Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-226
0)g 22ti, országos Ülésisa3.s/e[»tember28 án,csütörtökön, tatással járó utat választjuk; tehát bevárjuk először az 1890. évi XIV. törvéuyczibknek a betegsegélyzésre vonatkozó intézkedéseinek hatását, bevárjuk ezen törvényjavaslat gyakorlati eredményeit bevárjuk, mig balese tek tekintetében teljesen megbízható statisztikával rendelkezünk; csak akkor fog majd nálunk elérkezni az idő, hogy a munkások bal esetek elleni biztosítása érdekében törvényhozási intézkedések tehetők legyenek; addig e nagy feladat időleges megoldását az e tekintetben amúgy is működő munkás és gyári szövetkezések és magánvállalkozások körébe kell utalnunk. A törvényjavaslat másodi'c része, t. ház, az iparfelügyelői intézmény meghonosításáról intézkedik. Némileg laza az az összefüggés, a mely a törvényjavaslat el9o és második része között tulaj donképen létezik; de ha figyelembe veszszük, hogy az iparfelügyelők lesznek hivatva az első részben megállapított intézkedések pontos és szigorú végrehajtását ellenőrizni, akkor megtaláljuk azon kapcsot, a mely jogosulttá teszi, hogy e tulajdonképen két különböző dolgot egy törvénybe foglaltuk össze. Az iparfelügyelői intézmény sem egészen új nálunk, t. ház, csakhogy ez eddig nem törvény által, hanem rendeleti úton volt szervezve. A jelen törvényjavaslat már most az iparfelügyelői intézmény törvény általi rendszerezését, hatáskörének megállapítását czélozza és két nagy fontosságú feladatkört bíz az iparfelügyelőkre. Egyik, mint említeni volt szerencsém az, hogy a védelmi intézkedések pontos teljesítésének ellenőrzésére szolgáljanak; a másik pedig azon nagy fontosságú feladat, a mely az ipari felügyelőkre az ipari fejlesztés terén várakozik. Ezen második feladatkörnek az ipari felügyelők hatáskörébe való utalása által az iparfelügyelői intézmény némileg el fog térni hatáskörben a külföld hason intézményeitől. Ez azonban a mi speciális viszonyainkban leli indokát és magyarázatát. Nálunk az iparfejlesztési tevékenységre feltétlenül szükség van, és kell, hogy a központi kormány-hatalom rendelkezzék oly szakközegek felett, a kik az iparosokkal a gyakori, mond hatnám folytonos érintkezést íentartva, az iparos élet követelményei iránt fogékonyságukat megtartsák és képesitve legyenek intézkedéseiket és tanácsaikat a tapasztalataik révén felismert gyakorlati élet szükségeiből, nem pedig a hivatalszobák erre vajmi kevéssé alkalmas légköréből és actaporából meríteni. (Általános helyeslés.) Ebből kifolyólag nem tartanám helyesnek, ha az iparfelügyelőkből sok jelentésekkel, kimutatásokkal s egyáltalában túlságos sok írásbeli munkával megterhelt közegek válnának, ha a központi vagy ipari administratio ezéljaira felhasználtatnának, szóval: hogyha sokat lennének hivatalszobáikhoz kötve. Én az iparfelügyelői intézményhez kötött reményeket csak úgy képzelem megvalósíthatóknak, hogy ha az iparfelügyelők működési körükben az iparosokkal folytonos összeköttetésben, közvetlen érintkezésben vannak s ez ügyeket a sok formalisztikus eljárás mellőzésével közvetlenül intézik el. Ezáltal az iparos körök bizalmát, ragaszkodását megnyerik, s nekik mintegy állandó, nélktílözhetlen tanácsadóikká lesznek. Hogy ez így koutempláltatik, a törvényben kifejezetten megmondva nincsen; sőt a törvény 11. §. azt mondja, hogy a szolgálatbeosztás mikéntje iránt a kereskedelmi minister rendeleti úton intézkedik. Igaz ugyan, hogy a törvényben erről intézkedni nem is volna helyes, mert a törvényben magában a működési köröket meg} határozni nem lehet: hiszen e tekintetben a I viszonyok nagyon változók. A mi pedig a szolgálati utasítást magát illeti, az a dolog természeténél fogva nem tartozik a törvénybe. A magam részéről azonban nem kétkedem, hogy a szolgálati beosztásban és irtasításban a kereskedelmi minister úr az iparfelügyelők üdvös működésének alapját képező elveket érvényre fogja juttatni, s az ez állások betöltésére hivatott egy éneket oly szerencsésen fogja kiszemelni, hogy az iparfelügyelők működésükben elérhessék azon sikerdús eredményt, mely a külföld hasonló intézményeinél tapasztalható. Eészemről a közgazdasági bizottság nevében ismételten ajánlom a törvényjavaslatot általánosságban a t. háznak elfogadásra. (Élénk lielyesUs.) Gr. Apponyi Albert: T. ház! A most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot nem csak elfogadom, hanem örömmel üdvözlöm. A kik a ház tárgyalásaiban a lefolyt évek alatt résztvettek, talán emlékezni fognak, hogy ismételve és ismételve sürgettem a szakszerű iparfelügyelet létesítését, illetőleg ezen intézmény behozatalát. Engem egyáltalában sohasem vezetett az a szempont, hogy iparunk fejlődöttségének zsenge kora minket arra indítson, hogy a socia'is politikai törvényhozást elhanyagoljuk. Én ellenkezőleg azt hiszem, azon kellene lennünk, hogy biztosítsuk hazánk társadalmi békéjének azt a nagy előnyt, hogy a mi iparunk lehetőleg azon socialis bajok nélkül fejlődjék, melyek azt másutt még egyfelől a gazdagodás kútforrásává, úgy másfelől mindenféle társadalmi veszély forrásává teszik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezen álláspontomnál fogva örömmel üdvözlöm úgy az ipartörvényben csak egész általánosságban hozott határozatoknak részletezését, azon