Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.
Ülésnapok - 1892-234
152 284. orsíAgos Blée 1898, október 9-én, hétfőn. szövegét egy kissé kikorrigálni; jó lett volna azt a beszédet világosabbá, tapintatosabbá . . . Lukács Gyula: Okosabbá! Vállyi Árpád: . . . félremagyarázhatatlanná tenni. A magam részéről, mert én még mindig szeretek tanulni, igen sok tudomány férne még rám, azt a tanúiságot merítettem ebből a — én nem csinálok titkot belőle, — mindenkire nézve kellemetlen vitából, hogy a király kezébe, t. ministerelnök iVr, rövid, nagyon megfontolt, igen tapintatos, annyira világos, és erre helyezem a fősúlyt, (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) annyira világos beszédeket kell adni, hogy azokat a legrosszabb akarattal, a legnagyobb mala fides-szel se lehessen senkinek félremagyaráznia; (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) olyan világos beszédeket, hogy azokat ne csak mi, a kik intelligens és többé-kevésbbé mégis tanúit emberek vagyunk, hanem a leghétköznapibb emberek, az egyszerű iparosok és föidmívesek is tisztán és világosan megérthessék. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Nem akarok én sem a t. ministerelnök úrnak, sem az igen kiváló erőkből álló kabinet bármely tagjának a politikai tudományokból előadásokat, magyarázatokat tartani; önök mindannyian nálamnál sokkal okosabb, sokkal tanultabb, sokkal tapasztaltabb férfiak, és mindazt jóval előbb megtanulták és tudták már, egyszerűen a közöttünk lévő korkülönbségnél fogva is, mint tanultam és tapasztaltam én. Olyan embereknek, kiket országszerte államférfiaknak neveznek, egy egyszerű, öt éves parlamenti múlttal bíró, s a nélkül, hogy magamnak hízelegni akarnék, fiatal képviselőnek ez egyáltalában nem hozzá illő szerep volna, és ha egyebet eddig nem is tanultam meg, annyit megtanultam, hogy hozzám nem illő szerepekben fellépni nem igen szeretek. Hogy a királyt röviden, igen előkelő formában és nagyon világosan szokás alkotmányos országban beszéltetni, ezzel, azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk; mert ez a politikai teóriának oly sarkalatos tétele, a mit az első éves jogásznak is tudnia kell. Én ismét a t. ministerelnök úrhoz fordulok, és egész tisztelettel csak azt kérdem, méltóztassék megmondani, hogy miért nem jártak el ezen általánosan ismert szabály szerint a borossebesi válasz megszövegezésénél ? Jól tudom, hogy ennek a beszédnek a szövegét nem a t. ministerelnök úr csinálta. Hiszen mondta, hogy neki csak megmutatták előzetesen. De ha ezt állítaná is a t. ministerelnök úr, és ha csak olyan formában nem állítaná, a mely előtt azután, mint gentlemannak okvetetlen meg kellene hajolnom, még akkor sem hinném el, hogy ezt a szöveget a t. ministereluök szerkesztette. Polónyi Géza: Nem is mondta! Vállyi Árpád: Nem moudta, de ha mondaná, akkor sem hinném el, ha csak, — ismétlem, — oly formában nem méltóztatnék mondani, hogy nekem azután, mint gentlemannak, ha talán kételkedném is a dologban, szavainak feltétlenül hitelt kellene adnom. Mert én, ha személyesen talán nem is, de meglehetősen régóta vagyok szerencsés a t. ministerelnök urat ismerni. Azt a szép pályát, melyet megfutott, legalább az utóbbi 10 esztendőben figyelemmel kísértem, és igy nagyon jól tudom, hogy nemcsak a számokkal tud jól dolgozni, hanem magyarul stilizálni is igen jól tud, ép olyan jól, mint bármelyikünk itt a házban. Sajnálom, hogy gyenge felszólalásom ily interpellationalis jelleget kezd ölteni, de ismét azt kell kérdeznem a t. ministerelnök úrtól, hogy egy olyan országszerte ismert világos fő, egy olyan előkelő formákat kedvelő ember, mint a minőnek a t. ministerelnök urat mindannyian ismerjük, hogyan nem vette észre csak futólagos betekintésre is, ha csak szemét vetette is arra a papírra, hogy az a beszéd nem felel meg azoknak a kellékeknek, a melyekkel bírnia kell egy beszédnek, a mit egy király kezébe lehet adni, s legkevésbbé felel meg oly beszéd kellékeinek, mely egy oly kiváló király kezébe való, mint a hogy mi ismerjük felséges urunkat, a kinek alkotmányos érzületéről nemcsak Magyarország in teliigentiája, hanem még a legutolsó földmíves is teljesen meg van győződve. Ha vau király, a kinek kezébe ilyen beszédet adni nem szabad, akkor a mi királyunk az, I. Ferencz József. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) Ha a t. ministerelnök úr csak egy kis fáradtságot vett volna magának, hogy e beszédet kikorrigálja, mennyi sok kellemetlenségtől szabadultunk volna meg mindnyájan. A közvélemény és a sajtó nem jött volna izgatottságba, kérvények nem kerültek volna a ház elé, és ez az egész, — ismétlem, — mindenkire kínos vita elmaradt volna. Mert bármilyen gyarló véleménynyel legyen is a t. ministerelnök úr felőlünk, kik az ellenzék padjain ülünk, méltóztassék nekem elhinni, egész őszintén mondom, s mint egyik alelnöke azon pártaak, melyhez tartozni szerencsém van, (Éljenzés a szélsőbalon.) ismerem is pártomnak hangulatát, hogy mi nem szívesen provokáltuk ezt a vitát. Nem szívesen provokáltuk, mert teljesen ismerjük a kérdés kényes természetét. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Csak hosszas gondolkozás, csak igen beható tanácskozások után szántuk el magunkat arra a lépésre, hogy ez alkalommal ezen kérdések tárgyalásából kifolyólag a kormány eljárásának rosszalását indítványozzuk. Azért ismétlem, a mit már felszólalásom elején is mondtam, hogy
