokkal, életrevaló tervekkel és intézkedésekkel találkoznunk. T. ház! Daczára annak, hogy külön földmívelésügyi minisztériumunk van, sem a telekkönyvi, sem a végrehajtási, birtokrendezési, tagosítási ügyekre, sem a földbirtok miként való megosztása kérdésére, sem a holt kéz birtokainak kezelésére vonatkozólag a földmívelésügyi miniszternek a legkisebb felügyeleti, beleszólási joga nincs, sem más olyan joga, a mely irányt adhatna ezen intézményeknek a magyar foidtüíves