Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-247

136 217. országos ttléfi 18SJS. november 14-én, kedden. A magyar-román rendezésből kifolyó három határ szögelési munkálatok keresztülvitele alkal­mával felmerülő költség 10.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): 9. czím. A kolozsvári nemzetiszíuház részére szükséges ruha és díszlettári felszerelés beszerzésére 15.000 forint. Papp Elek jegyző':' Bartók Lajos! Bartók Lajos: T. ház! Tekintettel az ellenzék vezérférfiai részéről tett azon enunczi­áczióra, mely szerint az általános vitában, hogy ne nyjtsuk a vitát, tüzetesen nem veszünk részt, én is mellőzni kívántam azt, hogy a színházi kérdéshez hozzászóljak; mert ennél sokkal érde­kesebb látványosságra vagyunk elkészülve majd az egyházi reformjavaslatok tárgyalása alkal­mával. Azonbíin, most midőn a részletes tár­gyalásnál vagyunk, a kolozsvári nemzeti színház részére szükséges ruha- és díszlettári felszerelés beszerzése czíménél lehetetlen, hogy ismételve fel ne hívjam a t. belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy mennyire kimagaslik kulturális missziójánál fogva a skolozsvári nemzetiszinház, és hogy a most tervbe vett reformok után, a, kolozsvári színháznak a nagy európai színházak sorába emelésére terjeszsze ki ezután is figyelmét, a melyet jóakaratával a nemzeti színházra is ki­terjeszt egy új színházépület emelésével. És itt legyen szabad kiterjeszkednem arra, a mit Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam, a nem­zeti és operaszínház intendánsának programúi­val toztatásáról említett, a mely szerint az inten­dánsnak az a programmváltoztatása, a melylyel eddigi rendszerét úgyszólván megtagadja egyet jelent a esőd bejelentésével. Én a t. képviselő úrnak ebben a felfogásában nem osztozom, mert igaznak tartom azt a közmondást, hogy »sapienti est eonsilium mutare in melius«, hogy mindig helyes a rosszat egy jóval felcserélni. A t. kép­viselőtársunk is például egy régi, rossz rendszer ellenzéki álláspontját feleserélte a jobb kormány­párti állással. (Élénk, zajos derültség.) És nem hiszem, hogy ez erre nézve bármely tekintet­ben oly következményekkel járna, amitat.kép­viselő úr az intendánsra vonatkozólag mondott, hogy tudniillik programmváltoztatása egyenlő volna a csőddel. Remélem, hogy ez sem t. barátom, sem az operaintendánsra nem mondható, de nem különben is történt rendszerváltoztatás az intedans úr programmjában, mert ennek egyik régibb pontja az volt, hogy az operaház egy alkalmas szakigazgatót nyerjen, és erre az állásra ta­lált is az intendáns úr egy magyar eredetű férfiút, a ki nagy műveltségénél, szakértelménél és egyéniségénél fogva is a lehető legalkalmasabb. Hiszen a t. barátomnak lapja is elismerte azt, hogy igen helyes és kitűnő választás volt ez az in­tendáns úr részéről. Én még csak egyet óhajtanék az inten­dánstól: azt, hogy ha már ebben a csődben egy lépést előre ment, tegye meg ezt a nemzeti színháznál is, mert ott is óhajtandó, hogy az intendáns teljes mértékben ésvényesítse főfel­ügyeletét, rendelkezési jogait és kötelességeit. A nemzeti színháznál, bár vezetését sok tekin­tetben dicséretesnek tartom, mert egyben-másban éreznünk kell egyes hiányokat, épen azért, mert a fövezetesben a vezénylet megragadása és el­vállalása hiányzik. Egy oly nagyobb szervezetnél, a hol bárki is az őt megillető munkát mellőzi, beállnak a hiányok és zavarok. De nem szándékozom most szavaimat tovább folytatni, különben sem szükséges, hogy a szín­házak minden részletes és reformot igénylő belső ügye a képviselőház előtt tárgyaltassék. Hiszen úgyis sokszor megállapítjuk ezt a sajtóban. Csak egy rövid reflekcziót bátorkodom tenni arra nézve, a mi már általános fontosságú dolog. (Halljuk! Halljuk!) Többször hangsúlyoztatott ugyanis a nemzeti színház épületének rozzant­sága. Hogy ezen nagy jelentőségű hiány pótlá­sáról mikép gondoskodjunk, a belügyminiszter úr ankettet hívott össze, a melynek eredménye az a határozat volt, hogy egy új nemzeti szín­ház építendő, és pedig lehetőleg a milleniumra, de nem csupán a milleniumra való tekintettelj mert ha azt akarjuk, hogy a nagyközönség fényes képet alkosson Magyarország fővárosáról: akkor nem szabad hiányozni egy, az európai nagyobb városok színházával egyenértékű nagy színháznak sem. (Úgy van! bal felöl.) Én tehát ismételve bátorkodom a t. belügy­miniszter úr figyelmét felhívni és tevékenységét kérni arra nézve, hogy az új nemzeti színház épületének emelése minél előbb foganatosít­tassák, hogy ez ne képezzen akadályt arra, hogy a magyar művészetet, a melyet méltán becsülnek egész Európában, s a melyet a külföldön történt előadások után is respektálnak, az őt megillető méltó csarnokban adhassuk az idegen világ él­vezetére. (Helyeslés bal felől) Egyszersmind kérem a t. miniszter urat, hogy ezzel kapcsolatosan az új vígszínház ügyét is legyen szíves gondjaiba venni, hogy pedig az ankettek ismétlése fölös­legessé tétessék, kérem ez iránt is hathatós in­tézkedését. Annál inkább reménylem azt, mert, szívesen elismerem, habár nem is »mutáltuk poli­tikai nézetünket in melius*, bár a belügymi­niszter úr a főváros érdekében már is sokat tett és rövid időn nagy eredményt ért el. Ez méltó és sokkal jelentősebb korolláriuma lesz az ő eddigi működésének, és így nem kételkedem abban, hogy a milleniumra ezen kulturális és

Next

/
Thumbnails
Contents