Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-229
66 Í29. országos illés l$V.-> tényleg 110 millióval dotálta a magyar pénzpiaczot, és daczára annak, hogy a pénzügy minister úr a pénztári feleslegekből 25 milliót bocsátott a pénzpiacz rendelkezésére, vagyis daczára ezen 135 milliónak, tény, hogy a pénzpiacz folytonos szorultságban van és mindnagyobb hitelre szorul. Messze vezetne, ha ezen különben is ismert hiteligények okainak bővebb fejtegetésébe bocsátkoznám és azért csak magának az elvitázhatlan ténynek konstatálására szorítkozom, melynek fen forgása már abból is kitűnik, hogy mig majdnem ezen egész éven át a kamatláb a nyiltpiaczon tetemesen kisebb volt a bank hivatalos kamatlábánál, így például ez év február és märczius havában a kamatláb a nyiltpiaczon 2 15 /i6—3°/o-nál magasabb nem volt, az most a hivatalos kamatlábbal egyenlő, sőt azt tál is haladja. Ámde, t. ház, az osztrák- magyar bank jelenlegi helyzetében a kamatláb felemelése nélkül nem volna képes több irányban a növekvő hiteligényeket kielégíteni. Ugyanis az osztrákmagyar bank adómentes bankjegy-tartaléka az 1893. évi szeptember 23-iki, vagyis az utolsó kimutatás szerint 8,508.000 forintra leapadt, sőt tudomásom szerint időközben még lejebb szállt. A bank tehát kamatláb emelése folytán volna képes a magasabb kamatlábat el nem viselhető tőkék visszaözönlése által a pénzpiacz hiteligényét kielégíteni; ez a péngpiaezot ugyan terhelné, de a baj iniudenesetre sokkal kisebb, mintha a jogos hiteligények egyáltalán ki nem elégíttetnének. És ez utóbbi eset beállta annál is valószínűbb, minthogy a német birodalmi bank kamatlába is 5°/o, és a nyílt piaczon Németországban is 4 7 /s°/o. Ily körülmények között és tekintettel arra, hogy az osztrák-magyar bank a hírlapi értesülések szerint már e napokban fog a kamatláb felemelése tárgyában határozni, bátorkodom a pénzügyminister úrhoz a következő sürgős interpellatiot intézni: »Interpellatio a ministerelnök, mint pénzügyminister úrhoz. Vau-e tudomása arról, hogy a pénzpiacz azon nagymérvű, a törvényesen megállapított kereteket messze túlhaladó dotatio daczára, melyben az osztrák-magyar bank által részesítve lett, mindnagyobb hitelekre szorul, melyeket az osztrák-magyar bank ez idő szerint csakis a kamatláb felemelése által volna képes kielégíteni és ha igen: szándékozik-e oda hatni, hogy ezen hiteligények az osztrák-magyar bank kamatlábának, ha csak ideiglenes felemelése által is, kielégíttethessenek ? Kováts József: No köszönjük szépen! Nem kérünk belőle! október 2-árt, héttőn. Elnök: Méltóztatnak kívánni, hogy az in.terpeliatio felolvastassák? (Nem!) A ministerelnök úr kíván szólni. Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügyminister: T. ház! (Halljuk!) En a képviselő úrnak hozzám intézett interpellatiojára, helyesebben először is annak indokolására csak annyit válaszolhatok, hogy, midőn expozémban foglalkoztam a discont-kamattal, ezt tisztán valutarendezési szempontból tettem. Én tudniillik akkor azzal úgy foglalkoztam,hogy a disagio megszüntetésének eszközéül nem tekinthetném a kamatláb felemelését és perhorrescalnám azt, hogy a kamatlábat emeljük azért, mert az netalán mellesleg hathatna a disagiora, és arra a consequentiára jutottam, hogy befolyással sem lehetne a disagio csökkentésére, de utóvégre csalhatatlanságot senki sem vindikálhat magának, és lehet, hogy némi befolyása lenne a disagió csökkentésére, hanem — azt mondtam — az a hátrány, a mi ebből gazdaságunkra háromolhatna, sokkal nagyobb, mint az az előny, a mit ettől várhatnánk. (Úgy van! Úgy van ! bal felél.) Ma is tisztán ezen az állásponton vagyok. Nem tagadom el, hogy részemről mindent elkövettem arra, hogy a kamatláb emelésének szüksége be ne álljon. Nagyon természetesen először is csak morális eszközökkel igyekezhetem erre, mert jól méltóztatnak tudni, hogy valamint a világon mindenütt, úgy nálunk sem a kormánynak van fentartva a discont-kamatláb megállapítása, hanem azt a bank saját autonóm hatáskörében teszi. Nekem morális eszközeim vannak, esetleg más eszközeim is, melyekkel odahatliatok, hogy ezen kamatláb felemelésnek szüksége be ne álljon. En ezeket az eszközöket alkalmazásba vettem; jelentékeny pénztári készleteket bocsátottam a piacz rendelkezésére. De tovább mentem, a sóbánya utalványok egy részét bevontuk, nem forma szerint, hanem szintén az állampénztárban helyeztük el és azok természeten a magyar államkincstárt, illetőleg annak javára kamatoznak, úgy, hogy ezen pénzösszegek jelentékeny mérvben a pénzpiacz rendelkezésére bocsáttatnak. Ha jól emlékszem, 10,000.000 forint sóbánya utalvány van ez idő szerint a magyar államkincstár birtokában. Tehát akkor, midőn azt mondtam, hogy a disagio apasztása szempontjából nem tartanám indokoltnak a kamatláb emelését, és midőn a magam részéről elkövettem mindent arra nézve, hogy a kamatláb emelésének szüksége ne álljon be, nagyon természetes, hogy ha a hitel oly mértékben vétetik igénybe, hogy azon határt elérjük, midőn a kamatláb emelésének szüksége okvetlenül beáll, okszerűtlen dolog lenne az ellen további meg nem engedett küzdelmet folytatni;
