Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-241

241. országos Ülés 1803. november 4-én, szombaton. 3|g rtíleti elöljárót térítsék az ő véleményükre, még akkor is, ha az ö véleményük talán más, nagyobb szakértelemmel bíró szakértő előtt nem is fogna megállani. (Élénk tetszés jobb felől.) Milyen szakértő az, a ki nekem arról panaszkodik, hogy a kerületi elöljárót, a ki nem szakértő, nem tudja kapaezitálni? (Élénk helyeslés jobb felöl.) Az az ellenvetés, hogy alárendeltetik a kerületi elöljáró, nem áll meg, t. ház, mert ez nem szakbeli alárendeltség. A kerületben van egy kerületi előljáró, ez rendelkezik a kerületi orvossal ; de arról, hogy ez utóbbi mit csinál a kerületében, s hogy milyen meghagyásokat kap a tiszti főorvostól, a kerületi elöljárónak semmi tudomása nincs. Van egy kerületi mérnök, a ki minden kerületben directe az építészeti igazgatóságnak van alárendelve és ez a kerületi mérnököknek olyan meghagyásokat ad, a melyekről a kerületi elöljáróknak semmi tudomásuk nincsen. Lehetséges-e ilyen módon helyes administratio ? És ez így áll évtizedek óta a fővárosban. A legelső feladat, hogy a helyzet javuljon, az, hogy a kerületi administrato szálait összpontosítsuk, hogy az egyik közeg tudjon a másikról ; hogy ne legyen a kerületi előljáró intézkedése a kerületi orvos intézkedésével homlokegyenest ellenkező; hogy a kerületi előljáró, a kerületi orvos szakértelmét használja fel a köz egészségügy terén szükséges intézkedéseknek másrészt, hogy a kerületi előljáró bírjon azzal az auctoritással, a melyet a törvény reá ruház. Ha a kerületi administratiot nem összpontosítjuk a kerületi elöljáróban, lehetetlen a jó administratio. A kérdés az, hogyan központosítsuk? Talán úgy, hogy collegiumokat szervezzünk s minden ügy élére szakreferenst állítsunk, mint Holló képviselő ár kívánja? Ne méltóztassék hinni, hogy csak mentegetődzés az, — a mint Holló képviselő úr megjegyezte, — hogy az sokba kerül. Ez kivihetetlen, mert a fővárosra sem lehet elviselhetlen terheket róni. Azok a terhek, a melyeket a fővárosi elöljáróságok újjászervezése a fővárosnak okoz, elég súlyosak, bárha nem olyan nagyok, mint a hogy híresztelik. Az előttem fekvő pontos számitások szerint, az egész kiadási többlet évenként 169.000 frtra megy, és pedig, a fogalmazó és a kezelő személyzet összes költsége a mostani szervezet szerint 148.840 forintot; az új költség 33.995 fo riotra fog menni. A műszaki személyzetnél a többlet 6.153 forint, a közegészségügyi személyzetnél 34.000 forint, az állategészségügyi személyzetnél 4.000 forint és a vásárfelügyelői személyzetnél a többköltség 4.450 forint. A városbíráknak többköltsége 6.000 forint lesz. Az adóKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XIII. KÖTET. hivatali többköltség addig, míg a 10 új adóhivatal nem fog szerveztetni, 9.000 forint, s ha az új adóhivatalok szerveztetnek, 70 000 forint lesz. így az egész költségtöbblet 169.000 forintra fog menni. Áttérek most az orvosok ügyére. Mindig azzal az ellenvetéssel találkozunk, hogy a javaslat azon intézkedése, hogy a kerületi tiszti orvosok eltiltatnak a magángyakorlattól, nem helyes, mert ha eltiltatnak a betegek kezelésétől, akkor elvesztik szakképzettségüket, szakmájukban nem fognak tovább haladni, nem lesznek képesek diagnózisokra, orvosi bizonyítványok kiállítására és hűtlenek lesznek esküjükhöz, a mely őket arra kötelezi, hogy a betegeknek kívánságukra segélyt nyújtsanak. Szerintem a tiszti orvosnak egészségügyi tisztviselőnek kell lennie, vagyis oly közigazgatási tisztviselőnek, a kit orvosi tanulmányai speciális közigazgatási feladatára képesítenek. A tiszti orvosok e feladatukat, legalább a legközelebbi múltig nagyon fogyatékosan teljesítették. A fővárosnak van nagyszámú, az egészségügy legszerényebb követelményeinek sem megfelelő lakása és vidéke. Ezek az egészségi ártalmak eddig soh'sem voltak rendszeresen orvosolva és nyilvántartva, mert erre való közeg nem volt. E közeg legyen a tiszti orvos, a kinek teljesen elég dolga van a kerületben. Ha semmi egyebet sem tesz, mint hogy a közegészségügyi ártalmak szanálásával foglalkozik, nem is lesz ideje gyógyításra. Ha állana az, hogy a gyógykezelési gyakorlata tiszti orvosi teendőkhöz szükséges: akkor ugyanazon joggal mondhatnók, hogy mindenkinek, a ki oly hivatalt visel, melyhez jogképzettség kell, meg kell engedni az ügyvédi gyakorlatot, különben elveszti a jogi szakképzettséget. Hasonlót mondhatnánk a mérnökökről is. De a főnehézség az, hogy a magánpraxist is végző tiszti orvos az ő hatósági teendői teljesítésében gyakran collisioba juthat az ő magánérdekeivel. (Helyeslés jobbról.) Nem áll az az ellenvetés sem, hogy így a tiszti orvosok kénytelenek megszegni azt az esküt, melyet diplomájuk elnyerésekor tesznek. Hisz az, hogy nem szabad magánpraxist folytatni, nem azt jeleuti, hogy ha az utczán szerencsétlenség történik, az illető orvos ne nyújthassa az első segélyt. A törvényjavaslatot senki máskép nem értheti, mint hogy ezen tiszti orvosok kenyérkeresetből rendszeresen gyógyítással nem foglalkozhatnak. És ha segíteni akarunk közigazgatási bajainkon, nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban, a hatósági orvosokat mindenütt el kell tiltani a kenyérkeresetből űzött magángyógyítási praxistól. (Helyeslés jobbról.) 40