Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-242

324 241, országos ülés 1888. november 8-áu, hétfőn. ságok mindazon ügyekre nézve, melyek nem tartoznak a horvát autonómia hatáskörébe, ép oly magyar hatóságok, mint egyéb magyarországi törvényhatóságok és ép azért a nem autonóm ügyekben a kormánynak, még inkább pedig -a törvénynek rendelkezéseit ép ágy kötelesek végrehajtani, mint ha a magyar kormánynak közvetlen közegei volnának. Kitetszik ez, t. ház, az 1868-ki magyar-horvát kiegyezés 48-ik szakaszából mely szerint a horvát autonóm jog csupán Horvát-Sziavon és Dalmátországok beiigazgatási, közoktatási és igazságügyeire terjed ki; még inkább azonban ugyanezen törvénynek 43-ik szakaszából, mely kimondja, hogy a nem autonóm ügyekben a végrehajtó hatalmat a magyar kormány gyakorolja Horvát-SzlavonDalmátországban is a saját közegei által; sőt a 45-ik szakaszban ki van emelve az is, hogy a mennyiben ilyen saját közegei nem volnának, a magyar központi kormány intézkedései HorvátSzlavon-Dalmátországok kormánya és törvényhatóságai által közvetlenül hajtandók végre. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) így állván a dolog, t. ház, miután a magyar főrendiházi tagság nem horvát autonóm ügy, miután továbbá az 1886. évi VIII. tez. a nyilvántartást a belügyministerre bízza, s az e végből szükséges hivatalos jelentések megtételét a törvényhatóságok kötelességévé teszi, nem látom át az okát annak, hogy a horvát törvényhatóságok egy nem horvát autonóm ügyben^miért ne terjeszszék be jelentéseiket a belügy minister úrhoz. (Helyeslés a szélsőbalon.) Még kevésbbé látom pedig a szükségét annak, hogy magvaszakadások esetében a kibocsátandó hirdetményt a főrendiházi elnökkel együtt miért ne a belügyminister bocsássa ki, mint a hogy ezt a törvény megkívánja mindazon főrendiházi tagsági joggal biró családokkal szemben, melyek nem Horvátországban laknak, és így mintegy megkülönböztetést akar tenni a magyar főrendekre nézve azok között, a kik Horvátországban és azok között, a kik Magyarországban laknak. Én, t. ház, a magyar korona alattvalói között inkább óhajtanám az összetartozandóságot, mint a széthúzódást, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) mint a minden ügyekben való megkülönböztetést és különböző eljárást. (Igaz! Úgy van I a szélsőbalon.) Az a törekvés, a mely, minél tovább haladunk az 1867-iki kiegyezéstől, annál nagyobb mérvben nyilvánul abban az irányban, hogy Horvát-Szlávon-Dalmátországok berendezkedései egészen különbözzenek a magyarországi intézményektől, hogy minden ügyekben, a legkisebbekben is, a külön intézkedési jog vindicáltatik és igényeltetik, mindez a törekvés nem vezet ahhoz a czélboz, — a mi pedig törekvésünk mindnyájunknak, — hogy jövőre a kapcsolat szorosabbra fűzessék, hanem ellenkezőleg lazítja azt, (Úgy van! a szélső báloldalon.) nem szolgál egyik ország érdekének sem, és a legkevésbbé felel meg az ország történetéből levont tanulságok követelményeinek. (Igaz! Úgy van! aseélsöbalon.) Ily körülmények közt, t. ház, én e törvényjavaslatot, melynek már czímében is közjogi sérelem foglaltatik, mert Horvát-Szlavonországokról van szó, holott Horvát-Szlavón Dalmátországokról kellene szólani, úgy a koronázási hitlevél, mint a magyar alkotmányjog szerint, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) — mondom — törvényjavaslatot, mint egyrészt feleslegest, másrészt pedig közjogi sérelmet tartalmazót a magam és azon párt nevében, a melyhez tartozni szerencsém van, még csak általánosságban sem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: Kíván valaki szólani? Felírva senki sincsen. Hieronymi Károly belügyminister: T. képviselőház! Az előttem szólott t. képviselő úr, mint egyik argumentumot arra, hogy e törvényjavaslatot általánosságban sem fogadja el, azt a tételt állította fel, hogy a főrendiházi tagság magyar jellege attól függ, vájjon ugyanazon minister, ugyanazon kormányhatóság tartja-e nyilván Horvátországban, mint a magyar területen lakó főrendiházi tagok névsorát. T. ház! Az előttem szólt t. képviselő úrnak ezen sarkalatos tételére nézve abban a nézetben vagyok, hogy az ugyan kétségtelen, hogy csak egy magyar állampolgárság létezik, főrenditagság is csak egy létezik; tudniillik a magyar főrendiházi tagság, de ezen magyar főrendiházi tagságnak a magyar jellege felfogásom szerint attól, hogy vájjon azt a belügyminister, vagy a ministerelnök tartja-e nyilván, nem függ. Függ igen is attól, hogy a magyar kormány tartsa nyilván, de hogy a nyilvántartást a magyar kormányban melyik minister teljesíti, ez azért nem mérvadó szempont, mert a parlamenti kormány, természete szerint, solidaris egészet képez és az, hogy a ministerelnök, vagy belügyminister végzi-e azt a funkcziot, a ministeriumnak belső, oeconomicus ügye. Ha az 1886. törvényben nem lenne benne világos szavakkal, hogy a nyilvántartást a magyar belügyminister eszközli, akkor ennek módosítására törvény sem kellett volna, hanem a magyar kormány a maga belügyének tekintette volna azt, hogy a nyilvántartást a belügyminister, vagy a ministerelnök teljesítse-e. Nem elvi kérdés tehát az egész, hanem felfogásom szerint czélszerüségi kérdés. Czélszerüségi szempontból pedig nem egészen így áll a dolog, mint a hogy t. képviselő úr kifejtette.